Az elmúlt héten az izraeli közvéleményt az etióp közösség tüntetései tartották lázban. Történt ugyanis, hogy egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt meglőtt egy 19 éves etióp fiatalembert, Solomon Tekah-t, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrtiszt elmondása szerint egyik este feleségével és három gyerekével sétált egy parkban, amikor három, etióp srác összetűzésére lett figyelmes. Durvának tűnt az incidens, így a rendőr, aki, ismétlem, szolgálaton kívül volt, miután felszólította a fiúkat, hogy hagyják abba és jelezte, hogy rendőr, figyelmeztető lövést adott le. Elmondása szerint a golyó a földről visszapattanva fúródott be a fiatal Tekah mellkasába, aki azonnal meghalt.

Sokan, nem csak az etióp közösségből szándékosságot vélnek felfedezni a rendőrtiszt tettében. Az etióp közösségben az eset folytán, de nem feltétlenül külön ezen eset miatt, felforrósodott a hangulat és több városban, Izraelben eddig nem látott, méretű és jellegű tüntetéseket tartottak. Tiszta Amerika. Az a része, amit nem szeretünk.

Szakértők és politikusok közül sokan úgy gondolják, hogy az etióp közösséget évtizedek óta ért diszkrimináció, ami eddig „békésen”, elfojtva bugyogott zajlott a felszín alatt, most elemi erővel tört ki. Sokan érzik úgy, hogy az etióp közösség évek óta diszkrimináció áldozata, ami miatt közösségeikben átlaghoz képest magas arányú a bűnözés, az iskolázatlanság, a szegénység és az elkeseredettség. Ami valószínűleg igaz is. Statisztikák szerint míg az etiópok Izrael lakosságának cca. 2%-át teszik ki (kb. 140.000 etióp származású izraeli van), addig a fiatalkorúak börtönének lakói 30%-ban etiópok.

Ezt a jelenséget az etióp közösségi vezetők egy része azzal is magyarázza, hogy az rendfenntartó erőket, az etiópokat a bőrszínük miatti, diszkriminációval vádolják.

A helyzet valóban súlyos és ráirányítja a figyelmet a zsidó államban is kétségtelenül tetten érhető diszkriminációs folyamatokra, ami nyilvánvalóan felettébb elkeserítő és nyugtalanító.

Személyes véleményem az, hogy tekintettel arra, hogy ha figyelembe vesszük, hogy egy ilyen fiatal, ugyanakkor folyamatos háborús készültségben és terrorfenyegetésben élő országban, ahol ennyi féle és fajta ember él egy „fedél alatt”, bizonyos társadalmi folyamatok elkerülhetetlenek és idővel meg fognak oldódni.

Nyilván nem kívánok állást foglalni ebben a konkrét ügyben, ugyanakkor szeretném megemlíteni az etióp zsidók kalandos érkezését a Szentföldre és az azt övező háláchikus vitákat és határozatokat.

Hogy zsidók mikor érkeztek Etiópiába, vita övezi. A legtöbb vélemény szerint még az első Szentély idején vagy az északi Királyság (Izrael) elpusztulása környékén. Mint az közismert ugyanis, Salamon király halála után a zsidó királyság két részre szakadt, egy északi királyságra, melyet Izraelnek hívtak és egy déli királyságra, melynek Jehuda volt a neve. Az északi királyságban, melyet Jerovam ben Nevot választott el a délitől, lakott tíz törsz, a déli királyságban, melyet a Dávid-ház örököse Rechávám vezetett, maradt Jehuda és Benjámin törzse és sokan Lévi törzséből.

(Teljesen nem lehet izolálni ekkorra a törzseket, mert természetesen a déli királyságot is sokan választották a másik tíz törzsből, így nem lehet feltétlenül azt mondani, hogy a mai zsidók csak és kizárólag Jehuda vagy Benjámin illetve Lévi leszármazottjai, de döntő többségünk minden bizonnyal ezekből a törzsekből kerül ki.)

Az északi királyságot 135 évvel az első Szentély lerombolása előtt az asszírok lerohanták és a tíz törzset, a kor szokásai szerint, száműzetésbe hurcolták. A legenda szerint Dán törzse, vagy annak egy része, így és ekkor menekült (vagy került) Etiópiába.

Érdekes eset, hogy a 9. században egy Eldád háDáni nevű figura bukkant fel Európában, aki azt állította, hogy, mint a neve is mutatja, Dán törzsének a leszármazottja és hírt jött hozni az Etiópiában élő zsidókról az európai testvéreknek. Eldád történetei sokakat magával ragadtak. Elmondása szerint, az első Szentély pusztulása után Náftáli, Gád és Áser törzsének egy része is Etiópiába vetődött, ők alkotják az etiópiai zsidókat, akiknek különleges szokásai vannak. Lévén, hogy évszázadokig el voltak zárva a zsidó világtól, csak Mózes öt könyve (a Tóra) és a próféták könyveinek egy része áll rendelkezésükre, de nem rendelkeznek a Misnával és a Talmuddal, ismeretlen számukra Eszter könyve és Purim ünnepe és még számtalan zsidó hagyomány. Vallásjoguk ezért jelentősen különbözik a többségi zsidó világétól.

Sokáig ezután nem találkozunk az Etióp zsidókkal, egészen a Rádváz (Dávid ben Slomo ibn Zimra rabbi, 1479-1573) idejéig, aki korának legelismertebb háláchikus szaktekintélye volt és aki az etióp zsidókat vallási döntvényében teljes jogú zsidóknak ismerte el. Igaz, hogy a Rádváz nem egy komplett népcsoportról kellett döntsön, csak egy egyedülálló esetről, mégis döntvénye meghatározó, hiszen kiterjeszthető az egész etiópiai közösségre.

Az újkorban, érdekes módon, az etiópiai zsidókról és szokásaikról egy francia zsidó történész, bizonyos Joseph Halevy 1876-os etiópiai látogatása utáni feljegyzésekből tudunk meg nagyon sokat. Elmondása szerint a Beta Izrael nevű közösség magát teljes értékű zsidónak tartja, izolálva élnek, egymás között házasodnak. Szigorú vallási törvényeik vannak, így például a szombatot a ’mainstream’ zsidókhoz hasonlóan tartják (igaz, a karaitákat idéző, az eredeti szöveghez és nem a rabbinikus értelmezéshez ragaszkodnak, ez utóbbit ugyanis nem ismerik). Szigorúan veszik a házassági tisztaságot, a tejes és húsos ételen különválasztását (igaz, a szárnyasokat nem tekintik húsnak), a házasság intézményét. Rendelkeznek Mózes öt könyvével és a próféták könyveinek egy részével, azonban nem héber, hanem ’geez’ nyelven (ugyan az a nyelv, amelyet az etióp keresztények is használnak). Nem rendelkeznek tfilinnel (imaszíj), Tóratekerccsel és még ezernyi dologgal.

Amikor a modern Izrael állama megszületett, szinte azonnal felmerült az etióp zsidók alijázásának kérdése, azonban a hetvenes évek elejéig illetve a 80-as évekig, az etiópiai forradalomig, nem volt realitása az ügynek.

A legtöbbet az etióp zsidók kimentéséért és Izraelbe hozataláért, legalábbis rabbinikus oldalon, minden bizonnyal Ovádia Joszef (1920-2013), volt izraeli szefárd főrabbi és korunk egyik legmeghatározóbb háláchikus szaktekintélye tette. Ő ugyanis egy 1973-ban, hosszas kutatómunka és a történelmi tények és rabbinikus írások illetve a közösség szokásainak megismerése után egyértelműen akként foglalt állást, hogy a Beta Izrael tagjai 100%-ig zsidók, azonnal Izraelbe kell menekíteni őket és teljes jogú polgárként integrálni a társadalomba (Jabia Omer 8; Even HaEzer 11).

Ez Ovadia Joszef rabbi talán legnagyobb fajsúlyú döntvénye, hiszen nem egy individumról, hanem százezres tömegről van szó.

Joszef rabbi iránymutatása azért is egyedülálló, mert korábban Jichák háLévi Herzog rabbi (1888-1959), Izrael állam első áskenázi főrabbija szerint az etiópiai zsidókat nem lehet a zsidó nép teljes jogú tagjainak tekinteni, így egy ún. ’giur lechumrát’ (azaz egy „biztos-ami-zicher” betérést kell csinálniuk). Ugyan ezen a véleményen volt a 20. század második felének talán legnagyobb áskenázi háláchkius szaktekintélye, Mose Feinstein rabbi is (1895-1986). Feinstein rabbi hangsúlyozta azonban, hogy az etióp zsidóknak Izraelben a helyük és minden lehetséges módon támogatni kell zsidó nevelésüket és integrálásukat.

Ennél sarkosabb véleményen volt  a Cic Eliezer című mértékadó háláchikus döntvénykönyv szerzője, Eliezer Waldenberg rabbi is (1915-2016), aki azt írja, hogy az etiópiai zsidóknak, mivel igen régen elszakadtak a hagyományoktól teljes betérési folyamaton kell részt venniük (Cic Eliezer 17:48).

Itt érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Ovádja Joszef rabbin kívül mindenki problematikusnak ítélte háláchikus szempontból az etióp zsidók válási szokásait. Tudniillik házassági szerződéssel, legalábbis valamilyen formában rendelkeztek, ugyanakkor az etióp szokások nem tartalmaztak válólevelet, azaz rabbinikus hagyomány által elfogadott válási dokumentumot, így válás utáni házasságból született gyerekeknél a ’mémzerut’ (törvényen kívüli gyerek) kérdése nagyon is releváns. Lévén pedig, hogy a probléma évszázadokon átívelő, az az egész közösséget kompromitálja.

Bárhogy is legyék, Ovádia Joszef rabbi iránymutatása indította el a Szochnut és az izraeli kabinet munkáját, ami ’Mózes hadművelet’ fedőnéven (és azt követően Józsué és Salamon hadművelet néven) 1984 óta több, mint százezer etiópiai zsidó számára teremtett új otthont a Szentföldön.