Nyílt levél a Mazsihisz és a BZsH elnökeihez és vezetőségéhez

לה’’ו

Tisztelt Elnök urak, tisztelt Vezetőség!

 

Mint az Önök számára is bizonyára ismeretes, levéllel fordultam hitközségük Rabbitestületéhez Fináli Gábor kollégájuk a Facebookon (és bizonyára más fórumokon is) kifejtett tevékenységével kapcsolatban. Bár a Rabbitestülethez intézett nyílt levelemben azzal kapcsolatban kértem választ, hogy Fináli Gábor vallási nézetei miként egyeztethetők össze az (éppen útját és öndefinícióját kereső) neológia vallási nézeteivel, azonban nem tettem említést Fináli Gábor Izrael államával kapcsolatos kijelentéseire és nézeteire. Ezekkel, érintettségük okán, mint az említett vallási vezető munkáltatói, Önökhöz fordulok.

Mielőtt azzal vádolnának, hogy arra kérem a t. Elnök urakat, illetve a vezetést, hogy politikai kérdésekben nyilatkozzanak, hadd emlékeztessem Önöket arra, hogy kérdéseim azon a premisszán alapulnak, mely szerint a diaszpóra zsidó közösségei minden esetben ki kell álljanak az egyetlen zsidó állam érdekeiért, minden lehetséges fórumon. Ez a premissza természetesen nem jelenti és nem is kell, hogy jelentse, hogy Izrael államának minden politikai és egyéb megnyilvánulásával azonosulnunk kellene, ugyanakkor azt igenis jelenti, hogy nyilvános fórumokon Izrael államáról csakis alázattal, a zsidó ország iránti lojalitással, esetleges kritikáinkat a legnagyobb körültekintéssel megfogalmazva kell, hogy nyilatkozzunk.

Annak dacára, hogy a neológ mozgalom megfogantatásának időszakában egy, akkor még csak álmok szintjén létező zsidó állam meglétekor felmerülő duó-lojalitás kérdésében az akkori vezetők határozottan a befogadó országot tekintették hazájuknak és a legtöbb esetben vehemensen szálltak harcba a cionizmus eszméjével szemben, illetve a huszadik század világégése után létrejött jogelődjük -  valószínűleg részben állami nyomásra - a zsidó államot a magyar nép ellenségként kezelték, az utóbbi évtizedekben a Teremtőnek hála, úgy tűnik hitközségük határozottan az örök zsidó állam mellett foglal állást.

Bár konzisztensnek tűnő álláspontjuk az utóbbi időben többször megkérdőjeleződött, (például az izraeli miniszterelnök látogatásakor tett kirohanásuk alkalmával) vallási vezetőik részéről korábban nem voltak tapasztalhatók efféle otromba nyilatkozatok, mint a legutóbbi időkben Fináli Gábor kollégájuk megjegyzései.

Kérem a t. Elnök urakat és a Mazsihisz, illetve BZsH vezetését, hogy nyilatkozzon a szövetségük álláspontját illetően Fináli Gábor kijelentéseivel kapcsolatban! Egyetért e szövetségük Fináli azon kijelentéseivel, miszerint (i) Izrael apartheid állam (ii) Izrael hátrányosan különbözteti meg a nőket, az arabokat és más kisebbségeket (iii) a jelenleg kormánykoalíciót vezető Likud párt judeo-náci (iv) a jelenlegi izraeli miniszterelnök ex-terrorista (v) a Hábájt Hájehudi párt rasszista és kirekesztő.

Válaszuk azért is égetően fontos, mert bár ismétlem, nem politikai állásfoglalást várok Önöktől, de egyetértésük esetén, még ha az a szólás és véleményszabadság magasztos eszméit is sugallja, diszkreditálja szövetségüket, mint a zsidóság jövőéért felelősen aggódó és cselekvő szervezetét. Amennyiben elhatárolódnak Fináli szélsőségesen anticionista és Izrael ellenes kijelentéseitől, úgy követelem, hogy Fináli, mint szövetségük egyik képviselője, azonnal igazodjon azokhoz az értékekhez, melyeket szövetségük oly vehemenciával hangoztat ellenkező esetben javaslom Fináli pozíciójából való elmozdítását.

Felhívom figyelmüket, hogy ezekre az fájóan súlyos kérdésekre nem csak a teljes hazai zsidó közösségnek általánosságban tartoznak válasszal, de személy szerint nekem és minden hazai zsidónak is egyenként, akikkel közös örökségünkből és vagyonunkból gazdálkodik szervezetük és kap fizetést Fináli is.

Megtisztelő válaszukat várva, illetve sok sikert kívánva munkájukhoz a Tóra áldásaival, maradok tisztelettel:

 

Megyeri A. Jonatán

 

  1. 02. 27. / יום ג’ פרשת “ויקהל משה את כל עדת בני ישראל“, פרשת שקלים ,כ’’א אדר א’ תשע’’ט

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr8714654919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.miertcion.blogspot.com 2019.02.28. 14:21:04

Nem fognak válaszolni, András.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása