A Sátán egyike a Bibliából ismert figuráknak akit jellemzően a legnegatívabb fiuguraként szoktunk azonosítani, minden gonoszság és rossz forrásaként. Valójában azonban a Sátán is Isten teremtménye, ezért végeredményben a rossz, melyet képvisel, szintén Istentől származik.

A Sátán szó héberül ellentétet vagy provokációt jelent és ebben az értelemben más a Tórában (Mózes öt könyve) megjelenik, Bileám (Bálám) történeténél: „De föllobbant Isten haragja, hogy ő menni akar, és odaállt az Örökkévaló angyala az útra akadályozóul neki; ő pedig nyargalt szamarán és két legénye vele.”¹

Más helyeken inkább provokációt jelent ez az ige, azonban jellemzően mindig valamiféle tulajdonságot, viselőjének egyfajta feladatát írja le, semmint nevét.

A Sátán, mint valamiféle személy, akinek feladata a provikáció és az ellentét szítása leghangsúlyosabban Jób könyvében fordult elő, már rögtön az első fejezetben:

„Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Örökkévaló előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az Örökkévaló megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Örökkévalónak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az Örökkévalónak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! Az Örökkévaló ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Örökkévaló elől.”²

Ezekből a versekből, illetve Jób történetének szinte hihetetlen morális üzentéből úgy tűnik, hogy a Sátán egy valós figura, egy angyal, Isten küldöttje és alattvalója. Tehát nem valamiféle bukott angyal, akit a pokolba száműztek és azután folyamatosan Isten ellen küzd, sokkal inkább egy olyan angyal, akinek az a feladata, az a küldetése, hogy provokáljon, hogy megkérdőjelezze azt is, amit „nem illik” megkérdőjelezni. Feladata és teremtésének célja, hogy az ember eltávolítsa Istentől, próbára tegye Istenhez fűződő viszonyát.  

Az, hogy a Sátán Istennek egyfajta ellenpólusa legyen és ebből a szempontból bármilyen mértékben is, de Istennel egyenrangú merőben ellentétes a judaizmus tanításával, mely szerint Istenen kívül nincs semmi, azaz minden Istentől származik, ennél fogva semmi sincs, mely vele egyenértékű. Ézsaiás próféta ezt a gondolatot akként fogalmazza meg: „Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Örökkévaló, cselekszem mindezt.”³

Azt, hogy ez a bizonyos Sátánként ismert angyal mennyire Isten akaratát hajtja végre, a Talmud egy helyen úgy írja le, hogy teljes blaszfémia azt gondolni, hogy ez az angyal az isteni akaratok kívül, saját döntése szerint cselekszik, még a Jób könyvében leírt esetben is. „Rés Lakis azt mondja, a Sátán, a rossz ösztön és a halál angyala egy és ugyan az. [abból a szempontból, mindhárom ugyan azon céllal tevékenykedik]. A Sátán az, aki megkísérti az embert, majd ha az elbukik, ezt vádként használja ellene Isten előtt. Lévi rabbi azt mondja: a Sátán is Isten érdekében cselekszik, hiszen amikor látta, hogy [Isten] mekkora kegyben részesíti Jóbot, azt mondta: ’Isten ments, hogy elfeledje Ábrahámot’ [azaz Jóbot preferálja Ábrahám felett].”⁴

A Zohár, a zsidó misztika egyik alapműve, egy példán keresztül igyekszik megértetni a Sátán szerepét és egy prostituálthoz hasonlítja, akit a király azzal bíz meg, hogy környékezze meg fiát, mert meg akar győződni annak erényességéről, moralitásáról, hogy vajon herceghez illően viselkedik e.⁵ A Zohár következtetése szerint amennyiben az ember ellenáll a Sátán, avagy ahogy a fenti talmudi megjegyzésben láttuk, a rossz ösztön csábításának, úgy gyengíti a negatív energiákat, azok egyre kevesebb erővel bírnak majd az adott illetőn.

Ellenkező esetben azonban az ember egyre inkább a rossz ösztön hatása alá kerül és még az Isten adta szabad akarata is gyengül, hiszen döntéseiben korábbi, rossz, cselekedetei egyre hangsúlyosabban befolyásolják. Ugyanakkor korai mestereink megjegyzik, hogy a megtérés ereje minden tapasztalásnál, minden belénk kódolt rossz ösztönnél erősebb és az ember, valódi elszántsággal, képes elhagyni vétkes útjait és visszatalálni a helyes, Istennek tetsző, útra.⁷

Talán ezért is lehet, hogy a történelem előre haladtával egyre inkább erősödött az a kép, hogy a Sátán valamiféle tényleges figura. Míg egy ideig a bibliai Királyok könyvében⁷ felbukkanó filiszteus istenség, Báál Zevuv (Belzebub) volt az, aki megtestesítette a gonoszságot, később, a polgári időszámítás után görög nyelven írt Salamon Testamentumában, melynek zsidó eredete erősen vitatott, már ugyanez a Báál Zevuv nevű figura a „sötétség hercegeként” jelent meg.

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/

1. 4Móz 22:22
2. Jób 1:6-12
3. Ézsaiás 45:7
4. Babilóniai Talmud, Bava Batra traktátus 16a
5. Zohár 2:163a illetve a Tánjá, közepesek könyve 9:29
6. Lásd Maimonidesz, Misné Torá, a Megtérés Törvényei 6:2