Felebaráti szeretet, mint a zsidó hit alapja
10 ügy, mely a Rebbe kezdeményezésére jobbítja a világot (2)

merlin_20489.jpg

Tegnapi írásomban említettem, hogy a lubavicsi Rebbe (1902-1994) kiemelt a zsidó vallási parancsolatok közül 10-et, melynek promotálását különösen fontosnak tartotta. Természetesen nem azért, mert ezek a parancsolatok és szokások fontosabbak a többinél, hiszen ahogy a Misna írja „Légy fürge a kevésbé súlyosnak látszó micva (parancsolat) teljesítésében is”1, azaz a látszólag kisebb vagy kevésbé fontosnak tűnő parancsolatok sem nyomnak kisebb súllyal a latba, mint a fontosnak látszók, Isten szemében a legapróbb dolgok is fontosak.

A Rebbe minden bizonnyal azért emelte ki ezeket a parancsolatokat mert egyrészről átszövik a zsidó élet minden mozzanatát, másrészről olyan szokásokról és parancsolatokról van szó, melyek mintegy automatikusan vonzzák be egyéb parancsolatok megtartását.

Gondoljunk csak bele, a szombati gyertyák meggyújtása után, még a vallási törvényekhez legkevésbé ragaszkodó zsidó asszony sem képes azonnali szombatszegésre. Egyszerűen nem viszi rá a lélek. Így aztán, legalább néhány percre, de tartózkodni fog a szombatszegéstől és előfordulhat, hogy idővel a néhány percből néhány óra, a néhány órából pedig egy komplett szombat is válhat.

Ugyan ez vonatkozik a többi micvára, melyekre a Rebbe kiemelt hangsúlyt fektetett.

Szintén fontos lehetett a Rebbe számára, hogy ne kívánja a lehetetlent olyanoktól, akik messzire kerültek a hagyományőrző judaizmustól. Lépésről lépésre haladva az emberek idővel egyre többet képesek vállalni, ugyanakkor a hirtelen jött lelkesedés ritkán fenntartható hosszútávon.

Az első a sorban a felebaráti szeretet parancsolata.

Mesélik, hogy a Iszrael ben Eliezer rabbinak, akit Baal Sem Tovnak is hívtak és aki a hászid mozgalom alapítója volt, apja halálos ágyon feküdt és azt mondta fiának „Szrulik, ne csak Istent féld, szeress minden zsidót egész szíveddel és lelked tűzével, bármilyen is legyen.” Apja szavai nagy hatással voltak a fiatalemberre, aki később azt tanította, hogy minden ember különösen fontos Istennek, máskülönben nem teremtette volna meg. Márpedig, ha abból az alapvetésből indulunk ki, hogy ha Istennek fontos és számomra Isten fontos, aki lehetetlen, hogy ami Istennek fontos, ne legyen számomra is az.

A Tóra tanítása szerint „szeresd felebarátodat, mint saját magadat!”2, melyről a Misna bölcsei azt tanították, hogy a ez a Tóra legfontosabb deklarációja, melyen hitünk nyugszik.

Azonban hogyan lehetséges, hogy az ember akként szeresse embertársát, mint ahogy magát szereti? Ez nemcsak ellentmond az emberi természetnek, de ha meg is cselekedhető, szinte lehetetlen erőfeszítést kíván, mely bizonyára nem elvárható mindannyiunktól.

Talán ezért is van, hogy a korai kommentátorok a felebaráti szeretet parancsát akként értelmezték, hogy az főként a másokról való segítő gondoskodást jelenti, tehát sokkal inkább kíván cselekvést, mint érzelmeket.3

A hászid filozófia azonban arra világít rá, hogy ez csak akkor igaz, ha az ember a másikra mint különálló entitásra tekint. Ez pedig helytelen, hiszen mindannyiunkban ugyan olyan isteni lélek munkálkodik, mindannyiunk lelke ugyanannak a teremtő Istennek egy darabja. Ha ezzel a szemlélettel tekintünk egymásra, akkor megszűnnek a bennünket elválasztó korlátok és igenis képesek lehetünk úgy tekinteni embertársunkra, mint saját magunkra. Ma divatosan úgy mondanánk ezt, hogy ne engedjük, hogy a köztünk lévő különbségek elválasszanak bennünket, hiszen több bennünk a közös, mint a különböző.

Ha a fentiek alapján tekintünk a világra, szinte lehetetlen különválasztani Isten iránt érzett szeretetünket, Isten teremtményei iránt érzett szeretetünktől.

A lubavicsi Rebbe talán azért is a felebaráti szeretetet hirdette és nem az Isten iránti szeretetet, mely elsőre talán logikusabb kívánalomnak tűnik egy vallási vezetőtől, mert hitt abban, hogy az emberek egymás iránti szeretete előbb-utóbb elvezet bennünket az Isten iránti szeretethez is.

Egy híres talmudi történet szerint egy, az ókori Judeában szolgáló római katona, aki fontolóra vette, hogy magára vállalja a zsidó vallást, megkérte a kor egyik legnagyobb mesterét, az öreg Hillélt, hogy tanítsa meg neki a Tórát annyi idő alatt, ameddig ő egy lábon tud állni.

A kérés természetesen lehetetlennek tűnik, ugyanakkor a bölcs Hillél sikerrel foglalta össze a Tóra és a zsidó hit lényegét, mikor azt válaszolta a katonának: „Ne tégy felebarátodnak olyat, mely gyűlöletes számodra. Ez az egész Tóra, a többi csak kommentár.”4

A fenti kijelentés azt jelenti, hogy amennyiben az ember elsajátítja a felebaráti szeretet képességét, úgy a többi, mármint a sok-sok parancsolat betartása, szinte magától értetődő lesz számunkra.

 

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu

 

  1. Misna Avot 4:2
  2. 3Móz 19:18
  3. Mose ben Nachman rabbi magyarázata 3Móz 19:18-hoz
  4. Babilóniai Talmud, Sábát traktátus 31a

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr4615455052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2020.02.06. 12:22:20

„Ne tégy felebarátodnak olyat, mely gyűlöletes számodra. Ez az egész Tóra, a többi csak kommentár.”

De hát ez azt jelenti, hogy ha számára nem gyűlöletes mondjuk a lopás, csalás, félrelépés, akkor nyugodtan teheti ezeket.
Tehát mindenkire rá van bízva, hogy neki mik az erkölcsi határai?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.06. 13:17:45

@Örömhernyó:

Nem, ez azt jelenti, hogy ha pl. neked gond, ha meglopnak téged, akkor te se lopj meg mást.

2020.02.06. 19:28:14

Azért ezt a palesztinok egészen másképp látják...

Ács Laci 2020.02.09. 10:11:53

@Örömhernyó: De gyűlöletes az ő számára is,ha éppen tőle lopnak.Ami nekem mindig rossz,az másnak is rossz! - azt akarja jelenteni a főszabály.

Ács Laci 2020.02.09. 10:15:04

@Örömhernyó: Egyébként a názáreti Jézus ennél is erkölcsileg magasabbrendű,mondhatni szinte teljesíthetetlen szabályt állított fel:Szeressétek ellenségeiteket,imádkozzatok azokért,akik gyűlölnek titeket! Ez csak nagyon keveseknek sikerült...

Reactor 2022.06.24. 17:49:32

Még szerencse hogy a "gójokra" ezek a tételek valahogy nem vonatkoznak. Őket nyugodtan lehet átrázni, kizsákmányolni, még irtani is. Hát bezony-bezony, a Tórát időnként felülírja a jó öreg természetük.

@: A palesztinok voltak ott előbb. 'Nuff said.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása