Nem is gondolná az ember, hogy hány naponta használt kifejezés bír jiddis eredettel, köztük rengeteg olyan, amely nélkül nemcsak szegényebb lenne a magyar nyelv, de komoly űr tátongana helyükön. 

Korábban már írtam a ladinoról, erről a jiddisnél kevésbé ismert judeo-spanyol nyelvről, melyet a közel-keleti országokban élő zsidó közösségek egy része használt a napi kommunikációban. A jiddis azonban nem csak abban tér el a ladinotól, hogy alapja a német és nem a spanyol nyelv, de abban is, hogy virágzása alatt jelentősen elterjedtebb volt a ladinonál és azzal ellentétben mind a mai napig fennmaradt, él és virágzik.

Persze amikor azt mondom virágzik nem árt tudni, hogy beszélője néhány százezer ember összesen világszerte, mégis az ultra-ortodox zsidó közösségek jelentős részében a jiddis az első számú beszélt nyelv. 

A jiddis nyelv nagyjából a 10. században kezdett kialakulni, amikor relatíve nagyszámú zsidó telepedett meg Németország délnyugati részén és amikor a zsidók, főként a keresztesháborúk miatt, kelet felé indultak, vitték magukkal ezt a német alapú, de sokszor arámival, héberrel és ófranciával kiegészült nyelvet.

Magyarországra főként a Lengyelországból érkezett zsidókkal érkezett és bár az itt élő zsidók, ellentétben például lengyelországi vagy oroszországi testvéreikkel, széles körben beszélték a magyar nyelvet és alapvetően azt használták, a jiddis nyelvnek mégis sikerült nálunk is hamar elterjedni.

A jiddis nyelv különlegessége, hogy a héber ábécé betűit használja, ugyanakkor a magánhangzók, melyek a héberben a mássalhangzók körüli pontokkal és vonalakkal kerülnek jelölésre, a jiddisben a héber ún. hangtalan betűivel és más mássalhangzókkal vannak megjelenítve. Szakértő szem számára tehát puszta ránézéssel is megállapítható egy héber betűkkel írt szövegről, hogy héber e vagy jiddis, például a szavak hosszából (a héber szavak általában rövidebbek). Hozzáteszem, hogy a zsidó, főként rabbinikus irodalomban nem ritka, hogy nem-héber nyelven írt munkák héber betűkkel kerültek leírásra, fonetikusan. Ennek talán legjobb példája Mose ben Maimon rabbi (a Rámbám, vagyis Maimonidesz, élt 1135-1204) a Misnához arabul írt magyarázata, mely szintén héber betűkkel, fonetikusan „készült”.

Szintén érdekes adalék, hogy a 19. század végi, 20. század eleji asszimilációs törekvések egyik eszköze, főként oroszországi területeken a jiddis nyelv volt, hiszen az nem vallási, hanem kultúrális alapon is meg tudta határozni a zsidó népet. A sors fintora, hogy a ma jiddis nyelvet beszélők döntő többsége nem a vallást ellenző és a zsidók asszimilálódását sürgetők, hanem pont az ultra-ortodoxok közül kerülnek ki.

A magyar nyelvben leggyakrabban használt jiddis szavak (a teljesség igénye nélkül): ’haver’ (barát), ’mázli’ (szerencse), ’éca’ (ötlet), ’behemót’ (hatalmas), ’jatt’ (borravaló), ’jampec’ (kirívóan viselkedő), ’sáp’ (részesedés), ’srác’ (fiatalember), ’stika’ (csend), ’sóher’ (fukar), ’kóser’ (helyes), ’tréfli’ (helytelen), ’tarhál’ (kéreget), ’meló’ (munka), ’szajré’ (áru), ’smúzol’ (beszélget), ’balhé’ (vita), ’pacek’ (rendes), ’héderelni’ (lakni), ’pónem’ (arc), ’hálef’ (kés), ’majré’ (félelem), ’kajak’ (erő), ’lejmol’ (kér), ’melák’ (óriási), ’lébecol’ (könnyelműen él), ’rahedli’ (sok), ’tré’ (ócska).