Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

Vak vezet világtalant, avagy előre menekülés hátra rohanva

Előrelépni komoly teljesítmény. Úgy előre lépni, hogy közben hátrafele lépünk még komolyabb. Joggal lehetnek büszkék az Oszágos Rabbiképző és Zsidó Egyetem vezetői, mert nekik rendre sikerül ezt az ember feletti teljesítményt megugrani.

Korábban már beszámoltam arról a skandalumról, hogy az ORZSE doktori képzésének vezetőjeként egy evangélikus lelkésznőt tettek meg. Nem szimplán evangélikust, hanem lelkészt. Tudom én, hogy a hazai felhozatal igencsak gyenge, látszik ez az ORZSE-n tanulók mennyiségén, pontosabban annak hiányán. De hogy ne legyen senki alkalmasabb a szebb időket megélt intézmény e fontos pozíciójára azt akkor is erősen kétlem, ha az fenntartó Mazsihisz azt sem tartotta fontosnak, hogy legalább egy általuk rabbinak elfogadott szakembert tegyen az intézmény élére. Ott és akkor már látszott, ami sajnos mára egyre inkább realitás: a sípuccai vezetés úgy kívánja láthatóvá tenni egyetemét, hogy annak vezetését, irányát, tanulóit, tantervét felhigítja és egyre távolabb tolja a mainstream judaizmustól.

Márpedig nem sokat tétlenkedett az intézmény élére került germanologus rektor. Valami ütőst, valami igazán nagyot akart letenni az asztalra és együttműködést írt alá a Potsdami Egyetem Zsidó Teológiai Fakultásával. Ez már valami! A híres Potsdami Egyetem Zsidó Teológiai Fakultása. Ki ne hallott volna még róla? Ki ne találkozott volna vallási vezetők ezreivel, tudósok százaival akik onnan kerültek ki és komoly közösségvezetői és tudományos, Uram bocsá’ Tóra irányultságú munkát fejtenek ki.

Az igazi probléma, vagy polkorrektebbül fogalmazva érdekesség, nem a Potsdami Egyetem Zsidó Teológia szakának súlytalansága. Sokkal inkább annak milyensége. A fakultás ugyanis nyíltan reform irányzatot követi. Vezetője a vállaltan meleg házasságban élő, katolikusnak született és reform zsidóvá lett Walter Homolka professzor.

Mielőtt bárki megkövezne: nem azzal van a baj, hogy meleg! Határozottan NEM! Pláne nem azzal, hogy katolikusnak született!

Képtalálat a következőre: „walter homolka”

A baj azzal van, hogy az ORZSE-Potsdami összeborulás végzetes módon determinálja majd a Rabbiképző új irányát. Gratulálok ehhez! Most aztán sikerült becsatornázni az Rabbiképzőt a világ zsidóságának vérkeringésébe.

A sípucca vezetői a neológia újabb koporsószögének bekalapálása alatt ünnepeltetik magukat és olyanokat nyilatkoznak, hogy „A kapcsolat tehát kiterjed közös kutatásokra, oktatók és hallgatók folyamatos cseréjére, ami lehetőséget biztosít majd a világi és vallási szakokon tanuló diákoknak arra, hogy első kézből ismerkedjenek meg a nemzetközi zsidó világ problémáival, tudományos és gyakorlati kérdéseivel, válaszkísérleteivel.”

A sípucca derék vezetői csak azt nem veszik észre, hogy az ilyen és ehhez hasonló lépésekkel nem megoldják, hanem szaporítják a „nemzetközi zsidó világ problémáit.”

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr6515002054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.