Sípuccai dosszié 15.

unnamed_8.jpg

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy összehangolt támadás zajlik a sípuccai vezetés ellen, ki kell ábrándítsam. Egyszerűen arról van szó, hogy betelt a pohár és hosszú évek következetesen immorális és ostoba vezetése eredményeként a szekrényből kiömlő sitt lassan elborít mindent.

Persze sokkal könnyebb konteókat gyártva hibáztatni fűt és fát, mint ráébredni arra, hogy az a program, mely kizárólag az ellenséggyártásra lett felépítve és a háborúzáson kívül semmilyen érdemi eredményt nem képes felmutatni meglehetősen gyenge és a székbe kapaszkodáson kívül semmilyen ügyet nem szolgál. A zsidóság ügyét végképpen nem.

Lehet hibáztatni a Smúzoló című Facebook oldalt, vagy akár ezt a blogot is, melynek szerzője amúgy büszke arra, hogy ő indította el a lavinát, melynek végén a vak is láthatja, hogy meztelen a király. Lehet hibáztatni a Magyar Nemzetet, a Magyar Hírlapot, a 24.hu-t, a Neokohnt vagy a Mandinert, amelyek egytől-egyik, napi rendszerességgel tartanak tükröt a magát legnagyobb zsidó egyháznak definiáló, a zsidó érdekképviseletet exkluzívan magának hazudó egyházi (?) vezető  és haverjai viselt dolgainak.

Csak hát nem érdemes.

Heisler András és baráti körének ideje ugyanis lejárt. A demokrácia, melynek hangoztatása sokkal jobban ment Heisleréknek mint annak gyakorlása, azt eredményezi, hogy lassacskán szégyen ma neológnak lenni, szégyen a Mazsihiszhez tartozni.

Az ellenségkeresés programja azt eredményezte, hogy míg az EMIH konzekvens munkájának eredményeként iskola és egyetem nyílt, zsinagógák épülnek, zajlik az oktatás személyesen és az online térben, a neológ vallási vezetőket kirúgják, vagy maguk menekülnek a süllyedő hajóról, mely erkölcstelenségekről, csalásoktól és visszaélésektől hangos.

A Mazshisz állapota nem csak a neológia ügye, bár kétségtelenül a neológiának árt a leginkább. Mindannyiunk ügyéről van szó, mert a Mazsihisz által gondozott vagyon mindannyiunk, minden magyar zsidó öröksége, és mert a zsidóságra vetülő rossz fény nem válogat hitközségi hovatartozás tekintetében.

Egy lehetséges kimenetelt vizionálok, hogy a neológia öröksége ne vesszen végleg a feledés homályába. Az önbecsüléssel és tenni akarással bíró vallási vezetőknek követniük kell Darvas és Róna példáját és új szervezetet kell alapítsanak, mely azután leginkább azért nyerheti el az állam elismerését, mert a Mazsihiszben nem marad vallási vezető. 

Valaminek történnie kell, mert a helyzet egyhamar nem fog javulni. Egyre másra esnek ki a csontvázak a vezetőség szekrényéből, míg végül olyan kellemetlen és megalázó nem lesz, hogy örök szégyenfoltot hagy majd nem csak a székükhöz görcsösen ragaszkodók, de a neológia renoméján is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr2916239414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása