Miért nem szokás számolni a zsidókat?

1_1.jpg

Egyike az általánosan ismert szokásoknak, hogy nem szoktunk embereket számolni. Legalábbis nem számokkal, hogy „egy-kettő-három”. Ha arra van szükség, hogy létszámot vegyünk az emberekről jellemzően egy zsoltárverset szoktunk használni 1, mely eredeti héberben 10 szóból áll, így könnyedén számba tudjuk venni a jelenlevőket, például, ha a közösségi imádkozáshoz szükség tíz felnőtt férfit kell számba venni.

A szokás eredete igen régi. A Tórában többször is olvasunk népszámlálásról, mikor a Biblia szám veszi a sivatagban vonuló zsidó népet. Az első alkalom, mikor a nép kollektív számlálásra kerül az Egyiptomból való kivonulás utánra datálódik, azonban akkor Isten parancsára Mózes nem a „szokásos” módon veszi számba az embereket, hanem mindenkitől fél-sékel adományt gyűjt be a majdani sivatagi Gyülekezés Sátra (a későbbi jeruzsálemi Szentély pusztai elődje) építéséhez való hozzájárulásként. A fél-sékel adományozásának parancsolata később is megmarad, mint egyike az általános „egyházi adóknak”, a beérkezett összegből pedig tudni lehet az adományozók számát, hiszen a Tóra a parancs leírásának végén azt is közli, hogy senki ne adjon se többet, se kevesebbet: „Ezt adja mindenki, aki átmegy a számláláson: fél sékelt, a szentség sékelje szerint, – húsz géra a sékel – fél sékelt ajándékul az Örökkévalónak. Mindenki, aki átmegy a számláláson, húsz évestől felfelé, adja az Örökkévaló ajándékát. A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet a fél sékelnél, hogy adja az Örökkévaló ajándékát, hogy engeszteljen lelkeitekért.”2

A mintegy fél évezreddel későbbi Saul király általi seregbe hívható katonák megszámlálása szintén hasonló módon működött. Akkor Izrael első királya azt kérte a néptől, hogy mindenki adományozzon egy fiatal kecskét, ezeket megszámolva következtetett a király a hadba foghatók számára.3

Ezt Saul utódja, Dávid népszámlálása követte, aki azonban általános módon vette számba a népet: Dávid ezt mondta Jóábnak és a hadinép parancsnokainak: Menjetek, számláljátok meg Izráelt Beérsebától Dánig, és terjesszétek elém, hadd tudjam meg a számukat!4

, később azonban egy járvány tört ki, aminek következtében rengetegen meghaltak, 5 talán ezért is fogalmaz Hósea próféta intelmében úgy: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok a tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! - ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!”6

A fentiekből úgy tűnik, hogy igen régi gyakorlat volt az embereket nem szokásos módon átszámolni, hanem valamilyen más módon érni el hasonló eredményt.

A Talmud egy helyen megjegyzi, hogy áldás igazán csak olyas valamiben van, mely nem mérhető konkrét súllyal, vagy nem számosítható, hanem mennyisége „a szem elől el van rejtve.”7

A híres középkori kommentátor, Rabbeinu Bechaje (Bachja ben Áser rabbi, 1255-1340) a Talmud állítását úgy magyarázza, hogy előnyös, ha az egyén nem különíthető el azáltal, hogy pontos számot adunk neki, így amennyiben érdemei nem volnának elegendők, úgy a közösség érdemében tudja elkerülni az esetlegesen negatív Égi ítéletet.8 Ez minden bizonnyal azt is jelentheti, hogy az összetartozás érdemeként a teljes közösség érdemesebb lesz a Teremtő áldására.

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ 

  1. A Zsoltárok 28:9 verse héberül tíz szóból áll, magyar fordítása: „Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!”
  2. 2Móz 30:13-15
  3. Lásd 1Sámuel 14:34 alapján Rási magyarázata
  4. 1Krónikák 21:2
  5. 2Sámuel 24:15
  6. Hósea 2:1 avagy egyes nyomtatások szerint 1:10
  7. Babilóniai Talmud, Bava Mecia traktátus 42a
  8. Lásd 2Móz 30:13-15-höz írt kommentárja

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr2915428544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enrikokaruszo 2020.01.26. 18:29:05

az elején pontosan leírja, mit kell ezen túlgondolni?

paráznabillegető 2020.01.26. 18:31:19

emlékszem, volt ez a számolós nóta, hogy aszondja:

száz zsidó egy sorba
mennek a pokolba.
elöl megyen júdás,
kap egy seggberúgást
kilencvenkilenc zsidó egy sorba...

szóval így valahogy.

gabiiii 2020.01.26. 18:46:24

Nem szokták számolni??? És akkor mi a hatmillió?

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.26. 19:46:53

@gabiiii: Nem azt mondtuk, hogy 6.000.000,00, hanem mintegy hatmillió, Magyarországot illetõen úgy hatszázezer.

Pipas 2020.01.26. 19:55:34

"Akkor Izrael első királya azt kérte a néptől, hogy mindenki adományozzon egy fiatal kecskét, ezeket megszámolva következtetett a király a nép tagjainak számára."

Mi a csoda értelme lett volna több százezer fiatal kecskét összehordani és megszámolni? Mit csináltak vlük utána? Mekkora kecskehiány volt utána meg előtte, amikor a kecskétlenek nekiálltak kecskéket felvásárolni, hogy odaadják a királyuknak?

Komolyan, ki hiszi el, hogy ez tényleg megtörtént?!

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.26. 22:30:59

@Pipas: miért, mit kezd Isten a fiúk levágott előbőrével?

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.27. 05:20:40

@Igazamvanvagyigazamvan?: Butuskám,"miért, mit kezd Isten a fiúk levágott előbőrével?"
Ugyanazt, amit a pusztaszeri vérszerzõdés után a honfoglaló vezéreknek a kupában megmaradt vérével.

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.27. 05:44:40

@paráznabillegető: Ha emlékezetedben ilyen kiközösítõ rigmusok vannak, tudd, hogy az emberek egyértékûek, elég a közösség nevét lecserélni még a "Katalinka, szállj el! Jönnek a ..." és már Rólad van szó.

Folklórikus kórtüneted esetében pedig:

Hogy aszondja:

Száz turul egy sorba'...
Mennek a pokolba.
Elöl megyen Kond,
Gyötri néhány gond:
Tegnap csillagos volt
A rablott nagykabát.
Nem tudja, mondja-e
A zsidó nagypapát?

Most... eszmél...

Kilencvenkilenc turul egy sorba'...

szóval így valahogy.

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.27. 06:02:07

@Igazamvanvagyigazamvan?: NEKED a fitymacsókolgatásról a Wikipédia megírja a Szent Fityma ereklye keresztényi imádatát. Az enyémet elásták.

"Jézus körülmetélése Friedrich Herlin 1466-os festményén
A szent fityma vagy szent előbőr egyike a Jézusnak tulajdonított ereklyéknek. Számos templom állította különböző korokban azt, hogy birtokában van a Jézus körülmetélésekor levágott bőrdarabnak, és különféle csodás erőket tulajdonítottak neki.
Története
Lukács evangéliuma említi, hogy Jézust – a zsidó vallási törvénynek, a halákhának megfelelően – a születését követő nyolcadik napon körülmetélték. Számos keresztény egyház ma is megtartja erre emlékezve január elsején az Úr körülmetélésének ünnepét. A vélhetően az 5-6. században keletkezett arab gyermekség-evangélium állítja először, hogy a körülmetéléskor levágott bőr fennmaradt; eszerint a bába egy nárdusolajat tartalmazó alabástromdobozban tartósította, méghozzá ugyanabban, amiből Mária Magdolna később megkente Jézus lábát olajjal. A 14. században Szent Brigittának a látomásában megjelenő Mária azt mondta, Keresztelő Jánosnak adta tovább az ereklyét. A középkorban számos, a szent előbőrnek mondott ereklye volt forgalomban, különböző források 8 és 18 közé teszik a számukat. Az első feljegyzett ilyen ereklyét Nagy Károly adta át III. Leó pápának királlyá koronázásakor, 800. december 25-én. A legenda szerint az előbőrt egy angyaltól kapta, amikor a Szent Sír-templomban imádkozott; egy prózaibb beszámoló szerint Eiréné bizánci császárnő adta neki ajándékba. A pápa más ereklyékkel együtt a lateráni bazilika szentélyében helyezte el, ahonnan Róma 1527-es kifosztásakor (Sacco di Roma) tűnt el.

A többi ereklyét is a Nagy Károly által kapottal azonosították, amelynek a sorsáról változatos történetek keringtek. Az egyik leghíresebb példányt I. Balduin jeruzsálemi király vásárolta Palesztinában az I. keresztes hadjárat alatt, majd Antwerpenbe küldte ajándékként. Híressé akkor vált, amikor Cambrai püspöke a mise során három vércseppet vett észre az oltárterítőn; külön kápolnát emeltek a csodatévő ereklyének, körmeneteket szerveztek és zarándokok jártak oda, és egy „Szent Előbőr Testvériség” is alakult, aminek a tagjai helyi nevezetességek voltak. Az ereklye 1566-ban eltűnt, de a kápolna ma is áll.

Az ereklyékhez számos, mai szemmel groteszk történet fűződött. Úgy tartották, hogy termékennyé teszi a meddő nőket, és könnyíti a szülést; V. Henrik Angliába szállíttatta a coulombs-i ereklyét, hogy fia születését elősegítse. Különösen népszerű volt az ereklye kultusza a női misztikusok körében; Sziénai Szent Katalin például látomásában, amelyben házasságra lépett a gyermek Krisztussal, jegygyűrűként kapta a bőrdarabot.[4] Agnes Blannbekin beszámolt egy látomásról, amelyben kis darabokban lenyelte a szent fitymát; emiatt művei az egyház tilalmi listájára kerültek. Leo Allatius 17. századi katolikus teológus De Praeputio Domini Nostri Jesu Christi Diatriba (Értekezés Jézus Krisztus Urunk fitymájáról) című művében úgy vélte, hogy Jézus mennybemenetelekor a levágott fityma is az égbe emelkedett, és most a Szaturnusz gyűrűit alkotja."

NOOOOOOS, primitív szokás?

Örömhernyó 2020.01.27. 07:19:04

@Én vagyok az, aki nem jó.: A vérszerződéd is butaság mai szemmel, de a vér újratermelődik a szervezetben, a fityma viszont nem nő vissza sajnos.
Én a kislányok fülének kilyukasztását se helyeslem, nemhogy a fiúk vagy lányok nemi szervének csonkolását.

@Pipas: Mert mi értelme az Örökkévalónak adományozni fél sékeleket? Az Örökkévaló mit kezd a pénzzel? Ez csak egy adónem, amivel lehúzták a népet. Aki pedig nem adózott vallási céllal, az ugye kirekesztésre kerülhet, mert nem közülük való.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.27. 07:53:51

@Én vagyok az, aki nem jó.: nem, nem primitív szokás. A felvilágosodás igazi megnyilvánulása. A Szaturnusz gyűrűi....(-:
Előttem van, ahogy a Szent Fityma a Mennybe emelkedik...lol!
Tiszta Monty Python!

Egyébként azt kérdeztem, mit kezd Isten annyi fitymával?
Erre nem válaszoltál. Igaz, nem téged kérdeztelek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.27. 07:59:12

@Én vagyok az, aki nem jó.: "Ugyanazt, amit a pusztaszeri vérszerzõdés után a honfoglaló vezéreknek a kupában megmaradt vérével"

Téves. A vérszerződéskor NEM ajánlották föl a vért Istennek.
Mellesleg ittak az összekevert vérből.
Úgy gondolod, Isten megeszi a felajánlott fitymákat? Hamár párhuzam...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.27. 08:03:04

@Én vagyok az, aki nem jó.: butuskám, levonhattad volna a végkövetkeztetést, a népszámlálás extra adózást jelentett.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.27. 08:06:02

@CCnick: ennyi fitymából? Jó vastag nyaka lehet az òregnek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.27. 10:30:18

@CCnick: aháá, már kezdem érteni a vallást! Kösz!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.01.27. 13:24:04

A Saul féle dolog egyáltalán nem népszámlálás volt. Saul csupán azt akarta elérni, hogy ne vérrel együtt egyék a húst, ezért parancsolta, hogy hozzák oda és ott egyék:

"Ekkor a nép rávetette magát a zsákmányra: fogták a juhokat, marhákat, borjakat, vérüket a földre folyatva vágták le őket, és a vérrel ette a nép a húst. Amikor jelentették Saulnak, hogy vétkezik a nép az ÚR ellen, mert vérrel együtt eszi a húst, ezt mondta: Bűnös mulasztást követtetek el! Gördítsetek gyorsan ide egy nagy követ! Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki a marháját és a juhát! Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, ki-ki a maga marháját még azon az éjszakán, és ott vágták le."
/1. Sámuel 14:32-34/

A dávidi népszámlálással nem az volt a baj, hogy nem sékelekkel számoltatott, hanem az, hogy nem Isten dicsőségére akarta elvégeztetni a számlálást, hanem a sajátjára.
Gyakran érzem úgy, hogy ebben a blogban igen alternatív a teológia... ;-)

2020.01.27. 13:35:42

@Frady Endre: a teológia eleve marhaság, képzeletbeli dolgokkal foglalkozik, tehát gyakorlatilag bármilyen megállapítása vagy elmélete tetszőleges módon helyes vagy helytelen, vagy a kettő együtt, ugyanis az alapja szimplán fikció.

nookedli 2020.01.27. 13:54:43

@gabiiii: Csak ha csalással, hazugsággal akarnak pénzt kicsikarni, akkor számolják meg még akár magukat is ezek. Nekem semmi bajom nem lenne a zsidókkal, sőt vannak zsidó ismerőseim is, de rájuk nem jellemző ez az aljasság, amit a zsidók műveltek amióta léteznek.

nookedli 2020.01.27. 13:58:00

@Én vagyok az, aki nem jó.: Megitták a vérszerződés alkalmával a vérüket, nem maradt benne... A zsidó semmivel nem jobb az iszlamistáknál, muszlimoknál, ugyanolyan barbár szokásaik vannak, csak jobb a marketingjük. orbán kormánya is ugyanaz mint gyurcsányé, csal, lop, hazudik, csak nekik is jobb a marketingjük, jobban hazudnak, mint a zsidók, akik a világ legnagyobb hazudozói. Ja, bocsánat, nem is hazudnak, hiszen amit egy zsidó állít az szent. Ők minket nem is tekintenek embernek, csak marhának, szolgának, emiatt nem tartják tiszteletben a véleményüket, a zsidó hazugsága többet ér nekik. Le van írva a talmudban.

nookedli 2020.01.27. 14:02:57

@Én vagyok az, aki nem jó.: Jézus körülmetélése hazugság, Lukács maga is zsidó volt, mendemondákat talált ki, ha egyáltalán az az írás igaz. Mint tudjuk az első nikaiai zsinaton összehívták a keresztény vezetőket, megbeszélték, mi legyen az új vallás irányzata és a rabbik megírták. A zsidókat minden korban ki akarták irtani amiatt, amit tettek, ahogy viselkedtek eltartóiakkal. Nem a reakció a lényeg, hanem ami kiváltotta. Mi váltotta ki az állítólagos holokausztot az emberekben? Miért nem kedvelték, miért tartottak az emberek a zsidóktól amióta mózes létrehozta, kitalálta? Maga a zsidók története tele van hazugságokkal, más népek történetét lopták el.

erol 2020.01.27. 14:08:14

@paráznabillegető: "száz zsidó egy sorba
mennek a pokolba.
elöl megyen júdás,
kap egy seggberúgást
kilencvenkilenc zsidó egy sorba...
"
És ezt seggrészegen kell gajdolni, úgy autentikus.

erol 2020.01.27. 14:10:51

@nookedli: "Miért nem kedvelték, miért tartottak az emberek a zsidóktól amióta mózes létrehozta, kitalálta? "
Tényleg, miért?

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.27. 14:22:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A felvilágosodás igazi megnyilvánulása. A Szaturnusz gyűrűi....(-:
Előttem van, ahogy a Szent Fityma a Mennybe emelkedik...lol!
Tiszta Monty Python!"
SZÓVAL pápák, püspökök, szentek, királyok röhejes primitív módon imádták a szent fitymát? Pedig keresztények voltak...
Nocsak... Jézus netán ... zsidó volt?

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.27. 14:27:22

@erol: Száz turul egy sorba'...
Mennek a pokolba.
Elöl megyen Kond,
Gyötri néhány gond:
Tegnap csillagos volt
A rablott nagykabát.
Nem tudja, mondja-e
A zsidó nagypapát?

Most... eszmél...

Kilencvenkilenc turul egy sorba'...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.27. 14:36:05

@Én vagyok az, aki nem jó.: Jézus zsidó volt. De hogy jön ez ide???
Igen, az egész vallás röhejes.
Az Isten, aki Földre száll, hogy megváltsa a Világ bűneit saját maga előtt?

CoolKoon 2020.01.28. 23:34:58

"A Tórában többször is olvasunk népszámlálásról, mikor a Biblia szám veszi a sivatagban vonuló zsidó népet." - Akkor ezek szerint mégiscsak szokás volt már jóval Jézus születése előtt is népszámlálásokat tartani. Ennek fényében pedig nem is értem a címet.

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.29. 10:45:18

Evidens lenne a minjant a tíz jól ismert parancsolat kezdõszavaival számolni, de nem lenne ildomos, ha mondjuk elkések, belépés után körülnézek és ránézve valakire azt mondanám félhangosan: "Ló tignáv" vagy "Ló tircach"... (Szándékosan írom héberül).

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása