A Jom Kipuri, engesztelőnapi esti imát átfogó nevén az est nyitó imájának első szavairól Kol Nidrének hívják. Az érdekesség az, hogy ez a néhány mondat, melynek különleges, szívbe markoló dallama évszázadok óta könnyezteti meg a híveket az év legszentebb napjának estéjén, valójában nem is ima, hanem egy jogi kinyilatkoztatás.

A Kol Nidré szövege arameusul van és arról szól, hogy azon eskük és fogadalmak, melyeket az év során könnyelműen tettünk és nem tartottunk meg, legyenek érvénytelenek és továbbiakban ne kötelezzenek bennünket.

A judaizmus különleges hangsúlyt fektet a kimondott szó súlyára, így ha tanúk, tehát legalább két felnőtt zsidó férfi, előtt teszünk ígéretet, még akkor is, ha azt nem formálisan tesszük, esetleg mégis eskünek számítanak. „Holnaptól minden nap elmegyek futni”, „Ebben az üzletben nem vásárolok többet” és ehhez hasonló könnyelmű kijelentések, melyeket naponta tucatjával teszünk, akár észrevétlenül, ha tanúk jelenlétében hangoznak el, kötelező érvényűek lehetnek. Ezeket és más, akár valóban komolyan gondolt ígéreteinket annuláljuk a Kol Nidré szövegének ismétlésével, tanúnak pedig a zsinagógai közösségben jelen lévőket hívjuk.

A szöveg igen régi, még az ún. gáonok korából (isz. 589-1038), Babilóniából származik (innen az arameus szöveg), de valódi jelentőségét csak sokkal később, a 15. században nyerte.

A spanyolországi zsidó aranykor igazi végét jelentő, az országból a zsidókat száműző rendelkezés (1492-ben lépett érvénybe) sokakat, becslések szerint 2-300 ezer zsidót, kényszerített kikeresztelkedésre. Sokan a kikeresztelkedettek közül titokban folytatták őseik hitének gyakorlását, a köznyelvben ezért őket marranonak (tévelygő, disznó) hívták. A marranok jelentős része tehát titokban gyakorolta a zsidó vallási szokásokat, amikor azonban életük teljesen ellehetetlenedett, sokan végleg elhagyták Spanyolországot és Portugáliát, hogy Hollandiában vagy Európa más helyein kezdjenek új életet. A spanyol inkvizíció veszélyének elmúltával a marranok közül jónéhányan igyekeztek visszatérni a zsidó közösségbe, azonban „megtérésüket” a közösség azon tagjai, akik évtizedekkel korábban a száműzetést választották a kikeresztelkedés ellenében, elveszítve ezzel vagyonukat és kockáztatva életüket, érthető módon súlyos szkepszissel fogadták. A korabeli rabbinikus döntéshozók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy egy zsidó vallásjogi szempontból akkor is zsidó marad, ha áttér bármilyen más vallásra és amennyiben vissza kíván térni a „nyájba”, úgy ezt bármikor megteheti, ahogy a Talmud fogalmaz „Ha egy zsidó bűnözik, akkor is zsidó marad.”¹ Persze a rabbik szava nem mindenkit tudott meggyőzni, hiszen ahol érzelmek vannak, ott sokszor a józan ész háttérbe szorul, így hát a vallási vezetők különös hangsúlyt kezdtek fektetni a Kol Nidré imára, egyrészről mert az a kikeresztelkedettek esküjét semmisíti meg, másrészről, mert a közösséget is arra buzdítja, hogy

„A Fennvaló tudtával és e közösség beleegyezésével, az égi és a földi törvényszék előtt megengedjük, hogy a vétkezők velünk imádkozzanak.”²

A zsidó misztika, a kabbala mesterei rávilágítanak arra a párhuzamra, mely az ember ígéretei és a Teremtő ígérete közt érhető tetten. A miszticizmus tanai szerint ugyanis a Kol Nidré jelentősége abban nyilvánul meg, hogy csakúgy, mint az ember könnyelmű ígéreteiért ne legyen felelősségre vonható, Isten régen megígért és várva várt megváltása miatt se okolhassuk Istent, azaz mi legyünk Istennel elnézők.³

A Kol Nidré tehát annak dacára, hogy sokkal inkább egyfajta jogi deklaráció, mintsem ima, mégis kiemelt helyet kapott a zsidó liturgiában, hiszen benne van nemcsak a zsidó nép történelme és hányattatásai, de a megváltás elmúlhatatlan reménye is.

1. Babilóniai Talmud, Szánhedrin traktátus 44a
2. Részlet a Kol Nidré imából
3. Zohar, parsat Nicávim 2:21