Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

Heti szerettem-utáltam

Szerettem:

- Szíjjártó Péter külügyminiszter interjút adott a Hit Rádiónak. Az interjúban a magyar-izraeli kapcsolatok és a Trump féle béketerv is szóba került. Szíjjártó mondandójából három pontot kell kiemelni: (1) Izraellel szemben meg kell szüntetni a tisztességtelen, egyoldalú, sokszor kirekesztő megközelítést a nemzetközi szervezetekben. Sajnos az Európai Unió bizonyos döntéseiben az Izrael-ellenesség nagyon hangsúlyosan jelen van. (2) A kétállami megoldáshoz közvetlen tárgyalások útján kell eljutni, így kell elérni a hosszú távon fenntartható békét. (3) Folytatni kell a terrorizmus elleni küzdelmet.

„Ezt a három szempontunkat a közel-keleti béketerv abszolút kielégíti… tehát mi abban vagyunk érdekeltek, hogy ezt a béketervet az Egyesült Államoknak, illetve a közel-keleti államoknak sikerüljön megvalósítani.” – mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy „Izrael megérdemli a tisztességes, fair megközelítést a nemzetközi szervezetekben, Izraelnek joga an a biztonsághoz. Az izraeli embereknek joguk van a biztonságos, nyugodt élethez.”

Ezután bírálta a nagy nemzetközi szervezeteket, amelyek a Közel-Kelettel kapcsolatban, jó szándékúan ugyan, de összekeverik a gazdasági-kereskedelmi és a politikai kérdéseket, több kárt okozva ezzel, mint hasznot. Példaként az izraeli „telepes termékek” EU-s megbélyegzését hozta fel, aminek, vélte, az lesz az eredménye, hogy „palesztin emberek által betöltött munkahelyek elvesztéséhez vezet és pontosan tudjuk, hogy a munkahelyek elvesztése, a remény, a perspektíva elvesztése mindig az extremista ideológiákat és az azon alapuló cselekvéseket táplálja”.

Beszélt a Jared Kushnerrel lezajlott találkozó részleteiről is. Elmondta, hogy a Közel-Kelet ügyében az ENSZ határozatai, a Biztonsági Tanács döntései, az Európai Unió által hozott álláspontok „egyértelműen működésképtelennek bizonyultak”. „Szükség van új lendületre. Ez a terv meg tudja adni ezt az új lendületet. Azt reméljük, hogy az érintett felek ennek alapján meg tudnak állapodni egymással.” Szintén fontos, hogy Közép-Európai országai milyen segítséget tudnak nyújtani:
„Az Európai Unióban, a nemzetközi szervezetekben számos ország negatív álláspontot képvisel Izraellel szemben. Viszont vannak olyanok is, számosan, akik a kölcsönös tisztelet és a józan ész alapján fogalmazzák meg az álláspontjukat. Értem itt a közép-európai országokat. Egyes dél-kelet európaiakat, Görögországot, Ciprust. Ezeknek az országoknak az összefogása, közös platformra állása ebben a kérdésben kifejezetten hasznos lehetne. Segíteni tudná a béketerv sikerre vitelét. Ebben felajánlottam a segítségemet, amit Jared Kushner el is fogadott.”

Ez a hír úgy jó, ahogy van.

Képtalálatok a következőre: szíjjártó

- Új kóser étterem nyílt a Síp utca 5. szám alatt, Meat Up néven. Kipróbáltam, jó. Ajánlom mindenkinek! Nem győzöm hangsúlyozni, milyen fontos, hogy a kóser élelmiszerek elérhetők legyenek, elérhető áron. Bár sokkal jobb a helyzet ma, mint 30 éve volt, de még mindig nem elég jó, van hova fejlődni. Minden abba az irányba mutató törekvés, hogy minél kevesebb lemondással járjon a kóser életmód, dicséretes és támogatandó. Az új étterem ráadásul Oberlander rabbi felügyelete alatt áll! Támogassuk az új éttermet minél többen.

- A héten ünnepelte első születésnapját a Lekvár és JAM! Nagyon büszke vagyok az elért eredményekre, a Lekvár és JAM ilyen rövid idő alatt a legnagyobb zsidó témájú bloggá vált. Két-három hét múlva előrukkolok egy úttörő vállalkozással, remélem az is hasonlóan sikeres lesz.

Utáltam:

- Heisler András, a Mazsihisz elnöke interjút adott a Hírklikk nevű portálnak. Ez alapvetően jó és helyes, de, talán a riporter kérdései miatt is, de az interjú háromnegyede az EMIH-ről és a két szervezet közt feszülő ellentétről szólt. Miért, kérdezem én? Miért tűnik úgy, hogy a magát legnagyobb és a hazai zsidóságot egyedül képviselőnek mondó szervezet egyetlen öndefiníciós pontja az EMIH-el szembeni önmeghatározás? Mikor látunk tényleges programot, cselekvési tervet a sípuccából?

- Luxemburg vezetésével több uniós ország javaslatot nyújtana be arról, hogy az EU egyhangúan ismerje el a palesztin államot. Sajnos az EU politikája (Izrael kérdésében mindenképpen) valami rossz vicc vagy inkább szerencsétlen rémálom. Szerencsére Magyarország vezetésével már több Izrael-ellenes javaslatot megvétóztak a közép-európai országok és Izrael abban reménykedik, hogy ez újra megtörténik.

- Segítsen valaki megfejteni, hogy az mit jelent, hogy „A Mazsihisz is beáll az európai kisebbségeket erősíteni kívánó kezdeményezés mögé”? Tényleg érdekel, mert gőzöm nincs mit akar ez a hír mondani.

- Egyre erősödik Bernie Sanders vermonti szenátor az amerikai demokrata elnökjelöltek közti versenyben. Szinte elképzelhetetlen, hogy lehet ilyen sok amerikai számára szimpatikus egy nyíltan és egyértelműen kommunista nézeteket valló ember? Hogy nem tartják ezt óriási veszélynek? Nincs kétségem afelől, hogy ha tényleg ő lesz a jelölt, akkor Trump feltörli vele a padlót, de rendkívül aggasztó, hogy a hidegháború vége után három évtizeddel elfelejtik az emberek mit is jelent a szocializmus és a kommunizmus. Szégyen.

Hét vicce:

Az amerikai demokrata elnökjelöltek szerda este ismét nyilvános tévévitában csaptak össze, ahol egymásnak ugrott Bernie Sanders kommunista és Mike Bloomberg, ex New York-i főpolgármester és milliárdos. Szörnyű ahogy két öreg zsidó marja egymást, ugyanakkor vicces, hogy mennyire különböző nézeteket vall két zsidó, akik egy generációhoz tartoznak és hasonló neveltetést kaptak. Az, hogy hogyan válhat a milliárdos szitokszóvá, teljesen érthetetlen. Bloomberg igazi selfmade man, jelenleg 68 milliárd (!) dollárra becsülik vagyonát, amiért kőkeményen megdolgozott. Íme egy részlet a vitából: 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr3815484212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aglaya 2020.02.21. 17:12:52

Ismét nem értem a hozzáállást.
Miért kellene jobban elismerni egy olyan államot, amit mesterségesen állítottak össze, küldték oda az embereket, mint egy olyant, amelynek az polgáraitól elveszik az otthonukat?

Ács Laci 2020.02.21. 19:50:22

@Aglaya: Mindkettőt el kéne ismerni,csa az egyik mögött ott áll az USA.Ahogy Ariel Sharon mondta:"Mi vezetjük Amerikát,Amerika pedig a világot ! "

Ács Laci 2020.02.21. 20:12:30

Tessék mondani,ebbe a Síp utcai Meat Up Étterembe nem zsidók /gójok/ is betérhetnek?És ha igen,mi a garancia,hogy nem szennyezik be azt valahogy rituálisan,ahogy annak idején a Talmúd és a Sulhán Áruk írta? Vagy:" :"Mindazt,aki körülmetéletlennel /nem zsidóval/ együtt eszik,úgy kell nézni,mintha kutyával étkeznék."/Pirké Rabbi Eliézer 29.fejezete Vagy ez már nem érvényes?

Örömhernyó 2020.02.24. 02:27:22

Bernie Sanders-t csak Amerikában kommunistázzák, Európában egy teljesen középszerű szociáldemokrata lenne ő. Amerikából nézve Magyarország is kommunista, mert az állam fizeti az egyetemi hallgatók nagy részének képzését és van állami egészségbiztosítás. Ezeket akarja Bernie Sanders Amerikában bevezetni, persze nem a rossz magyar rendszerrel példálózik, de mondjuk a német, osztrák, holland, svéd, brit rendszer is kommunista az átlag amerikai szemében. Mert ezt hitették el velük.
68 milliárd dollárt pedig senki se szed össze csak munkával. Ezt mindenki tudja. Nem mondom, hogy el kell tőle venni ezt a pénzt de illúziókat sem kellene táplálni, hogy ez a pénz verejtékes munkával lett összelapátolva. Ahogy Soros György meg a Clinton család se munkával szerezte a vagyonát. Loophole-okat, kiskapukat használtak ki, ügyeskedtek, korrumpálódtak. Ezt a mai rendszer díjazza, de lehessen már kimondani, hogy ez nem munkával szerzett vagyon.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!