Bűnbánat, ahogy biztos nem kéne
Véleményem Vári György bűnvallomásáról

narcissism.jpeg

Alig három hete, az őszi nagyünnepek előtt, stílusosan a bűnbánat és megtérés napjaiban tett bűnvallomást Vári György újságíró, irodalomtörténész, most „rabbitanonc” a Facebookon. Bejegyzésében, megvallja, hogy tanári pályája során több alkalommal élt vissza hatalmával és molesztált fiatal, 17-18 éves lányokat. Vallomásában Vári részletesen taglalja, mit és miként csinált, hogyan erőszakoskodott áldozataival, sőt miként erőszakolta meg egy alkalommal egy fiatal tanítványát. Az írást olvasva az embernek összeszorul a gyomra. Az enyém különösen, tekintettel arra, hogy történetesen van egy 17 éves lányom és egy másik 18 éves lányt pedig nevelek.

Néhány idézet Vári Facebook bejegyzéséből:

„15 éve, 20-as éveim közepén, kezdő magyartanárként, hatalmammal, helyzetemmel visszaélve kihasználtam 17-18 éves tanítványaim rajongását, megkörnyékeztem, egy alkalommal erőszakoskodva fogdostam, zaklattam egyiküket, akivel később, évek után, egyszer lefeküdtem. Másikukkal közvetlenül azután jöttem össze, hogy formálisan megszűnt köztünk a tanári–tanítványi viszony, az első igazi kapcsolatát remélő lányt minden szempontból, minden módon, érzelmileg, szexuálisan egyaránt kihasználtam a végletesen kizsákmányoló viszony pár hónapos fennállása alatt, amelyet azután megszakítottam, hosszú évek alatt sem kiheverhető, súlyos érzelmi károkat, nehezen feldolgozható traumát hagyva magam után. Éveken át elhúzódó párkapcsolati, szexuális, érzelmi bizonytalanságokat, válságokat, rengeteg, nagyon lassan mérséklődő fájdalmat okoztam.”

„Úgy tűnt észszerűnek, hogy a különösen érdeklődő, motivált és „nagy”, 11-12. osztályba járó, 17-18 éves diákokból álló, kis létszámú fakultációs csoportokat vigyem.

Úgy éreztem, laza és nagyvonalú dolog nem tanárként viselkedni, közvetlennek lenni, barátkozni. A határok elmosása azonban nem szűntette meg az aszimmetriát a kamaszok és köztem, inkább veszélyesebbé tette attól, hogy látszólag eltüntette azt. Kitüntetett, hatalmi helyzetből teremtett bizalmat, és aztán visszaéltem vele a nárcisztikus személyiség működésmódja szerint, amely mindenki más személyét neki alárendeltnek, sérelmei jóvátételének jelenti, és csak hatalmi helyzetből kontrollált kapcsolatokat létesítettem, manipuláltam és használtam ki.”

Az internet népének körében Vári nem kissé explicit vallomása nagy vihart kavart. Akadtak sokan, akik védték a molesztáló tanárt és őszintének titulálták vallomását. Bátor kiállásáért és egyenes beszédéért, „őszinte” szembenézéséért virtuálisan (bár lehet, hogy ténylegesen is) vállon veregették. Záporozott a sok „skajach” és „gratulálok”, sőt, néhányan még irigyelték is az irodalomtörténészből rabbivá avanzsáló hőst, amiért ennyire bátran néz szembe a sötét múlttal.

Ugyanakkor sokan, de sajnos talán kevesebben voltak, akik elítélték Várit és erre igen jó okuk volt. A neológ rabbitanonc bűnvallomása ugyanis sokkal inkább tűnik önző, önös érdekből, nárcisztikus önsajnálatból fakadó gyónásnak, mintsem valódi bűnbánatnak.

Honnan lehet ezt tudni? Leginkább onnan, hogy Várinak nem az internet népével lett volna dolga múltjának kibeszélésében. Nem az internet népétől kap ugyanis feloldozást az, aki egy másik ember, pontosabban másik emberek ellen követ el hasonló gyalázatot. Dolga és elszámolnivalója az erőszakolónak csakis az áldozatokkal illetve azok családjával van.

Valami nagyon nincs rendben ezzel a bűnvallomással. Az, hogy a háláchá miként vélekedik,  Oberlander Baruch rabbi részletesen leírta, az önmagáért beszél (ITT elolvasható).

Az égető kérdések azonban megválaszolatlanul maradtak: vajon milyen jogon gondolhatja bárki is azt, hogy évek múltán, az áldozatok sebeit feltépve pusztán azért, hogy könnyítsen lelkén ország-világ elé tárhatja a bűnöket, melyek minden bizonnyal fiatal lányok életét tették tönkre? 

Értem én, hogy Vári György (neológ) rabbi akar lenni. De sírva könyörgöm: a rabbi az tanító! Mégis milyen épelméjű ember az, aki ezek után diákok, tanítványok közelébe engedi Várit?

Azt is értem, hogy régóta jelentkező hiány van a Rabbiképző Intézetben. Cseppet sem csodálkozom. De vajon a rabbihiányt ilyen morálisan (és esetlegesen büntetőjogilag) kikezdhető emberekkel lehet csak megoldani?

Nagyon nincs ez így rendben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr1915229474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása