Nem csak babra megy a játék, avagy amit a kitnijot-ról tudni kell
(F.R. barátomnak)

A pészách eleve nem tartozik a legkönnyebb ünnepek közé. Lakásunkat, nyaralókat, irodánkat, autónkat és más tulajdonunkat megtisztítjuk minden kovászostól és nyolc napon keresztül szigorúan kovásztalant fogyasztunk. A kóserság, különösen Magyarországon nem könnyű, nagy odafigyelést, elhivatottságot és áldozatot kíván, ehhez képest a pészách-i étrend fokozza a nehézségeket. Az askenázi (európai) zsidóság erre még, ha lehet mondani, rátesz egy lapáttal, mert nem csak kovászost nem fogyasztunk pészáchkor, de ún. kitnijot-ot sem, amit szoktak (pontatlanul) hüvelyesnek vagy babnak fordítani, a helyzet azonban nem ennyire egyszerű és tekintve, hogy egy közel ezeréves szokásról van szó, érdemes komolyan venni ezt a hagyományt. Nekem személy szerint sokat segített a szigorítás könnyebb elfogadásában, hogy ismerem a szokás eredetét és lényegét, ezt próbálom meg az alábbiakban összefoglalni.

Alapfogalmak:

Érdemes tudni, hogy a kitnijot nem chamec, azaz nem kovászos. Ez azért nagyon fontos, mert bár nem fogyasztunk kitniot-ot pészách során, eladni azt pészách előtt, vagy megsemmisíteni nem szükséges. A Sulchán Áruch szerzője, Jószef Káró leírja, hogy csak a Tórából ismert 5 fajta gabona (búza, árpa, rozs, tönköly és zab) azok a növények, melyek képesek a kovászosodás folyamatára, ha nedvesség éri őket (ezt a folyamatot amúgy szirchon-nak hívják), ennek megfelelően maceszt (kovásztalan kenyér) is csak ezekből a gabonákból lehet készíteni pészách ünnepére ahhoz, hogy a micvát (parancsolat) teljesítsük. A Sulchán Áruch azt is megjegyzi, hogy rizsből és hüvelyesekből készült liszt nem kovászosodik, ezért azokból nem készíthetünk maceszt (Sulchán Áruch, Orech Chájim 453:1).

Miért tilos mégis a kitnijot fogyasztása?

A középkori (11. századtól kezdődően) rabbik Európában megtiltották a kitnijot fogyasztását, három félelemtől vezérelve: (1) abban az időben a kitnijot-nak számító növényeket a gabona földekhez közel termesztették és félő volt, hogy esetenként gabona keveredik a kitnijot-ot tartalmazó zsákokba (2) sok esetben ugyan azt a zsákot használták a külön fajta kitnijot és gabona termékekhez, ezért félő volt, hogy a zsákokban gabona is marad, ami azután összekeveredik a kitnijot-tal (3) a lisztté őrölt kitnijot külleme nagyon hasonlít a gabonaliszthez és félő, hogy ha valaki látja, hogy pl. rizslisztet használunk pészáchkor azt hiheti, hogy az valójában búzaliszt.

A jelenség már a Talmud (Babilóniai Talmud, Pszáchim traktátus 40b) korában is ismeretes volt, ugyanis Rava, a híres talmudi bölcs megtiltotta a rés gáluta (szó szerint a „száműzetés fejének”, azaz a hitközség elnöke) palota személyzetének, hogy kitnijot-ot készítsenek pészáchkor, mivel az hasonlatos a kovászoshoz. A Talmud konkrétan egy chasziszi nevű ételről beszél, amit a kommentárok lencséből készült ételnek vélnek. 

A szokás tehát ugyan talmudi eredetű, mégis mivel a Sulchán Áruch szerzője, Joszef Káró egyértelműen nem tartja kovászoshoz még csak hasonlónak sem a kitnijot-ot, ugyanakkor a Sulchán Áruch-ot askenázi szokásokkal kiegészítő kommentátor Mose Iszerlis rabbi igen, az askenázi (európai) és a szefárdi (közel-keleti) zsidó közösségek megosztottak a kérdésben. A szefárdiak esznek kitnijot-ot, askenázi testvéreik nem. Ismétlem annak dacára, hogy mi, askenázi zsidók nem fogyasztunk kitnijot-ot, magunk sem tekintjük azt kovászosnak, a fogyasztás tilalma az előbb említett három okra vezethető vissza.

Milyen növények tartoznak bele a kitnijot kategóriába?

Vannak olyan növények, melyek mindenki véleménye szerint kitnijot kategóriába esnek, ilyenek a bab, lencse, borsó, csicseriborsó és rizs, ugyanakkor van egy jó csomó növény, mellyel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Ennek az oka az, hogy bölcseink kétféle módon tekintenek a kitnijot fogyasztásának tilalmára. Vannak, akik úgy gondolják, hogy csak azon növények fogyasztásától tartózkodunk, amelyekre anno, a 11. században azt gondolták, hogy beletartoznak a kitnijot kategóriájába, mások úgy vélekednek, hogy nem az számít mi tartozott bele akkor, hanem a rendelet szellemisége a fontos (pl. a Cháje Ádám c. mű szerzője, Avraham Danzig rabbi (1748-1820). Ennek megfelelően olyan növények, mint például a kukorica vagy akár a burgonya (ezek a növények nem voltak ismertek a 11. századi Európában) eltérő elbírálás alá eshetnek, hiszen az azokból készült liszt, bizony hasonlíthat a gabona liszthez. Mivel a burgonya csak liszt formájában hasonlít bármilyen gabona fajtához, így az a többségi vélemények szerint nem számít kitnijot-nak, ugyanakkor kukoricával kapcsolatosan egységes az álláspont, azt nem eszünk pészáchkor. Szintén kérdéses a földimogyoró, mely ugyancsak az amerikai kontinensről kerül Európába jóval a kitnijot-ot tiltó rendelkezés után, így vannak, akik megengedőbbek használatával kapcsolatban (pl. Mose Feinstein Igrot Mose c. responzum-gyűjteményében Orech Chájim 3:63)

Hasonló problematikával rendelkeznek különböző fűszernövények is, melyek ugyan nem hasonlítanak a gabonákra, hiszen liszt nem készül belőlük, viszont azért igenis problémások, mert összekeveredhetnek gabonával. Ilyen például a koriander mag, a kömény vagy az ánizs, ezektől szintén tartózkodunk. Csak úgy, mint a mustártól, ami a babhoz hasonló módon nő (lásd ReMa a Sulchán Áruch-hoz írt magyarázata Orech Chájim 464:1 illetve a Turei Zahav kommentár uo. 453:1).

Mi a helyzet a kitnijot származékokkal?

Azzal kapcsolatban is eltér mestereink véleménye, hogy mi a helyzet a kitnijot növényekből származó olajokkal. Míg vannak megengedőbbek, akik azt mondják, hogy kitnijot olajat lehet pészáchkor használni (pl. mogyoró vagy repce olajat), mások az olajok használatát is szigorúan veszik, így például az első lubavicsi Rebbe (1745-1812), a Sulchán Áruch háRáv szerzője is.

Nem meglepő módon a főként Kelet-Európában igen elterjedt napraforgó olaj használata körül is eltérnek a vélemények. Budapesten az elmúlt évtizedekben, főként kényszer okán, mivel nem igen volt alternatívája ennek a széle körben elterjedt olaj fajtának, az ortodox rabbinátus megengedte a napraforgó olaj használtát, manapság mikor, ha nem is olcsón, de könnyedén, juthatunk más olajokhoz, valószínűleg érdemes kevésbé kérdéses olajat, pl. dió olajat használni.

Mi a helyzet a quinoa-val?

A kitnijot-okkal kapcsolatos viták a mai napig nem zárultak le, hiszen újabb és újabb növények jelennek meg a piacon, így az elmúlt években igen népszerűvé vált quinoa. Ezt az Andok hegységben (főként Bolíviában, Peruban és Argentínában) termesztett növényt is elérte a kitnijot probléma, dacára, hogy a növény a spenótok családjába esik. A legismertebb döntéshozók és kósersági ügynökségek (így például a legnagyobb amerikai kósersági ügynökség az OU) nem számítja kitnijotnak ezt a különleges, rizshez vagy bulgurhoz hasonló ízű növényt. 

Néhány praktikus kérdés, rövid válasszal:

Szabad e olyan (pészáchra amúgy kóser) edényben készült ételt enni, amiben kitnijot főtt?

Jobb, ha nem. Ugyanakkor például, ha egy szefárdi lány hozzámegy egy askenázi fiúhoz és pészáchkor a lány szüleinél esznek, a lány, annak dacára, hogy a feleség általában magára kell vegye férjének szokásait, ehet a szülei ételeiből (akkor is, ha azok kitnijot-ot tartalmaznak), persze ehhez az ifjú férjnek is kell a beleegyezése. A fiú is ehet az edényekből, de kitnijot-ot nem fogyaszthat.

Mit kell tenni a kitnijot-tal pészách előtt?

Ahogy említettem, fogyasztani ugyan nem szabad, de ha van pl. néhány zacskó rizsünk otthon, azt nem vagyunk kötelesek megsemmisíteni vagy eladni, egyszerűen csak tegyük félre, ne használjuk. A kitnijot ugyanis nem chamec!

Mi a helyzet a rizstejjel, szójatejjel, mandulatejjel?

A nálunk is elég népszerű tej-alternatívák jelentős része rendelkezik kósersági bizonylattal, ugyanakkor többségük kitnijot tartalmú (rizs, szója) de még azok is amelyek nem (mandula) olyan üzemben készülnek ahol tényleges chomec-ből csinálnak tejet (pl. zabtej), így ezeket pészách alatt ne fogyasszuk!

Szabad e kitnijot-ot fogyasztani, ha muszáj?

Mivel a kitnojot fogyasztása szigorúan véve nem számít a pészách törvényeinek megsértésének, indokolt esetben (pl. tápszert stb. betegek esetén) szabad kitnojot-ot fogyasztania. (Konkrét kérdéssel érdemes tudós rabbihoz fordulni)

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr6014781564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agarik 2020.05.14. 09:41:58

A pészah az melyik "zsidók" által elkövetett holokauszt megünneplése?

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása