Ros hásáná, mint viszonyítási pont

image_ashx.jpeg

Ros hásáná, a zsidó időszámítás szerinti újév, az ember teremtésének évfordulója, idén e hét péntek estéjén lépünk át az 5781-es esztendőbe és veszi kezdetét a két napon át tartó ünnep. Ugyan ez a nap az ember teremtésének évfordulója, egy másik jeles bibliai esemény is köthető ehhez Tisré hónap első napjához, ekkor igyekezett ugyanis Ábrahám Isten parancsára feláldozni Izsákot. „Vedd csak a te fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot és menj el Mórija hegyére és áldozd fel ott égőáldozatul a hegyek egyikén, melyet majd mondok neked”.1

Ábrahámban nincs kétség afelől, hogy Isten parancsát teljesítse, így „fölkelt Ábrahám kora reggel, fölnyergelte szamarát, vette két legényét maga mellé és Izsákot, az ő fiát; hasogatott az égőáldozathoz való fát, fölkerekedett”.2

Mikor minden készen állt arra, hogy Izsákból hús-vér áldozat legyen, „akkor szólította őt az Örökkévaló angyala az égből és mondta: Ábrahám! Ábrahám! És ő mondta: Itt vagyok!”3

Isten bejelentette, hogy a pátriárka legszeretettebb fiának feláldozására vonatkozó parancs tesztelni volt hivatott Ábrahám elkötelezettségét és immár bebizonyosodott, hogy Ábrahám kiállta a próbát.

A megkönnyebbült Ábrahám körbe tekint és „látta, hogy íme, egy kos mögötte megakadt a bozótban szarvaival; és odament Ábrahám, elvette a kost és föláldozta égőáldozatul fia helyett”4

Miközben a történet egyike a Tóra, de talán az egész Biblia legdrámaibb eseményeinek felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen jelentősége van annak, hogy Izsák feláldozása éppen ros hásánára esett? Túl azon persze, hogy a Talmud bölcsei a ros hásánárkor szokásos sófár (kosszarvból készült kürt) megfújásának kötelességét részben annak a kosnak a szarvából eredeztetik, amely beakadt abba a bizonyos bozótba és amely, a Misna véleménye szerint, már a teremtés óta ott várta, hogy Ábrahám majd kétezer évvel később feláldozza.5

A ros hásánái imáink hűen tükrözik ennek a csodálatos ünnepnek fő üzenetét: Isten megkoronázását. Ezen a napon kijelentjük, hogy Isten valóban a királyunk, megerősítjük elkötelezettségünket a Teremtő iránt, mint az eltévedt gyerek, aki bár egész évben igyekszik Isten rendeleteit betartani, de néha letér a jó és helyes útról, mert sajnos az elmúlt évben bizonyára akadt tetteink között olyan, mely nem hű az isteni parancsolatokhoz.

Ros hásáná egy viszonyítási pont, melyhez visszatérünk és évente kijelentjük: bár merre is jártunk az elmúlt évben, bármit tettünk is, mely nem egyeztethető össze a Tóra tanaival és szellemiségével, Isten azonban még mindig Atyánk és Királyunk, kinek karja nyitva áll gyermekei előtt.

Ahhoz azonban, hogy magunkra vegyük Isten királyságát, a Tóra jármát, értékrendünkben és prioritásaink közt Isten kell szerepeljen a legelső helyen. Mindenünk ami van, minden ami fontos számunkra, minden amit értékként tartunk számon, csak Isten után következhet a zsidó ember életében.

Ennek az önfeláldozásnak, ennek a világlátásnak és értékrendszernek legjobb példája Ábrahám, aki, ha kell, még hőn szeretett gyermekét sem tagadja meg Istentől, ha úgy tetszik, Ábrahámnál Isten az abszolút első.

Az idei ros hásáná nagyban eltér a megszokottól, ugyanakkor ha valamilyen okból nem is tudja az ember felkeresni a zsinagógát, az ilyenkor szokásos parancsolatok és törvények továbbra is érvényben vannak. Bármi is történt az elmúlt évben, bármilyen öröm vagy bánat, boldogság vagy keserűség határozta meg a mögöttünk hagyott esztendőt, ezen a napon megerősítjük Isten szerepét életünkben, újra meghatározzuk viszonyítási pontunkat a Tóra törvényei és a zsidó hagyományok első helyre helyezésével.

 

לשנה טובה תכתב ותחתם (Lesáná tová tichátév vetichátém) legyünk mindannyiak beírva és bepecsételve a jó élet könyvébe!

 

 Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/, ahol minden este, vasárnaptól csütörtökig 20:00-kor élő tanulásban ismerkedhetsz meg a zsidó vallás alapjaival és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on, a Youtube-on, a Deezer-en és a TuneIn Radio-n. 

 

  1. 1Mózes 22:2
  2. 1Mózes 22:3
  3. 1Mózes 22:11
  4. 1Mózes 22:13
  5. Ávot 5:5; Midrás Tánchuma, Vajéra 23.

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr1616205440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2020.09.19. 07:07:43

" idén e hét péntek estéjén lépünk át az 5781-es esztendőbe"

ezt soha nem lehet megunni :)

Stradivari 2020.09.19. 08:02:04

A célcsoportot kellett volna meghatározni.
Aki zsidó, az esetleg elolvassa, mert érdekli a tanítás.Aki nem zsidó, nem lesz tőle okosabb, mert kb.a 2. bekezdésnél megunja, ugyanis számára semmi nem derül ki az ünnepről.

Judit1152 2021.08.07. 21:06:07

@Stradivari: talán azért "nem", mert nem olvassa végig

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása