Vörösterror: inkább legyen „istentagadás” mint …

Nem értem, mi a baj azzal, ha egy zsidó vezető együttműködik abban, hogy a magyar társadalom felének az ellenségképéből kikerüljenek a zsidók? Az ugyanis majdnem biztos, hogy a Tanácsköztársaság és az azzal kapcsolatos úgynevezett vörösterror még jó ideig a magyarok nagy részének lesz a mumusa. De miért kell ragaszkodni ennek a mumusnak azon részéhez is, ami ezt a zsidókkal azonosítja?

Köves Slomó rabbi jól tette, hogy tegnap elment – az amúgy nem kifejezetten az ízlés világomat képviselő – avatóra. Hogy miért? Azért, mert ezzel deklarálta, hogy (1) a vörös terror áldozatai között arányosan ugyanannyi zsidó volt mint nem zsidó, (2) bár a Kommün és a terror vezetői és kivitelezői között nagyjából 60%-ban voltak zsidó származású kommunisták, igazságtalan és káros őket a zsidósággal azonosítani. 

A  sípucca irányából indult legújabb hőzöngés a tegnapi Vértanúk terén állított vörösterror emlékmű újraavatása körül robbant ki, főként annak apropóján, hogy a történelmi egyházak között, Köves rabbi, a zsidó közösségek képviselőjeként, beszédet is mondott. Elég jó beszédet amúgy, ami tulajdonképpen elhangozhatna és elhangozhatott volna bármilyen mártír megemlékezésen, akár a vörös akár a fehérterror áldozatairól is legyen szó. Arról beszélt, hogy a vörösterror egy meghatározó lépés volt a huszadik század öldökléseinek sorában, mert bár a fehérterror, az I. Világháború, a II. Világháború lényegesen több áldozatot követelt, mégis ez volt az első esemény, ahol az öldöklés Istentagadással függött össze: „Isten nélkül nincs személyes felelősség, személyes felelősség nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül csak a pusztítás marad.”

Képtalálat a következőre: „vértanúk tere emlékmű”

Az emlékmű ellentmondásos történetét sokan megírták már és olvasva az elemzéseket még a magamfajta, a témában kevéssé járatos számára is nyilvánvalóvá válik az a tény, hogy az emlékművet már a kezdetektől fogva sem jellemezte konszenzusos egyetértés. A zsidók részéről sem, annak dacára, hogy az 590 áldozat öt százaléka zsidó volt, ami megegyezik a zsidók akkori arányával a társadalomban. Az 1934-ben felállított emlékműhöz a zsidó közösséget képviselő Pesti Izraelita Hitközség nem csak az áldozatok neveinek összegyűjtésével, de anyagilag is hozzájárult. Lehet persze, hogy nem volt más választása, különös tekintettel arra hogy a hitközség igyekezett élni a lehetőséggel hogy inkább az áldozatokkal mint a tettesekkel azonosítsák őket. Minthogy az is valószínűsíthető, hogy a Nemzeti Vértanúk Emlékművének 1934-es felállításakor a Dohány utcai zsinagógában is tartott megemlékező imádság is a kor szellemének terméke volt.

De mint mondottam, nem szeretném káserolni sem az emlékművet, sem pedig annak szellemiségét. Azt ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom, hogy végre eldöntsék a zsidó közösségek képviselői és a zsidó hírportálok, hogy milyen okból és mikor kritizálnak valamit. Ugyanis az volna a cél, még ha nagyon ambiciózus is, hogy megszűnjön a magyar társadalom évszázadok óta tartó és rendre fel-fel erősödő megosztottsága, vagy, hogy reálisabbak legyünk, a megosztottság képletéből kikerüljön a zsidóság. Ezek fontos célok és ezekért a zsidó közösségek részéről is kell tenni lépéseket. Nem dacolhatunk mindig és mindenért.

A nemzeti megbékélést szintén nem segíti, ha a zsidózó bélyeget sütjük rá lépten nyomon mindenre ami számunkra kényelmetlen. A Tanácsköztársaság vezetői jelentős részének zsidó származása nem lehet ok arra, hogy ne vállaljunk közösséget a nem-zsidó és zsidó áldozatokkal. Ennek a rezsimnek zsidó származású vezetői ugyanis mindösszesen származásuk tekintetében voltak zsidók és még ezt a származást is megtagadták. Márpedig csak azért, mert valaki zsidó származású nem lehet ok arra, hogy védjük, ha gaztetteket követ el, sok száz áldozattal.

Így ugyanis saját magunkat zárnánk ki abból a nemzetből, amiből amikor egyesek ki akarnak bennünket taszítani, rendre felháborodunk. Erről beszélt Radnóti Zoltán a Jobbikus (értsd: antiszemita) Alfahírnek adott (nem elég nagy) vihart kavart interjújában, mikor azt mondta: „Akkor lesz nyugalom, ha megértjük egymás érzékenységét” 

Sajnos azonban az a gyanúm, ismerve a honi zsidóság egyes vezetőinek gyakorlatát, hogy inkább azt nehezményezik, hogy nem a Mazsihisz vezetői képviselték a zsidó közösségeket. Pedig ezen azért túl sok nehezményezendő nincsen. Én se hívnám őket annak a kormánynak a helyében, amelyiket lépten nyomon szidalmaznak.

Íme a Köves rabbi beszéde teljes terjedelmében:

 

A vörösterror áldozatainak emlékműve a Váry Albert által összegyűjtött 590 áldozatnak állít emléket. 590 név, melynek mindegyike egyéni emlékezést érdemel, hiszen az emberi élet transzcendens. A személyes emberi tragédia emlékezést érdemel, de mitől válik egy egész közösség, egy egész nemzet tragédiája szimbolikusan is emlékezetre érdemessé?

590 sok áldozat. De van-e egyedi, önálló tanulsága a vörösterror 133 napjának? Van-e olyan egyedi üzenete 1919 drámai tavaszának, amitől mindahányan érezzük, hogy a huszadik század megannyi emberi kataklizmája között külön emlékezést érdemel? Ami miatt még 100 év távlatából is annyi feszültséget, érzelmet, frusztrációt szabadít fel ez az emlékezés?

Mi az az egyedi tanulság, ami a számokban több – vagy akár lényegesen több - áldozatot követelő I. Világháború, fehérterror és II. világháború 20. századi eseményei között, a Tanácsköztársaság íjesztő emlékét is egyedivé teszi?

A válasz Isten hiánya.

Az ezeréves magyar történelem első olyan eseményéről beszélünk, ahol Isten deklaráltan meg lett tagadva. Ez volt az első olyan nemzeti tragédia, melynek közvetlen oka egy olyan Isten nélküli kollektivista eszméből fakadt, amely óhatatlanul vonta maga után az egyéni morális felelősség erózióját, felszámolását.

Isten nélkül nincs személyes felelősség, személyes felelősség nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül csak a pusztítás marad.

A Biblia első történetei Isten és az emberi felelősség kérdéseire hívják fel figyelmünket. A tiltott fa gyümölcse, Káin testvérgyilkossága, Noé és az özönvíz történetei után, a zsidó vallási közösségekben, ezen a héten érünk a negyedik történet felolvasásához, Bábel tornyának elbeszéléséhez.

Bábel története az Isten nélküli kollektivizmus, félrevezető és egyben romboló következményeiről szól. Bábel építői a kollektív és totális földi összefogás, a nemzetek feletti bástya építésének gondolatát propagálták. Örök, univerzális, megdönthetetlen építményt, kollektív földi megváltást hirdettek.

Az Örökkévaló nélkül és az Örökkévalóval szemben akarták elérni az örökkévalóságot.

A modernkor első magyar bábele, a romboló, Istentől megfosztott kollektívizmus szimbóluma, amely elvetette későbbi megosztottságok, pusztulások, feloldhatatlannak hirdetett dichotómiák, harcok és kultúrharcok csíráit is. A 20. század első magyar kollektivista diktatúrájának emlékműve, így nem csupán e 133 nap brutálisan legyilkolt 590 áldozatának, hanem minden később következő, kollektivista ideológia és Istentől megfosztott rendszer ürességének és erkölcstelenségének is figyelmeztető emléket állít.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr8115277746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.11.13. 12:55:17

Őszintén remélem nem kerül a hozzászólás csak azért kimoderálva, mert a kurucról érkezik, de az alapkérdést tisztán veti fel.

S csak egy, azaz egy járható út van a kérdésben!

kuruc.info/r/56/204855/

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása