Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

Születésnapi bejegyzés: 1 éves a Lekvár és JAM

creative-first-birthday-party-ideas.jpg

  1. február 18-án hoztam létre a Lekvár és JAM blogot és írtam első bejegyzésemet, a blog népszerűsége minden álmomat felülmúlta.

Alapvetően azért hoztam létre a blogot, mert azon kaptam magam, hogy túl sokat kommentálok mindenféle közösségi média bejegyzések alatt és rájöttem, hogy ahelyett, hogy kevesekhez, rendszertelenül szólnék, véleményemet elmondhatom sokaknak, rendszerezett formában.

Mint rendszeres olvasók, jól tudjátok, hogy a blog két, egymástól látszólag független témával foglalkozik. Az egyik a zsidóság tanításainak terjesztése, a másik az olyan hírek feldolgozása, amik érintik a hazai (és a nemzetközi) zsidó világot. Az arányokat nem mérem patikamérlegen, akkor írok kurrens történésekről, ha úgy érzem szívesen elmondanám véleményemet. Pénteki bejegyzéseimet a hét történéseinek rövid összefoglalójának szentelem, két részre osztva az eseményeket aszerint, hogy szerettem, vagy utáltam az adott hírt.

A judaizmust érintő bejegyzésekben sokszor írok egy aktuális ünnepről vagy eseményről, dolgozok fel olyan kérdéseket, amelyeket az olvasók kérnek vagy egyszerűen arról írok, ami eszembe jut.

Jó ötletnek bizonyult a blogot az blog.hu rendszerén jegyezni, hiszen tavaly tavasz óta rendszeresen kerülnek bejegyzéseim a Blog.hu vagy az Index címlapjára, így sok ezer emberhez jutnak el a zsidóság tanításai.

Így lett a Lekvár és JAM Magyarország első számú zsidó témájú blogja.

Hadd büszkélkedjek némi statisztikával1. A Lekvár és JAM indulása óta eltelt egy évben:

  1. A blognak 330 765 egyedi látogatója volt2
  2. Eddig 297 bejegyezés született (a mostanival együtt 298), általában egy héten 5-6 bejegyzést írok
  3. A blog eddig 220 Index.hu vagy Blog.hu címlapon szerepelt!
  4. Legerősebb nap 2019.08.06. volt, akkor 44 244-en látogatták az oldalt
  5. Összes lapletöltés 801 715
  6. Top 10 bejegyzés

Zsidók és családnevek (65 213)

Miért járnak a vallásos zsidó férfiak kipában? (44 128)

Amit a Frigyládáról tudni érdemes (43 741)

Mit jelképez a Dávid csillag? (40 909)

Amit a Bábel tornyáról tudni érdemes (38 313)

Aludni zsidósan (38 019)

Miért van a tízparancsolatnak két verziója? (36 997)

Ki a zsidó? (28 522)

Miért takarják el hajukat az ortodox zsidó nők? (27 190)

Jiddis jövevényszavak a magyar nyelvben (22 755)

     6. Az oldal látogatóinak nagy része az Index.hu-ról jön természetesen, kiváltképp, ha címlapon van az írás. A látogatók megoszlása az alábbi:

 

https://cimlap.blog.hu                                                        50,97%

https://index.hu                                                                 22,14%

https://lekvaresjam.blog.hu                                               14,74%4

http://m.facebook.com                                                      5,91%3

https://facebook.com                                                        2,09%

  1. Facebookon a mai napon 910 követője van a Lekvár és JAM-nek, a szám lassan ugyan, de folyamatosan növekszik
  2. Olvasóim 91%-a Magyarországról, 4%-a az Egyesült Államokból, 2%-a Izraelből kerül ki, ezen kívül Angliában, Németországban, Ausztriában és Franciaországban is akadnak Lekvár és JAM olvasók.

Szeretem ezt a blogot. Szeretem, mert az enyém, saját véleményemet írom le benne, amivel bárkinek szíve joga nem egyetérteni. Mozgalmas év volt. Hogy mit hoz a jövő? Komoly terveim vannak, ebből az egyik bizonyosan úttörő vállalkozás lesz és, Isten segítségével, két-három héten belül mindannyian megtudjátok mi is az. Remélem hasonló érdeklődés szeretet, esetleg nem-tetszés fogja övezni, mint írásaimat. 

Tartsatok velem a következő évben is, írjatok, küldjetek témát, amiről szívesen olvasnátok! Mázál tov!

  1. Az adatokat részben a blog.hu alatt működő statisztika-rendszerből, részben a Google Analyticsból nyertem
  2. Unique user, azaz egy IP cím egyszer számolódik, akkor is, ha rendszeresen látogatója az oldalnak
  3. Facebook mobil applikáció
  4. Sokan vannak tehát, akik közvetlenül a lapra navigálnak

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr3115479706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!