Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

Heti szerettem-utáltam

 Szerettem:

  • A héten újabb etióp zsidók érkeztek Izraelbe, ők az elsők abból a kb. 400 zsidóból, akik hamarosan Izraelben fognak letelepedni. Szép!

f130828ma04.jpg

  • Hétfő nagy nap lesz Izraelben, hiszen egy éven belül harmadszorra is választások lesznek. Van egy konteó elméletem, miszerint, ha hasonlóan szoros lesz az eredmény, mint az elmúlt két alkalommal volt, akkor Netanjahu és Ganz egységkormányt alakít, hogy véghez vigye az amerikai béketerv Izraelre vonatkozó részét. Ez történelmi lehetőség volna, így is az utolsó utáni órákban vagyunk, hiszen novemberben Amerikában is választások lesznek és ha ne adj Isten kormányváltás lesz, tuti, hogy az amerikai béketerv lehetősége megy a levesbe. Ezért azonnal neki kell látni a ’deal of the century’ végrehajtásának, annektálni kell az abban szereplő területeket, bővíteni a telepeket és így tovább. Ki tudja mikor lesz erre ismét lehetőség.

Képtalálatok a következőre: deal of the century map

  • Netanjahu újabb hatezer lakás építését jelentette be a Jeruzsálemhez közeli vitatott területeken. Hajrá!
  • Szaúdi-Arábia nyit a nyugat és más vallások felé. A héten öt világvallás vezetőjét fogadta Szálmán király, köztük egy ortodox rabbit is. Változnak az idők, hála Istennek.
  • Franciaország is bekeményít a muszlim szélsőségesek ellen és nagyobb kontroll alá helyezi az iszlám intézményeket. Ezek keretében a kormánynak nagyobb hatásköre lesz az iskoláztatásban, a mecsetek finanszírozásában és az imámok képzésében. Fel fogja venni a küzdelmet az arra irányuló külföldi beavatkozással, hogy a muszlimok miként gyakorolják vallásukat, és hogyan szerveződjenek meg a vallási intézmények a szekuláris országban. Talán még nem késő.

 

Utáltam:

  • Belgiumban és Spanyolországban is full antiszemita karneválokat rendeztek annak ellenére, hogy ez ellen gyakorlat ellen szinte mindenki felszólalt, Izrael, a zsidó közösségek és a belga miniszterelnök is. Alapvetően szólásszabadság párti vagyok, nem hiszek a betiltásokban, így abban sem, hogy be kellene tiltani az ilyesmit. Bízom benne, hogy a többség józan esze úgyis kiveti magából az ilyen öncélú gyűlöletkeltést, minden esetre szomorú, hogy erre van igény.

Képtalálatok a következőre: antisemitic carneval in belgium

  • Gázából záporoztak a rakéták Izraelre, a miniszterelnök pedig megfenyegette a terroristákat, hogy ha nem hagyják abba, annak súlyos következménye lehet, akár háború is. Helyes!

Képtalálatok a következőre: rockets from gaza february

  • Avigdor Liberman Benny Ganz mellé áll a választásokon abban bízva, hogy így meglesz a többség. Liberman teljesen hiteltelenné tette magát az izraeli közéletben, de van egy szoros szavazóbázisa, ami pártja a mérleg nyelve és tulajdonképpen neki köszönheti Izrael, hogy egy éven belül harmadszorra kell az urnák elé járulnia, majd egy éve megbénítva ezzel az országot és megkárosítva a gazdaságot.
  • Bernie Sanders demokrata elnökjelölt-jelölt ismét kiakasztotta a biztosítékot szélsőbaloldali eszméivel. Sajnos a vermonti szenátor úgy tűnik a legesélyesebb arra, hogy a demokrata párt őt küldje Trump ellen. Bár azt gondolom és remélem, hogy Trump felmossa vele a padlót és az amerikaiak többségének még nem ment el teljesen az esze, hogy egy nyíltan kommunista nézeteket valló elmebetegre bízzák az országot, szinte hihetetlen, hogy olyan szélsőséges dolgok kerültek kimondásra és olyan ideológiák lettek elfogadhatók, amikről néhány éve azt gondoltuk teljesen tabuk. Ilyen például, hogy a demokrata elnökjelöltek közül mindössze Mike Bloomberg jelezte részvételét az AIPAC, befolyásos pro-Izrael lobbiszervezet vasárnapi kongresszusán. Sanders, Klobuchar, Buttigieg és Warren nem mennek el, Biden pedig, aki úgy tűnik, egyelőre a legcsúnyábban bukik a versenyben, nem jelezte mit fog tenni. Igaz, ezek a szenátorok tavaly is kihagyták ezt a rangos eseményt. Az AIPAC gyűlésen való részvétel indikatív az adott politikus Izraellel viselt politikai nézeteivel kapcsolatban, nem elmenni nem jelez túl sok jót a zsidó állam és a zsidóság számára.

Képtalálatok a következőre: aipac

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr8315495142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!