Az abortusz kérdése talán az egyik legérzékenyebb téma a közéletben és a politikában egyaránt. Ahogy az gyakran előfordul, a zsidóság álláspontja meglehetősen árnyalt, és nem feltétlenül illeszkedik sem a teljesen abortuszpárti, sem pedig az abortuszt teljesen elutasítók álláspontjához.

Az abortuszra vonatkozó első utalás Mózes első könyvében található, amikor Isten Noénak és leszármazottjainak megtiltja a gyilkosságot:

„Aki ember vérét ontja, ember által legyen annak vére kiontva. Mert Isten saját képmására alkotta az embert.”¹

A Talmud bölcsei rámutatnak, hogy a „ember által” kifejezés az eredeti héber nyelvben azt jelenti: „aki ember vérét ontja emberben”, ebből kiindulva Jismáel rabbi arra következtet, hogy hétköznapi körülmények között egy magzat megölése főbenjáró bűnnek minősül Noé minden leszármazottja, azaz az emberiség számára.²

A fentiekből arra következtethetnénk, hogy az abortusz egyenlő a gyilkossággal. Azonban ez nem ilyen egyszerű, ugyanis Mózes második könyvében egy érdekes mondatot olvasunk:

„Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni.”³

Mivel a Tóra csak pénzbeli kártérítésre kötelez, de halálbüntetésre nem, úgy tűnik, a Tóra a magzatot tulajdonként, nem pedig önálló emberi életként tekinti.

E versek összeegyeztetésének különböző módjai vannak,⁴ abban azonban tökéletes az egyetértés, hogy rendes körülmények között az abortusz tilos.

Rendes, de nem minden körülmény között. Mikor megengedett tehát? Egyrészt, ha a terhes nő élete veszélybe kerül, ha a terhesség nem kerül megszakításra, „az anya élete elsőbbséget élvez a magzat életével szemben”. A Misna bölcsei hozzáteszik: „Ha azonban a magzat testének nagyrésze már kikerült (azaz megszületett), nem szabad hozzányúlni, mert nem priorizálunk egy életet egy másik élet felett”.⁵

Miért szabad feláldozni a magzatot az anya megmentése érdekében? Mose ben Maimon rabbi, a híres Maimonidesz (1138-1204) ezt azzal magyarázza, hogy a magzatra a zsidó vallásjog ún rodef törvénye vonatkozik. A rodef egy olyan ember, aki a gyilkosság szándékával üldöz egy másikat. A törvény szerint az ilyen embert meg lehet ölni az áldozat megmentése érdekében. Ezt a törvényt alkalmazva megengedett a magzat elvétele, sebészeti úton vagy gyógyszeres kezeléssel, mivel a magzatot az anya életét aktívan fenyegető veszélynek tekintjük.⁶

De miért éppen a magzat az, akinek ilyen esetben az feláldozzuk az életét az anyáért, és miért nem fordítva? Úgy tűnik, hogy a magzat, bár élőlény, még nem rendelkezik az anyjával egyenrangú jogi státusszal. Csak akkor tekintjük őket tökéletesen egyenrangúnak, ha a baba feje már elkezdte elhagyni a szülőcsatornát. 

Milyen mértékben tekinthető a magzat veszélynek az anyára nézve? Mi van akkor ha az anya nem fizikai veszélyben van, hanem pszichés vagy érzelmi szenvedést él át? Mivel ez egy nagyon érzékeny és árnyalt kérdéskör, az ilyen esetben a témában járatos rabbival és orvossal kell konzultálni.

A veszély felmérésén túl a rabbi a terhesség időtartamát is figyelembe kell vegye. Bár az abortusz általában már azelőtt tilos, hogy a magzat életképesnek minősülne (sőt, már önmagában a „sperma elpazarlása” is súlyos vétségnek számít), a terhesség stádiumától függően jelentős vita van a tilalom pontos természetét illetően. 

A legtöbb rabbinikus vélemény szerint különbség van az első 72 órában (amikor még a gyógyszeres „közbelépés” a fogamzás megakadályozásának minősíthető), az első 40 napon belüli (mielőtt a végtagok és szervek kialakulnának), az első három hónapban és a hetedik hónapig (amikor a magzat életképesnek tekinthető) történő abortusz között.

Nemi erőszak esetén például a legtöbben megengedik, hogy a közösülést követő 72 órán belül gyógyszeres kezeléssel megakadályozzák a fogamzást (egyesek pedig - a körülményektől függően - akár a teherbeeséstől számított 40 napig is engedélyezik).

Összefoglalva tehát, a judaizmus a magzatot nem minden esetben tekinti teljes értékű életnek, ugyanakkor mint minden életet, igyekszik megőrizni. A Talmud elmeséli, hogy a magzat, édesanyja méhében sem tétlen:

"Soha nem él át az ember nagyobb boldogságot az ember, mint az anyja méhében töltött napok alatt... amíg ott van, a gyermek megtanulja az egész Tórát... de amint kibújik, egy angyal a szája felett megérinti, és a gyermek elfelejti az egész Tórát..."⁷

Bár a Talmud a fenti idézetben nem feltétlenül a fizikai magzatra, sokkal inkább annak lelkére utal, mégis látjuk, hogy a lélek már magzati állapotban is kapcsolatban van a testtel.

Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/, ahol minden este, vasárnaptól csütörtökig 20:00-kor élő tanulásban ismerkedhetsz meg a zsidó vallás alapjaival. Iratkozz fel Youtube csatornámra, ahol a korábbi előadásokat is meghallgathatod és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on és a Youtube-on.   

1. 1Mózes 9:6
2. Szánhedrin 57b
3. 2Mózes 21:22
4. Például, lehet, hogy a magzat teljesen életképes volt, de az is lehet, hogy nem, ezt nem lehet biztosan tudni. Az ilyen és ehhez hasonló részletek megakadályozzák, hogy a támadót halálbüntetéssel sújtsuk. Egy másik, megfontolásra érdemes szempont lehet a vers kontextusa, hiszen az nem csak gyilkosságról szól, hanem számos más tilalmat is áthágtak.
5. Misna, Ohalot 7:6
6. Misné Torá, Hilchot Roceách 1:9; Sulchán Áruch, Chosen Mispát 425:2
7. Nidá 30b