A napokban találkoztam egy közösségi vezető zsidó emberrel akin tetoválás volt és mivel tudom, hogy ez nem nagyon rég kerülhetett oda (korábban ugyan azon a helyen nem tűnt fel, hogy lett volna tetoválása) komolyan megijedtem, sőt megrökönyödtem, mert szigorú tórai tilalom alá esik az ügy, ezért gondoltam érdekes lehet megvilágítani a tiltás hátterét és néhány gyakori kérdést.

A tetoválást a Tóra explicit tiltja „Bevágást halott miatt ne csináljatok testeteken és bélyegírást ne csináljatok magatokon; én vagyok az Örökkévaló” (Móz3 19:28), melyet a Bölcseink a Talmudban akként értelmeznek, hogy tilos az embernek a bőrét vágnia, melyet aztán festékkel (vagy régi időkben homokkal) tölt meg, így az tartósan megmarad (Sulchán Áruch 180:1) Szintén tilos a folyamatot megfordítva elvégezni, azaz előbb felvinni a festéket, aztán megnyitni a bőrt, hogy a festék beszivárogjon (Bách uo.). Annak dacára, hogy a mai eljárások együttesen végzik el a két feladatot, a helyzet ugyanaz. A tórai tiltás mögött a rabbik többsége azt véli, hogy ez bálványimádó pogány szokás volt (Sách a Sulchán Áruch-hoz 180:6).

Bár a tórai tilalom kifejezetten értelmes szövegre, betűre vagy formára vonatkozik (egy sima vonal például nem esik tórai tilalom alá) (Sulchan Aruch 180:2), azonban rabbinikus tiltás már egy picike pötty létrehozása is vonatkozik (Piszchei Tsuva uo. 180:1).

A tilalom akkor is hatályos, ha a tetoválást egy nem-zsidó végzi el egy zsidó emberen, feltéve persze, ha ezt a zsidó egyetértésével teszi (így tehát a Soában a nácik által létrehozott tetoválásokért nyilván nem felelősek annak elszenvedői) (lásd Sulchán áruch 180:2). Zsidó embernek nem-zsidót szabad tetoválni, bár a fentiek miatt a tetováló művész finoman szólva sem zsidós szakma (Sách uo. 180:4). 

Ha valaki már rendelkezik tetoválással valamilyen okból, azt nem köteles eltávolíttatni plasztikai eljárással, sőt, kifejezetten tilos egy újabb műtétnek aláesni emiatt, kivéve, ha az nagyon zavarja őt vagy szégyenletesnek tartja (pl., ha az arcon van).

Hölgyek számára kozmetikai tetoválások (olyan eljárások, melyek tulajdonképpen nem tartós tetoválások, hanem egy-két év alatt elhalványodnak és lassan el is tűnnek) egyes rabbik szerint megengedettek (így vélekedik például HaGaon Maran Ovadia Joszef, 1920-2013), mások tiltják (mint például Joszef Salom Eljasiv, 1910-2012 és Slomo Zálmán Auerbach, 1910-1995, rabbik).

Végül egy mély történet egy Soá túlélő tetoválásáról. Egyszer egy zsidó elment a volt szatmári Rebbéhez (Teitelbaum Joél, 1887-1979) áldást kérni a szentéletű cádiktól, az egyik hétköznapi reggeli ima alatt. A szatmári Rebbe, aki maga is Holokauszt túlélő volt, azt mondta neki: „ne tőlem kérj áldást, hanem keress a zsinagógában valakit, akinek szám van tetoválva az alkarjára és még mindig tesz tfilint (imaszíjat) azaz nem hagyta el ősei hitét a borzalmak ellenére sem, tőle kell áldást kérni!”