A Biblia egyik leggyakrabban félreértett kifejezése

gettyimages-104303646-men-fighting-1120.jpg

Még a Bibliát kevéssé ismerők is hallottak már a Tóra második könyvének híres kijelentéséről: „szemet szemért, fogat fogért.”

De vajon mit jelent ez a kifejezés? Vajon jogom van-e a bíráskodást saját kezembe venni és hasonló módon megtorolni az ellenem elkövetett bűnt?

A híres kifejezés kontextusát érdemes megvizsgálni: „

 „Midőn dulakodnak férfiak és meglöknek egy viselős asszonyt, úgy, hogy elmegy magzata, de veszedelem nincs, akkor bírságoltassék meg, amint kiszabja rá az asszony férje és adja meg a bírák útján. Ha azonban veszedelem lesz, akkor adj lelket lélekért, zemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kékfoltot kékfoltért.”1

Ha a verset valóban szó szerint értelmezzük, valóban elég brutálisan hangzik ráadásul semmilyen írásos vagy más bizonyíték nincs arra, hogy hasonló bánásmód valaha tényleges gyakorlat lett volna a zsidó életben. A Talmud, mely a szóbeli Tant összegezve ismerteti a Tóra és a Biblia helyes értelmezését rámutat, mit is jelent a gyakorlatban a „szemet szemért” farkastörvénynek tűnő intése.

Így, számos, a szövegből és más versekkel való ellentétből a Talmud „levezeti”, hogy a „szemet szemért” egészen bizonyosan nem értelmezendő szó szerint.2

Mose ben Maimon rabbi (a Maimonidesz, 1135-1204), amúgy a Talmudhoz hasonlóan bizonyítékként a vers nem-szó szerinti értelmezésére egy annak ellentmondó sort idéz „És ha pörlekednek férfiak és egyik megüti a másikat kővel vagy ököllel és az nem hal meg, de ágyba esik. Ha felkel és jár az utcán mankóján, akkor büntetlen legyen, aki megütötte, csak mulasztását térítse meg és gyógyíttassa meg”3 – ráadásul ez a vers a másik előtt közvetlenül szerepel. Mivel a két törvény egymás mellett szerepel, minden bizonnyal a „szemet szemért” is valamiféle anyagi kártérítést jelent.

Mások további bizonyítékokat is hoznak a „szemet szemért” betarthatatlanságára vonatkozóan: mi történik akkor, ha valaki a másik látását csak mondjuk fél vagy harmadrészben károsítja? Miként volna lehetséges ezt pontosan ugyan úgy megtorolni?

Egy kérdés persze továbbra is fennáll: ha a Tóra valóban pénzbeli kártérítésre akar utalni, miért nem fogalmaz egyértelműen, nem adva okot félreértelmezésre? 

A választ szintén a Maimonidesz illetve a 16. századi prágai rabbi, Jehuda Low rabbi (1512-1609) szolgáltatja. Azért fogalmaz a Tóra ilyen módon, mert azt akarja tudtunkra adni, hogy ilyenfajta károkozás esetén nem intézhetjük el az ügyet azzal, hogy szimplán átadjuk a kértérítés összegét. A Tóra azt akarja üzenni, hogy ha valaki szándékosan kárt tesz a másikban, az valóban ugyan olyan büntetést érdemel, mint amit okozott, a Teremtő irgalmasságában engedi csak, hogy kártérítéssel tegye jóvá a bűnös a tettét. Mindazonáltal az a helyes, ha tettének súlya élete végéig nyomja a válát, hiszen a pénz, nem kárpótolhatja teljes mértékben az okozott kárt, ezért szükség van az áldozat és Isten bocsánatára is.

Kövess a Facebookon is, sok-sok zsidósággal kapcsolatos tartalomért:  https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/

  1. 2Mózes 21:22-24
  2. Bava Kama 83b-84a
  3. 2Mózes 21:18-19

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr4915739910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Environmenta 2020.06.04. 19:43:20

Istenem, micsoda kifacsart magyarázatok!

Nem: abban a korban, amikor ezek a szövegek születtek, a vérbosszú volt a szokás.

Lehet, hogy ezt a későbbi korokban már igyekeztek a szövegmagyarázók tompítani, mert már nem egyezett volna ez az őskori brutalitás az újabb idők elképzeléseivel, de akkor meg sokkal korrektebb megoldás lett volna új szabályokat hozni.

Persze, egy "isten alkotta" szöveget-törvényt nyilván nem változtathattak meg scak úgy, nem lehetett "modern istent" kitalálni az ősidőben marcona vadember ószövetségi főmanus helyébe!:-) Maradt tehát a tipikus "talmudmagyarázás".

GyMasa 2020.06.04. 19:52:05

A bibliai ószövetségben leírt dolgok érvényüket veszítették Jézus keresztre feszítésével.
Amikor Jézus kereszthalálával megváltást hozott az összes benne hívőnek.
A mai keresztényekre az újszövetség írásai iránymutatóak.
A zsidó hitűek továbbra is a keresztény ószövetség iránymutatásai alatt élnek, Tóra név alatt.
Ők ugyanis nem tekintik Jézus megváltónak.
A "szemet szemért" pedig valami olyasmit jelent, hogy az elkövetett bűnre kiszabott büntetésnek arányosnak kell lennie az eredeti bűnnel.
Ne feledjük el, hogy azok az idők NAGYON mások voltak, mint a mostani, pihe-puha viszonyok!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.06.04. 21:29:04

Ha a büntetés arányos lenne a bűnnel, akkor nem történne meg az, ami sok - valóságon alapuló - regény témája, hogy két család generációkon keresztül irtja egymást, miközben már arra sem emlékeznek, hogy mi volt a kiváltó ok... Talán azért halnak meg tömegével, mert valaki valamikor nem köszönt előre valakinek...

GyMasa 2020.06.04. 21:53:54

@Frady Endre:
Mondjuk ennek nincs sok köze a Bibliához, csak az adott családok erkölcsi hozzáállásához.
Ne feledd, hogy még a mindenható Isten sem száll szembe az ember szabad akaratával!

Humble 2020.06.05. 00:20:59

írod: "A bibliai ószövetségben leírt dolgok érvényüket veszítették Jézus keresztre feszítésével. mai keresztényekre az újszövetség írásai iránymutatóak."
Sajnos ez nem fedi a valóságot a 10 parancsolat ma is érvényes, Jézusnak ez alapján kellett viselni a mi büntetésünket. Az Újszövetség nem valami újat takar, hanem a régi megújítását, azokkal akik önként válsztják ezt az utat...

Humble 2020.06.05. 00:21:56

@GyMasa:
írod: "A bibliai ószövetségben leírt dolgok érvényüket veszítették Jézus keresztre feszítésével. mai keresztényekre az újszövetség írásai iránymutatóak."
Sajnos ez nem fedi a valóságot a 10 parancsolat ma is érvényes, Jézusnak ez alapján kellett viselni a mi büntetésünket. Az Újszövetség nem valami újat takar, hanem a régi megújítását, azokkal akik önként válsztják ezt az utat...

eßemfaßom meg áll 2020.06.05. 06:46:00

- Mindent pont úgy kell csinálni ahogy a Tára írja, hogy Juhávénak tetsző életet élj!

- A Tára szerint a lekvárba homokot kell szórni és döglött sáskákal kell befedni, hogy a Juhávénak teccő legyen.

- Nem úgy van az, nem szabad a Tárát szó szerint értelmezni, Jukuppe ribbon (234-265) értelmezése szerint a homok cukrot jelent a sáska pedig arra utal, hogy nagykanállal kell enni.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2020.06.05. 09:38:46

Valahol a két résznek az összegzése nem lehet az, hogy a büntetés, a megtorlás ne legyen túlzó az eredetileg okozott kárhoz képest?

Tehát nem az a lényeg, hogy a megtorlás a fogért egy fog legyen, hanem hogy egy fogért ne a szemét szúrják ki a károkozónak?

midnightcoder2 2020.06.05. 10:34:14

@GyMasa: "A bibliai ószövetségben leírt dolgok érvényüket veszítették Jézus keresztre feszítésével."

Akkor a tízparancsolat is ? Másrészt, ez mondjuk igaz lehet a keresztényekre, ugyanakkor a zsidókra nem, mert hogy számukra Jézus csak az egyik az abban az idõben elég nagy számban elõforduló potenciális megváltók közül (mint neked Pl. Simon mágus). Ugyanúgy vannak ezzel a mohamedánok is, mert nekik viszont csak egy ZS kategóriás próféta. És akkor még azokat az ateistákat, buddhistákat és hindukat nem is említettem, akik érdekességképp elolvasták ezt a könyvet is.

Pal Konstantin 2020.06.05. 10:35:55

Nem tudom, hogyan lehet a mai napokban betartani a zsidó törvényt? Teljesen elavult. Az asszonyt is meg kell kövezni nyilvánosan ha házasságot tör. Már az országban nem is élne nő, többen halnának meg kövezésben mint korona vírusban. Vicc az egész Tóra.

midnightcoder2 2020.06.05. 10:38:28

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Szerintem ez a BTK egy, a kornak megfelelõen erõsen leegyszerûsített és lerövidített változata. És kb. azt fejezi ki, hogy a károkozás mértékének megfelelõ kellett hogy legyen a kártérítés is. Ami mondjuk szerintem egy elég nagy elõrelépés ahhoz képest, mint ha mondjuk egy ellopott birkáért cserébe levágták az ipse kezét. Másrészt, ez utóbbi megoldás valószínûleg hatásosabban csökkentette a bûnismétlés esélyét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.05. 11:37:36

@midnightcoder2:

A nem-erkölcsi parancsolatok vesztették érvényüket, ez a 613 zsidó parancsolat 90+ %-a, pl. ne legyen házad tetején korlát.

Serény Vélemény 2020.06.05. 11:41:08

A Bibliát illető analfabétizmus eléggé elterjedt errefelé a hozzászólások alapján!

NEKEM speciel tetszik ez a rabbinikus magyarázat, ugyanis: ha jobban belegondolunk, a ószövetségi szociális ellátórendszer úgy működött, hogy akinek volt munkaképessége, annak dolgoznia kellett. Ha teljesen eladósodott, akkor legrosszabb esetben magát kellett eladnia rabszolgának, akkor meg azért kellett dolgoznia. Ha valakinek viszont nem volt munkaképessége, mert mondjuk nem volt szeme, akkor az jogosult lehetett az istenfélő emberek szociális juttatásaiból (adományaiból) való részesedésre. De miért gyarapították volna azon emberek számát, akiket másoknak kell eltartani?

Ez annyira nem lett volna "zsidós"...

Viszont az élet, és az emberi egészség védelme nyilvánvalóan nagyon fontos az Örökkévaló szemeiben, ezt a törvényt nyilván azért adta, hogy éreztesse, hogy hogyan gondolkodik efelől.

Serény Vélemény 2020.06.05. 11:47:48

@MAXVAL bircaman közíró: Na várj, a korlát az pont olyan, hogy _legyen_ a házad tetején korlát, mert ha nincs, és valaki leesik, akkor a vére téged terhel, vagyis te vagy a hibás miatta, és az átok, a balesete miatt pont rád száll.

És pont érvényes a teljes mai nyugati jogban, csak a természetfeletti részt az átkot és a működését nem veszik bele...

Pipas 2020.06.05. 13:14:22

@Serény Vélemény: "És pont érvényes a teljes mai nyugati jogban"

Hát mondjuk azért jogi tanácsot ne adj, mert akkor meg téged terhel a felelősség.

Nem, nem így van. A háznak van tulajdonosa, üzembentartója, tervezője, kivitelezője és bizony van ellenőre is. Lehet bérlője is. Te kijelented, hogy kizárólag a tulajdonos a felelős. Hát persze, hogy nem, a tulajdonos nem tudhatja, hogy milyen szabványok érvényesek, milyen rendelkezéseket kell betartani, hogyan kell ezeket a védműveket elkészíteni. Sőt, igazából a tulajdonos tud a legkevesebbet ezekről, ezért van szükség szakemberekre, ellenőrökre, kivitelezőkre.

És igen, a ház tetejére nem kell okvetlenül korlát, az enyémen sincs. :)

Pipas 2020.06.05. 13:18:36

@Serény Vélemény: "Viszont az élet, és az emberi egészség védelme nyilvánvalóan nagyon fontos az Örökkévaló szemeiben, "

Ó, nyilvánvalóan! Azért van az, hogy évszázodokon keresztül tétlenül nézi, hogy hullanak az emberek mint a legyek. Az egészségvédelem nagyon fontos, azért teremtette a vírusokat, baktériumokat és ezért nem mondta el az embereknek, hogy a vizet fel kell forralni és, hogy hogyan lehet házi módszerekkel penicilint előállítani. Ha jól emlékszem ez még a wikipédián is fenn van amúgy...

Serény Vélemény 2020.06.05. 13:19:49

@Pipas: Kimaradt egy szó, valóban: az elv.
Az az ELV, hogy ha csinálsz valamit, (tárgyat, eszközt, házat, repülőgépet.) akkor az nem lehet balesetveszélyes, nem okozhat egészségkárosodást ha rendeltetés-szerűen használják.

Pipas 2020.06.05. 13:21:49

@midnightcoder2: "Ami mondjuk szerintem egy elég nagy elõrelépés ahhoz képest, mint ha mondjuk egy ellopott birkáért cserébe levágták az ipse kezét. "

Az nem úgy volt, hogy voltak a primitív fejletlen törvények és aztán a zsidók felfedezték az arányos büntetést, mert fejlettek voltak. Az úgy volt, hogy a világ egy jelentős része már jóval előbb kitalált dolgokat, amiket aztán a zsidók is átvettek. Részben...

Attilajukkaja 2020.06.05. 14:08:30

A blog posztjának "magyarázata" rendkívül erőltetett. A szemet szemért valóban egy brutális bosszúról szól. Kár szépíteni a dolgokat. Sajnálatos, hogy ezen a mai napig nem tudtunk túllépni.

kvadrillio 2020.06.05. 14:33:57

KIT ÉRDEKEL, HOGY HÜJJE ZSIDÓK MIT FIRKÁRNAK OÖSSZE-VISSZA A BIBLIÁBAN ??? :o)

Attilajukkaja 2020.06.05. 14:37:27

@kvadrillio:
A Bibliát nem zsidók írták.

Weißkopf 2020.06.05. 16:19:14

@Pal Konstantin: Moldova György egyik könyvében van ez a párbeszéd (kb. tartalmilag idézem, 2 zsidó között):
- Nekünk 6000 éves törvényeink vannak!
- Ma nem kellene 6000 éves törvények szerint élni.

Nazareus 2020.06.05. 16:24:07

@Attilajukkaja: Lehet, hogy brutális bosszú, de hatékony. A "szemet-szemért" a leghatékonyabb rendszabályozó eszköz, amit eddig kitaláltak. Viszont nem humánus, azt elismerem.

midnightcoder2 2020.06.05. 17:18:06

@Pipas: Senki nem mondta, hogy ők fedezték fel. Az ószövetség a legnagyobb részében inkább csak dokumentálja az akkori viszonyokat.

Segna 2020.06.05. 17:30:06

„Midőn dulakodnak férfiak és meglöknek egy viselős asszonyt, úgy, hogy elmegy magzata, de veszedelem nincs, akkor bírságoltassék meg, amint kiszabja rá az asszony férje és adja meg a bírák útján. Ha azonban veszedelem lesz, akkor adj lelket lélekért, zemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kékfoltot kékfoltért.”1
"Ha a verset valóban szó szerint értelmezzük...." - írja az értelmező.

ha TÉNYLEG szó szerint értelmeznénk akkor itt csupán azt részletezi a szöveg, hogy milyen büntetés arányos abban az esetben ha
a.) "meglöknek egy viselős asszonyt, úgy, hogy elmegy magzata, de veszedelem nincs" akkor bírság a büntetés;
b.) "Ha azonban veszedelem lesz" vagyis ha az asszony elveszíti a magzatát, akkor lelket kell adni a lélekért stb.
Vagyis a szó szerinti értelmezésben ez a passzus kizárólag a viselős asszony ellen elkövetett bűncselekmény büntetési tételeivel foglalkozik.
A végén érzékeltetve, hogy a büntetést lehet arányosítani a veszedelembe esett asszony által elszenvedettekkel is, itt esetleg lehet vitatkozni, hogy mit ért a szöveg veszedelem alatt. A végén a felsorolás némileg ellentmondva az a.)-nak kisebb sérüléseket is felsorol. A formális logika szerint, tehát ha az asszony, azon felül, hogy elvesztette a magzatát még szerzett kék foltokat stb. akkor lép életbe halmazati büntetésként a "s zemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kékfoltot kékfoltért" opció.
(Mondjuk azt a helyzetet nem tudom elképzelni, amikor úgy meglöknek egy viselős asszonyt, hogy elveszíti a magzatát, hogy ne lenne rajta egyéb külsérelmi nyom.)
Minden más spekuláció és utólagos mosakodó magyarázkodás.
Lenne még véleményem arról a törvénykönyvről, amely szerint egy asszony élete másodlagos. Ha elvesztette a magzatát, na az már komoly dolog, hisz az még fiú is lehetett volna, míg viszont, ha "csak" meglökték, akkor lökjön valamit a férjnek az elkövető, ott nem számít a sérülés foka. De ez csak vélemény, és nem próbálom tényként eladni.

gigabursch 2020.06.05. 22:05:45

@Serény Vélemény:
Az elv olyan mint a fing. Az ember tartja, amíg tudja.

Attilajukkaja 2020.06.06. 08:07:21

@Nazareus:
"A "szemet-szemért" a leghatékonyabb rendszabályozó eszköz, amit eddig kitaláltak."
A hatékonysága attól függ, mekkora társadalmi konszenzus áll mögötte. Ha nem egy nagy többség látja igazságosnak a bosszút, akkor megosztottságot és komoly feszültségeket okozhat egy közösségben. Lásd a trianoni békeszerződést.

Nazareus 2020.06.06. 08:45:05

@Attilajukkaja: Jogos, csak az ember ösztönösen ezt látja a legjobb megoldásnak. Ha egy óvodást megüti a másik, akkor az kapásból visszaüt. Kb. hasonló erövel. Ha fejbedobja egy labdával, akkor dühében ö is fejbe akarja dobni. Egyébként a hatékonyságot matematikailag-logikailag értettem, játékelméleti kisérletek alapján

Attilajukkaja 2020.06.06. 17:46:10

@Nazareus:
Egyetértek - az ösztöneink valójában erre a megoldásra sarkalnak minket, főleg, ha indulatból cselekszünk.
Ezért mondtam, hogy sajnálom, hogy még mindig csak itt tartunk. :o)

... És továbbra sem értem, hogy a Biblia miért ilyesfajta bosszúra ösztökéli a híveit.

Nazareus 2020.06.06. 19:16:40

@Attilajukkaja: Igen, sajnálatos - igazad van. Valahol bosszantó, hogy mégis ez a leghatékonyabb...

Attilajukkaja 2020.06.06. 21:21:06

@GyMasa:
"A "szemet szemért" pedig valami olyasmit jelent, hogy az elkövetett bűnre kiszabott büntetésnek arányosnak kell lennie az eredeti bűnnel."
És melyik hatalmasság hivatott kimondani, hogy mi az arányos büntetés? Mert , hogy nem az istenetek, az biztos!

Reactor 2020.06.22. 14:48:57

@Attilajukkaja: Vélhetően azért, mert az emberek egy tetemes hányada a szóból nem ért.

Attilajukkaja 2020.06.23. 18:41:28

@Reactor:
Akkor minek a sok szó és prédikáció? Miért költünk annyit az egyházakra azok pénzéből is, akik nem is hívők? Az "istentelenek" sem követnek el több bűnt, mint a hívők. Egyszerűbb lenne ezeket az összegeket a büntetés végrehajtás modernizációjára költeni. Ebben a papok is segíthetnének, ha komolyan veszik a hivatásukat. Nem egy pap végez önkéntes munkát börtönökben (ami nagyon jó), látják, milyenek ott a körülmények, aztán szótlanul hagyják az embertelenséget. Ez így rendben van?

Reactor 2020.06.23. 21:37:22

@Attilajukkaja: A büntetés-végrehajtás modernizációja egyáltalán nem szorítja vissza a bűnözést, még kevésbé a bűnismétlést. Épp ez az, hogy túlságosan jók a körülmények a sitten, az égvilágon semmi visszatartó ereje nincs a börtönbe kerülésnek. Mutatja ezt a négyszeresére növekedett bűnözés is. Az arányos büntetésnek a közelében nincs, amit kapnak.

A sok szó és prédikáció nem sokat ér olyasvalakinél, aki nem néz se Istent, se embert. És itt nem feltétlenül csak bűnözőkről van szó, hanem gátlástalan, másokat eltaposó, másokat pajzsként maga elé tartó gerinctelen férgekről, akiket irtani kellene.

Attilajukkaja 2020.06.24. 10:04:33

@Reactor:
"A büntetés-végrehajtás modernizációja egyáltalán nem szorítja vissza a bűnözést, még kevésbé a bűnismétlést."

A bűnözést biztosan nem, de a bűnismétlésben nem lennék ennyire biztos, hiszen
"a börtön önmaga kriminalizáló hatású. Az ilyen típusú büntetési rendszer
a puszta működésével is jelentősen hozzájárul a visszaeséshez, mivel a fogvatartás ideje alatt a rendszer az önmaga arculatára alakítja a bent lévőket, továbbá
beléjük plántálja a bűnözői kultúrát. (Costelloe – Warner, 2003)"
real.mtak.hu/107147/1/EPA02705_bortonugyi_szemle_2011_1_001-019.pdf

Vagyis a börtönkörülmények, az ott szerzett tapasztalatok, tanulási, foglalkoztatási lehetőségek, ilyen vagy olyan segítségnyújtás meghatározóak lehetnek a személyiségfejlődésre nézve. Nem mindegy, hogy egy emberrel állampolgárként vagy állatként bánnak, még akkor sem, ha ketrecbe zárják őket.

"Mutatja ezt a négyszeresére növekedett bűnözés is. Az arányos büntetésnek a közelében nincs, amit kapnak."
Ezt mire alapozod?????

"A sok szó és prédikáció nem sokat ér olyasvalakinél, aki nem néz se Istent, se embert."
Na erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy nem mindegy miként tekintesz egy bezárt emberre. Főleg azokra, akik előzetesben vannak, tehát még ki sem mondták róluk, hogy valóban bűnösek.

"nem feltétlenül csak bűnözőkről van szó, hanem gátlástalan, másokat eltaposó, másokat pajzsként maga elé tartó gerinctelen férgekről, akiket irtani kellene"
Nem értem, pontosan kiket is szeretnél kiirtani, mely embertársaidat?????

Reactor 2020.06.24. 14:48:45

@Attilajukkaja: Én teljesen biztos vagyok benne. A magyar börtönöknek semmi visszatartó ereje nincs. Napi háromszori meleg étkezés, állami gázfűtés, konditerem, internet-hozzáférés, még a társaság is jó. Rengeteg magyar család a tíz ujját megnyalná, ha csak fele ennyire jó körülmények között élne - főként Nógrádra, Szabolcsra és Borsodra jellemző ez, de Baranyáról is elmondható. Az egyetlen feljődés, amit ezek a wellnessközpont-börtönök elérnek, az az, hogy a bűnöző még jobban kikupálódik odabent, és miután szabadul, ott folytatja majd, ahol abbahagyta, azzal az eltéréssel, hogy még nehezebb lesz majd fülön csípni.
A szovjet börtönöknek anno, na azoknak durván volt visszatartó ereje! Aki bekerült, és túlélte, mindent elkövetett, hogy nehogy visszakerüljön ám.

A négyszeresére emelkedett bűnözést a tulajdon rendőrségi magazinunkból vettem, 2004 óta vásárolom heti rendszerességgel, sajnos volt időm nyomonkövetni, hogy emelkedik szép lineárisan a bűnözés. Hát kérem, egy olyan országban, ahol Tribuszernék és Ambrus Attilák szabadon garázdálkodhatnak, nincs ezen csodálkoznivaló.

Irtani pedig a politikusokat kellene, lehetőleg mindet. Megérdemlik.

Attilajukkaja 2020.06.24. 16:55:42

@Reactor:
"Rengeteg magyar család a tíz ujját megnyalná, ha csak fele ennyire jó körülmények között élne"
Te honnan ismered ilyen jól a magyar börtönökben uralkodó csodás körülményeket, hogy wellnessközpont-börtönöknek becézed ezeket? Talán egy volt elítélttel van dolgom?

"A szovjet börtönöknek anno, na azoknak durván volt visszatartó ereje!" Ennek nem sok jele van.

"volt időm nyomonkövetni, hogy emelkedik szép lineárisan a bűnözés"
És miből hiszed, hogy ez a csodás börtönkörülményeknek tudható be?

"Tribuszernék és Ambrus Attilák szabadon garázdálkodhatnak"
Ambrus Attila leülte a büntetését. Tribuszerné pedig egy elmebeteg öregasszony. Egyikük sem garázdálkodhatott büntetlenül.

"Irtani pedig a politikusokat kellene, lehetőleg mindet."
Akkor már a taxisokat, a rendőröket vagy a vízvezeték szerelőket miért ne irtsuk ki? Ők is megérdemelnék.

Reactor 2020.06.24. 17:31:28

@Attilajukkaja: Több forrásból. Először is, van erről millió meg egy jewtube videó. Másrészt, a nővérem férje korábban a BV-nél dolgozott hosszú éveket, és semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy hazudjon. Harmadrészt meg borsodi vagyok, és pontosan tudom, milyen körülmények között él rengeteg borsodi család, köszi, hogy kérdezed (pl. ott fagy karikára a lakásában januárban, mert a sóher suttyó önkormányzat egy öl tűzifát sajnál kiutalni nekik).

Ha szerinted nem volt visszatartó ereje a szovjet rendszerbeli börtönöknek, olvass egy kis Szolzsenyicint vagy Marcsenkót. Vagy akár Rózsást. Én megtettem. És te?

A bűnözés emelkedése közvetetten annak tudható be, hogy ha el is kapják őket, nem büntetik hanem üdültetik őket. Az adófizetők pénzén természetesen. Szerinted a csövesek viccből követnek el kisebb-nagyobb bűncselekményeket októberben? Frászt. Azért teszik, hogy kihúzzák a telet jó körülmények között.

Ambrus Attila mit ült a börtönben? Semmit. Annyit se, mint Sztojka. Tribuszerné pedig hanyadszor is vonul börtönbe? Ötödszörre? Nesze neked visszatartó erő!

A taxisok, rendőrök, vízvezetékszerelők mindenesetre nem okozzák közvetve emberek halálát, akár több százét is, hitvány százalékokért és a hatalomért. A politikusok pedig igen. Hoppá.

Attilajukkaja 2020.06.24. 19:08:38

@Reactor:
"Több forrásból."
Elfogadom, hogy ők mind wellness szállóknak minősítették a magyar börtönöket, de nem mindenki látta ezt így.
www.helsinki.hu/magyarorszagon-mas-orszagokhoz-kepest-jok-a-bortonviszonyok/
hvg.hu/360/202006__solt_agnes_kriminologus__bortonviszonyokrol_frusztraciorol__csak_alancaikat
ujbtk.hu/valaszol-a-bortonviszonyok-szakertoje/

"olvass egy kis Szolzsenyicint vagy Marcsenkót. Vagy akár Rózsást. Én megtettem. És te?"
Én nem, csak Szolzsenyicint olvastam, de ő nem sima börtönökről írt, hanem büntető/átnevelőtáborokról, ahova sokan politikai okokból kerültek be. Úgy gondolom, ma kevesebb politikai fogoly van a börtönökben, mint annak idején. De a börtönlakók száma ma is elég magas:
igyirnankmi.atlatszo.hu/2020/02/04/harom-abra-a-magyar-bortonhelyzetrol-hejaknak-es-galamboknak/

"Azért teszik, hogy kihúzzák a telet jó körülmények között."
Úgy tudom, a csövesek többsége akkor sem akar szállókra bevonulni, amikor nagyon hideg van kint. Többre értékelik az önállóságot és semmilyen bezártságra nem vágynak. Hogy a kormány alaptörvénybe foglalta a hajléktalanság kriminalizálását, az nem biztos, hogy túl emberséges volt. De az biztos, hogy nem a csövesek akarták így.

"Ambrus Attila mit ült a börtönben? Semmit."
Annyit, amennyit a bíróság kirótt rá. Tribuszerné pedig egy elmebeteg, kényszerbeteg - mint írtam korábban - vele másként kellett volna bánni.

"A taxisok, rendőrök, vízvezetékszerelők mindenesetre nem okozzák közvetve emberek halálát"
Dehogynem!! Nem mindegyik ugyan, de hát nem is minden politikus teszi. :o)

Reactor 2020.06.24. 19:22:56

Elhiszem, hogy a sittes jogvédősködők minden rovott múltú fegyenc seggét fényesre akarják nyalni, és azt propagálják, hogy itt milyen rettenetesek a viszonyok, de egyik nagyobbat kamuzik, mint a másik. A videók és a személyes beszámolók nekem kicsit többet nyomnak a latban, mint a mindenféle, ki tudja milyen érdekből nyilatkozó jogvédősködő senkiháziak.

Marcsenkó 3 évet húzott le a Vlagyimírkában szökési kísérlet miatt. Feketén-fehéren bemutatta a börtönviszonyokat akkor. Na, azokhoz képest a mai magyar börtönök konkrétan kacsalábon forgó paloták, függetlenül attól, köztörvényes vagy politikai volt-e az elítélt. Ha olyan viszonyok volnának, még megértem a nyavalygást, így viszont konkrétan kiröhögöm őket. Halvány segédfogalmuk nincs a rossz börtönviszonyokról, és úgy kotkodácsolnak nagy hangon. Ez azért eléggé whehehehe.

A csövesek a hajléktalantörvény előtt is rendszeresen bevonultak télire a "legényszállásra". A szállókon nem tartózkodhatnak a végtelenségig, plusz ott nincs is őrség, aki megvédené őket a kissé kapatosabb, vagy csak simán a másikat kiraboló hajléktalantársától, itt még azt is megkapják.

Ambrus Attila börtönben ült, ja, hogyne, oszt mostanra meg nemzeti hőssé avanzsálták gyakorlatilag. Olyan szinten beteg az egész magyar társadalom és gazságszolgáltatás, hogy még magát a Bostoni Fojtogatót is piedesztára emelné. Hogy Tribuszerné elmeháborodott-e vagy sem, azt nem tudni, az viszont 100% hogy rendszeresen futni hagyták. És hiába kapnák el megint, ugyanúgy kiszabadulna. Egy óceánnal odébb az ilyenért minimum 20 év dutyi járt, Bernie Madoff pajtika esetében 150 év, hogy a műanyaglakat is rá fog rohadni. De még anno maga Ponzi se úszta meg 14 év börtön alatt.

Nem minden politikus teszi? Naná, mert nem mind kerül hatalomra. Aki hatalomra kerül, az remekül bizonyítja, hogy a romboláson kívül máshoz nem ért. Függetlenül attól, hogy Kurcsányról, Libajnairól, vagy a Viktátorról van-e szó.

Serrin 2020.07.22. 11:47:38

Fizetnek azért, hogy ez a poszt mindig elöl legyen?

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása