Sokakkal beszélgetek mostanában a zsidó közéletben uralkodó áldatlan állapotokról és szinte kivétel nélkül minden beszélgető partneremmel egyetértünk abban, hogy rendkívül káros a közbeszédet egyre inkább eluraló mocskolódás. Elkötelezett EMIH-esként jómagam is számos módon szállok síkra a közösségemet érő támadások ellen és való igaz, nem szoktam magamban tartani, ha a Mazsihisszel (vagy bárki mással) kapcsolatban tapasztalok olyasmit, melyet károsnak vagy visszatetszőnek gondolok. A blogomban leírtak a saját véleményemet tükrözik (lásd a blog alcíme) emiatt is engedek meg magamnak olykor nyomatékos hangnemet. Nem titkolom véleményemet, ha politikáról van szó, sem külföldi sem hazai kérdésekben. Ez egy privát blog, ezért erre minden jogom megvan. Akiknek nem tetszik kikommentelik magukból ellenérzésüket vagy ne adj Isten nem követik írásaimat.

Többek közt ebben különbözik egy blog egy szervezet hivatalos közleményétől.

Egy magára valamit adó szervezet azonban válogassa meg a szavait. Különösen egy zsidó szervezet akiknél amellett, hogy megvalósulhat a „hülyét csinál magából” esete, az egész hazai zsidóság megítélése szempontjából károkat okozhatnak meggondolatlan szavaknak. 

Bár a fenti intelem létjogosultsága jó ideje igen valós, a múlt héten mégiscsak történt valami, amivel megfogtuk a Mazsihisz kommunikációs gödrének az alját és sajnos azóta is ott maradtunk.

Napvilágot látott ugyanis egy olyan közlemény, melynek cinikus címe: „Mi is gratulálunk: Köves Slomó az új „alter-színházi” fejedelem”. Ebben a kurucinfo stílusban megfogalmazott nemistudommicsodában, melyet nyilván, igen bátor módon név nélkül jegyeznek, a magát a magyarországi zsidóság egyetemes képviselőjeként aposztrofáló hitközség Köves rabbit „színművésznek”, az EMIH tevékenységét lefitymálva „tengeralattjáró fejlesztőnek” titulál. A bátor sértett írást minden kétséget kizáróan a gyűlölettel vegyes féltékenység motiválta, hiszen a kultúrán kívül alig maradt olyan már területe a zsidó (és általános társadalmi) életnek, melyben az EMIH ne fényévekre hagyta volna maga mögött a saját múltjával és széthúzó tagságával küszködő szervezetet. Legyen az oktatás, könyvkiadás, zsinagógák működtetése és megnyitása, idősellátás, antiszemitizmus elleni küzdelem, Holokauszt emlékezet ápolás vagy karitatív tevékenység. A médiafölényről nem is beszélve.

Csak a vak nem látja, hogy a „szakállas galíciai jöttmentek” olyan tempót diktálnak az elmeszesedett és motiválatlan Mazshisznek, hogy azok kénytelenek gyorsan összegrundolni szeretetszolgálatot, szakiskolát és kiadni imakönyvet (melyet szégyen szemre nem az egyik magyarországi rabbi, hanem a Lipcsében élő Balla Zsolt fordított). Persze a sor itt meg is állt, mert ennyi tellett az állami milliárdokkal az EMIH-hez képest sokszorosan (sic!) kitömött Mazsihisztől.

A Sorsok Háza projekt mellett, mely kétség kívül a Holokauszt emlékezet és oktatás terén fogja elszívni a levegőt a Mazsihisz megemlékezéseitől, most még a kultúrába is beleszólnak a „szakállas, kalapos rabbik”. Mit képzelnek ezek egyáltalán? Ki engedte meg ezeknek az ortodoxoknak, hogy felálljanak a Talmud lapjaitól? Hiszen felolvasóestet, színházat és fesztivált csakis a sípuccában tudnak szervezni. (Pardon, helyesbítek, nem tudnak, mert a Nyári Zsidó Fesztivált sem sikerült botránymentesen megvalósítani, anélkül, hogy néhány millió ne gurult volna félre és emiatt ne kellett volna alternatívaként létrehozni a Zsidó Kultúrális Fesztivált. Tiszta Brian élete..)

A közleményt Heisler elnök Facebook posztjában humorosan osztotta meg. No persze amolyan Mikroszkóp színpadi humorral:

„Két erős fegyverünk van: a remény és a humor. Most ez utóbbival éltünk.”

Vagy úgy. Aggódom, hogy ha a remény is annyi, mint a humor, komoly baj várható.

Sajnos azonban ez a sajtóközlemény több, mint néhány bénán megfogalmazott sértett mondat. Régóta érezhető ugyanis, hogy az önmeghatározás hiányával küszködő és egymást akár egy kanál vízben megfojtani bíró küldötteket tömörítő  Mazsihisz különböző érdekcsoportjai közti egyetlen kohéziós erő az EMIH iránti irigység gyűlölet. Ezért sem meglepő, hogy Heisler elnök, miközben a diplomáciai érzék teljes hiányáról tett tanúságot azzal, hogy a budai várban tartott chanukai gyertyagyújtásnál azzal kezdte mondanivalóját, hogy Székesfehérvár kormánypárti, a budai várnegyed pedig ellenzéki „erőtér” és lám-lám, ő maga milyen otthonosan mozog mindkettőben, azonnal az EMIH-et ócsároló cinizmust kezdte szajkózni.

„Mi az értékek mentén akarunk politizálni, mi nem politizálunk, a mi dolgunk az, hogy a magyarországi zsidóság érdekeit megvédjük. [...] a történelmi örökségeket, reményeim szerint sem a politika, sem bárki üzleti érdeke, sem bármely szervezetnek a sötét névválasztása nem tud lerombolni Magyarországon.”

Ezekhez a mondatokhoz képest egy kis Sorosozás kifejezetten erősíti a zsidók iránti érzéseket. Az ilyen retorika úgy tűnik, immáron intézményesedett a Mazsihisz háza táján. Aki emiatt nem aggódik, annak biztosan elment a józan esze.