A sakkjáték minden bizonnyal Indiából származik, kialakulását a polgári időszámítás utáni 6. századra teszik, és több más, akkoriban népszerű társasjátékból nőtte ki magát. A sakk legvalószínűbb elődje az indiai csaturanga játék - e szanszkrit név jelentése "négy részből álló sereg", és egy epikus csatát idéz fel, amelyet a Mahábhárata című indiai eposzban írtak le. A játék Indiából északra, Perzsiába vándorolt, ahol a királyfigura nevét a szanszkrit rajah névről perzsa sahra változtatták. A társasjátékok már akkoriban is népszerűek voltak a Közel-Keleten, de ennek az új változatnak volt néhány olyan jellegzetessége, amelyet a modern sakkhoz kötünk: a bábuknak különböző erejük és képességeik voltak, és a győzelem egy bábu, a király túlélésétől függött. A Talmud említést tesz egy Naradsir nevű játékról.1 Rási (Slomó ben Jichák rabbi, 1040-1105), a leghíresebb Biblia és Talmud kommentátor a Naradsirt szót Iszkakisznak fordította, ami a sakk régi francia neve. (Magyarul a sakk a perzse sah szóból származik) Későbbi történészek mégis arra a következtetésre jutottak, hogy a Naradsir inkább egy kockával játszott társasjáték lehetett, talán egyike azoknak a népszerű játékoknak, amelyek befolyásolták a Közel-Keleten kialakulóban lévő sakkjátékot. 

A sakk korai formái hamar népszerűvé váltak, és Perzsiából kiindulva elterjedtek az egész középkori világban. A Selyemút mentén a kereskedők hozták el a sakkot Kínába, ahol a sakkból a Xiangqi, más néven a "kínai sakk" fejlődött ki. Ezt a játékot faragott korongokkal játsszák egy olyan táblán, amelyet sakktáblamintázat helyett egymást metsző vonalak jelölnek.

A sakk a Bizánci Birodalmon keresztül nyugatra, majd Európába is eljutott, és futótűzként terjedt. Hamarosan sakkoztak Indiában és Izlandon, egészen Spanyolországig, de Oroszország keleti területein is. Egy tökéletesen megőrzött sakk-készletet az 1100-as évekből - amelyet "Lewis sakkfigurák" néven ismertek - még a távoli Lewis-szigeten is találtak a skóciai Hebridákon.

Héberül a sakkot sechmetnek hívják, ami úgy hangzik, mint a perzsa sah vagy seikh (király) kifejezések és a perzsa (és héber) halál, met szavak.

A sakk egyre népszerűbbé vált a királyi családok körében Európa-szerte, és elkezdték a „királyok játékának” is nevezni. Ez a játék praktikus és gyönyörű metaforát nyújtott a 12. században élt Jehuda háLévi rabbinak (1075-1141), a híres filozófiai mű, a Kuzári szerzőjének, hogy a szabad akarat Halevi rabbinak a szabad akarat magyarázatához. 

„Az ember a lelkében eredendően rejlik az a képesség, hogy rosszat tegyen vagy lemondjon arról, felhasználva azon eszközöket, amelyek a kezében vannak” - magyarázta háLévi rabbi. „A bölcs ember gyakorolja ezt a képességét, keményen dolgozik azon, hogy kiteljesítse az Istentől kapott lehetőségeit: minden látszólagos akadály, amely az utunkba kerül, próbatétel, arra szolgál, hogy megerősítsen és jellemünket pallérozza.”

Az ehhez szükséges mentális energia olyan, mint amilyen sakkjátékhoz kell: „Ezért a gyengeelméjű ember nem képes legyőzni az erőselméjű embert a sakkjátékban. Nem lehet azt állítani, hogy a sakkban a jó vagy a balszerencse is tényező, mint ahogyan azt mondhatnánk egy valódi, kétféle ember közötti háborúban. Ez azért van így, mert a sakkban minden ok (a győzelemhez) az egyénen belülről fakad. A bölcs játékos tehát úgy fog győzni, ha folyamatosan fejleszti ezeket a képességeket...". Az életben, akárcsak a sakkban, döntő fontosságú, hogy bölcsen válasszuk meg a lépéseinket. (Kuzari 5:20,52)

A zsidó folklór évszázadok óta őriz egy történetet egy katolikus pápáról és a sakkjátékról. Bár a történet valószínűleg a fantázia szüleménye, mégis érdekes mondanivalót tartalmaz:

Simon ben Elchánán HáGádol rabbi (970-1020) a 10. században a németországi Mainz városában élt ismert, nagytudású rabbi volt. Fiát, Elchánánt keresztények elrabolták, akarata ellenére megkeresztelték, és elrablói katolikus hit szerint nevelték. Simon rabbin elhatalmasodott a gyász, és soha nem hagyta abba a fia keresését. Egy gyönyörű imát is írt, amely mind a mai napig a Ros Hásáná-i (zsidó újév) imarendjének részét képezi. Egy, csak a gondos szemlélő részlet, hogy rabbi Shimon Ros Hásáná imájának minden egyes sorának első betűje egy könyörgés Istenhez „fiamért, Elchánánért”.

Idővel kialakult az a legenda, hogy egy nagy mainzi rabbi fiát elrabolták, átnevezték Andreasnak, és keresztényként nevelték fel. A legenda szerint Andreas nagy tudóssá nőtte ki magát, és végül pápává is választották. A történet egyes változatai szerint Andreas pápa vágyott arra, hogy megtalálja apját, ezért adta ki a Mainzból az összes zsidót kiűző rendeletet: a közösség vezető rabbija így audienciát kért Andreas pápától, nem tudván, hogy a fia, hogy kegyelemért könyörögjön. Más verziók szerint a nagy rabbi volt az, aki Andreas pápához fordult segítségért, akár a fia felkutatásában, akár a zsidóellenes rendeletek enyhítésében. A történet szerint, amikor a két férfi találkozott, sakkoztak egyet. Miközben a bábuk felett beszélgettek, kiderült, hogy Andreas pápa a rabbi annak idején elrabolt fia. 

Ez a zsidó történet egyrészt rávilágít a zsidók szörnyű helyzetére a középkori Európában de arra is, hogy a sakkjáték milyen központi szerepet játszott a zsidók életében.

Menáchem Mendel Schneerson rabbi, a későbbi hetedik lubavicsi Rebbe sakkozik apósával, a hatodik Rebbével, Joszef Jichák Schneerson rabbival az ausztriai Perchtoldsdorfban 1937-ben.

A középkori zsidó bölcsek egyik legnagyobb, egyben legszínesebb alakja Ávráhám ibn Ezra rabbi volt. A spanyolországi Tudelában született 1089-ben és 1167-ben halt meg, valószínűleg a szintén spanyolországi Calahorrában. Ibn Ezra rabbi Bibliakommentárja a mai napig a jesivák és a rabbinikus irodalom iránt érdeklődők gyakran forgatott műve, ami már kevésbé ismert, hogy ibn Ezra rabbi matematikai és csillagászati könyveket, legalább egy novellát és számos gyönyörű verset is írt. 

Ibn Ezra sokat utazott Európa-szerte, és már fiatalon nagy sakkrajongó volt. Három fennmaradt költeménye héber nyelvű dicshimnusz a játékhoz. Az egyikben a szemben álló sakkozó seregeket kusim (etiópok) és edomim (európaiak) néven írja le, nyilván a fekete és fehér színre (bőrszínre) asszociálva:

„A királyok táborukkal állnak

Hogy harcoljanak, ám köztük mégis van hely.

Arcaik háborúra fordulnak,

Szüntelenül rohamoznak, majd letáboroznak.

De nem rántanak kardot e háborúban

Mert ez a háború a gondolatok műve...

A kusim kinyújtják kezüket a csatára.

Edomim utánuk következnek.” 

Érdekes módon van néhány alapvető különbség az ibn Ezra rabbi által a középkorban játszott sakk és a mai játék között. Ibn Ezra elbeszélésében a gyalogokat raglinak hívják, és ők lépnek először. Ibn Ezra verseiben a királynő hímnemű bábu, és csak négy mezőt léphet előre, igaz, azt bármely irányba. A futót pilnek, azaz elefántnak hívják, és „oldalra áll, hogy lesből támadjon”, a király pedig „oldalra, minden irányba lép, és segíti a szolgáit”. 

A sakk egyre népszerűbbé vált, de csak az 1800-as évekre született meg a sakk világbajnokság ötlete egy Wilhelm Steinitz (1836-1900) nevű zsidó sakkozónak köszönhetően.

Steinitz vallásos családban nőtt fel Prágában, és eredetileg rabbi akart lenni. Gyermekként túl szegény volt ahhoz, hogy megengedhessen magának egy sakk-készletet, ezért gyújtós fából faragta ki a sajátját, és egy rongydarabot festett le, azt használta táblának. 

Néhány éven belül egész Prága legjobb sakkozójaként lett ismert. Miután a főiskolán matematikát tanult, Steinitz Londonba utazott, amelyet akkoriban a világ sakkfővárosának tekintettek, hogy részt vegyen egy nemzetközi sakkversenyen. Steinitz első versenyén, 1862-ben részt vett, a világranglista 6. helyét szerezte meg. 1866-ra a világ első számú játékosává lépett elő. Ezt a címet 28 éven át tudta megtartani.

Steinitz élete hátralévő részében Londonban maradt, és hozzájárult a modern játék népszerűsítéséhez. Ő fejlesztette ki a híres Steinitz-féle megnyitást, sakkfolyóiratot szerkesztett, és hozzájárult a sakk szótár kialakításához. Játéka kevésbé volt extravagáns, mint egyes korábbi játékosoké, és Steinitz teremtette meg azt a máig is alkalmazott technikát, melyben a játékosok óvatos, megfontolt játszmákat játszanak, és enyhe kisebb biztosítanak ellenfeleiknek, ahelyett, hogy extravagánsabb lépéseket tennének.

Érdekes adalék, hogy Steinitz 1894-ben vesztette el uralkodó sakkbajnoki címét a szintén zsidó származású Emanuel Laskerrel szemben.

Felsorolni is nehéz volna azokat a zsidó sakkozókat, akik valamilyen bajnoki címet értek el a játékban, vagy egyszerűen csak maradandót alkottak. Bárhogyan is legyen, a felsorolásból nem maradhat ki a híres orosz Garri Kaszparov (1963- )mellett az amerikai Bobby Fischer (1943-2008), és persze számos magyar sakkozó: Bain-Weiser Mária (1904-1972), Breyer Gyula (1893-1921), Günsberg Izidor (1854-1930), Lilienthal Andor (1911-2010), Makovecz Gyula (1860-1903), Polgár Zsuzsa (1969- ), Polgár Zsófia (1974- ), Polgár Judit (1976- ).

 1. Ketubot traktátus 59a

 Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/, ahol minden este, vasárnaptól csütörtökig 20:00-kor élő tanulásban ismerkedhetsz meg a zsidó vallás alapjaival. Iratkozz fel Youtube csatornámra, ahol a korábbi előadásokat is meghallgathatod és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on és a Youtube-on.