Furcsa antifasizmus? Inkább furcsa megbocsátás!

Gadó János barátom Szombatban megjelent írását olvasva a hét végén nem bírok elmenni szó nélkül annak téves konklúziói mellett.

Gadó a Köves Slomó rabbi Echo TV-s interjúját főként azért kritizálja, mert Köves rabbi miközben a Jobbikot ekézte, Gadó szerint szó nélkül hagyja a kormány antiszemita vagy annak tűnő kilengéseit. Ezek közt Gadó kiemeli a kormány Soros elleni kampányát, melyek szerinte rájátszanak az antiszemita érzelmekre. És egyáltalán, miért nem dől be a Jobbik néppártosodási törekvésének miközben, írja Gadó, a kormányzó Fidesz vette át a Jobbik helyét a politikai paletta szélsőjobb oldalán.

 Több ponton is hibás a Gadó-féle logika. Sorjában:

  1. A Jobbiknak az antiszemitizmus és a rasszizmus képezi ideológiai alapját már a kezdetektől. Vezetőik sorában a cigány-verésért korábban jogerősen (sic!) elítélt és azóta is lépten-nyomon zsidózó és cigányozó Schneider Tamás ül az elnöki székben, a zsidókat listázni akaró Gyöngyösi Márton parlamenti frakciójuk vezetője, Szabó Gábor a Jobbik „Goebbelse” agytrösztje és a sor hosszan folytatódik. Ez a nyílt és kendőzetlen antiszemitizmus semmilyen módon nem hozható egy súlyba a Fidesz szélsőjobb szavazókra kacsintó lépéseivel. Még az oly sokat vitatott Soros ellenes kampánnyal sem, akkor sem, ha meggyőződése valakinek, hogy az rájátszik a társadalomban szunnyadó antiszemita érzelmekre. Hogy hozható egy szintre a nyílt rasszizmus egy sejtető/rejtett érzelemmanipulációval.
  2. A Jobbik néppártosodási törekvését megbocsátóan fogadó Gadó, a vezető pozícióikat betöltő személyek mellett például afelett is szemet huny, hogy alig egy hete foglalta el parlamenti székét az a Bencsik János, aki lépten nyomon zsidózik egyet, ha éppen valami nincs ínyére.
  3. Gadó János barátom, akiről tudom, hogy Izrael állam és a cionista értékek nagy támogatója mintha elnézné a Jobbik hirtelen jött Izrael-elfogadását és itt meg is állna, holott Gyöngyösi frakcióvezető nemrégiben a válasz.hu-nak adott interjújában elismerte ugyan, de súlyosan és túlzóan kritizálta a zsidó államot. Jelzem, hogy alapvetően nem a kritikával van a baj, hanem annak milyenségével, ha figyelmesen olvassa valaki az interjút, ez azonnal ki is derül.Ez utóbbi két hír alig mind a múlt héten történt. Egy hét leforgása alatt! 
  4. A Szombat kiváló újságírója Köves rabbit elfogultsággal vádolja, annak dacára, hogy az EMIH vezető rabbija a kormány vagy a kormány közeli vezetőktől jövő, esetlegesen nyílt vagy félreérthető megnyilvánulást rendre elítél. Így tette ezt Szakály Sándor történész uszító szavaival, a Szabadság téri emlékművel vagy Horthy kormányzó karolásának próbálkozásával, minden egyes alkalommal. Elfogultságról nemigen lehet ily módon szó, elvekről és súlypontokról azonban igen.

 

Amiben Gadónak igaza van: Köves rabbi mivel rendelkezik egy, a zsidó vezetőtől joggal elvárható erkölcsi tőkével, azt a hazai (és a nemzetközi, köztük a Szentföldön elő) zsidóság biztonságáért és felvirágozására kamatoztatja. Nagy felelősség ez. Olyan nagy, hogy megkívánja, hogy az ember képes legyen elválasztani a szennyet a víztől, meglátni a különbséget az vélt antiszemitizmus és a nyílt, kendőzetlen antiszemitizmus között és nem dől be egy, mondásokban ugyan hangzatos, de tettekben nyomokban sem fellelhető tsuvának (bűnmegbánás).

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr1314652841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása