Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

Helyezkedések az izraeli himnusz körül

A modern Izrael államának himnusza, a Hátikvá (A Remény) jó aránnyal vegyíti a zsidó nép majd kétezer éves vissza vágyódását a Szentföldre, ősei földjére a modern kor szellemiségével és haladó gondolkodásával. Mindez megspékelve egy fülbemászó, komolyságot és átszellemültséget kezdeményező dallammal pontosan egy dinamikus, ősi romokon újjáépített, sokezer éves történelemmel rendelkező örök optimista néphez illik.

A Hátikvá címre hallgató, himnusszá vált dalt először az 1897-es bázeli cionista kongresszuson énekelte együtt több száz delegált, ugyanakkor a dal hivatalos himnusszá, törvénybe iktatva, csak több, mint 50 évvel a zsidó állam megszületése után csak több, mint ötven évvel, 2004-ben vált.

Mint sok más nemzet himnusza, a Hátikvá is versnek született, eredeti címe Tikváténu, azaz Reménységünk volt. Szerzője, Naftali Herz Imber (1856-1909) az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó galíciai Zloczow-ban született és élt, bár magát a verset a romániai Jasiban szerezte 1878-ban. Imber maga lelkes cionista volt, a frissen született mozgalom Chibát Cion, azaz Cion szerelmesei nevű ágához tartozott és mint ilyen, mélyen elkötelezett volta zsidó szülőföld iránt. Később, 1882-ben maga is alijázott („felvándorolt”) az akkor Oszmán Birodalomhoz tartozó Palesztinába, ahol Sir Laurence Oliphant (1829-1888), angol író személyi titkáraként és héber nyelvtanáraként dolgozott. Oliphant mélyen hívő keresztényként maga is elkötelezett volt a zsidók szülőföldjén való letelepedése iránt, számára a héber nyelv ismerete nem csak praktikum, de szinte vallási kötelezettség volt.

Oliphant iránti szimpátiája és hálája jeléül Imber Tikváténu című versét az angol költőnek ajánlotta annak 1886-os megjelenésekor.
naftali_herz_imber_in_rishon_le_zion_1.jpg 

Imber legjobb szándéka ellenére sem tudott Palesztinában maradni barátja és patrónusa 1888-as halála után, az életkörülmények nem tették lehetővé, hogy életét ott élje le, de mire elhagyta a Szentföldet verse mozgalmi dalként híresült el és lett egyre népszerűbb. Sokat segített ezen, hogy Samuel Cohen (, romániai származású zsidó bevándorló és zenész, egy moldáviai népdal dallamát illesztette a versre, a népdal a Carol cu Boi, azaz Ökör és Szekér címen volt ismert. Az eredetileg vidám népdal némileg lassítva és grandiózussá téve tökéletesen passzolt a Tikváténu magasztos ideájához, a párosítás fülbemászóvá és szívbe markolóvá vált.

A dal népszerű volt ugyan, de a korai cionista vezetők közül nem mindenkinél aratott egyöntetű sikert. Herzl Tivadar például, a cionista mozgalom atyja és kezdeti vezetője kifejezetten nem kedvelte a dalt, de persze arról nincsen szó, hogy ne tudott volna azonosulni annak tartalmával, sokkal inkább Imber személye volt az, amit kevésbé szívlelt. A bohém költő ugyanis túlságosan szabadelvű volt Herzl szemében, és dacára, hogy írói képességét és a héber nyelvben való jártasságát Herzl is elismerte, Imber csapongó életmódja, ittasan eltöltött tivornyái nem vívták ki Herzl szimpátiáját és nem szerette volna, ha a cionizmus magasztos mozgalma egy ilyen figura nevével kerül összefüggésbe.

Herzl nem járt messze az igazságtól. Imber Palesztinában töltött évei után Londonban és Bostonban élt, mélyszegénységben, minden pénzét italra költötte. Végzete is ez lett, 1909-ben New Yorkban, ittas állapotban halt meg annak ellenére, hogy a város zsidó közösségének vezetői többször nyújtottak segítő kezet a jobb sorsra érdemes költőnek.

Mások számára kevésbé Imber személye tette ellentmondásossá a Hátikvát.  Számos cionista vezető ellenezte a költemény „himnusszá válását”, tekintve, hogy dallama nem zsidó népdal, és nagyfokú hasonlóságot mutat Bedrich Smetana (1824-1884) cseh zeneszerző Má Vlast (Szülőföldem) című művének Vlatava (Moldova) nevű részletével. Mivel Smetana muzsikája ugyan ez idő tájt majdnem a cseh nép nemzeti nótájává is vált, számos cionista vezető új dallamot szeretett volna a Hátikvá szövegének kíséreteként.

A moldáv népdal eredete azonban furcsának tűnő tudományos vita tárgyává vált. Zenetörténészek a melódiában a szefárdi (keleti) zsidó vallási liturgia elemit vélték felfedezni, mások, mint például Avraham Cvi Idelsohn (, zsidó zeneműszakértő egyenesen univerzálisan európai dallamnak minősítette a moldáviai népdalt, hangoztatván, hogy annak dallamjegyei sok „vándorló európai nép” zenei világában is megtalálhatók.

A Hátikvá körüli viták évek múltán sem csendesedtek. A cionista mozgalom vallásos szárnya, melynek későbbi szellemi vezetője Avraham Jichák háKohén Kook rabbi (1865-1935) lett, jogosan kifogásolták, hogy a szövegben nem szerepel Isten, márpedig a zsidó nép, mint a monoteizmus „felfedezője és örököse” nem lehet meg az egy Isten nélkül. Kook rabbi gyorsan egy konkurens művet is komponált, Háemuná, A Hit címmel, mely értelemszerűen máshova tette a súlypontokat a cionista idea eszmeiségének leírásában.

Nem meglepő módon, a cionista mozgalom baloldali, szocialista szárnya, illetve a cionizmust kulturális és nem vallási alapon megélő vezetők cseppet sem voltak elégedettek Kook rabbi szerzeményével, azt vallásosan túlhevültnek, dallamát melankolikusnak és lehangolónak látták.

Minden vita ellenére azonban, a Hátikvát minden cionista kongresszuson állva és átszellemülten énekelték a küldöttek, a Szentfölön élő zsidók pedig mozgalmuk jelképét látták a dalban. A Hátikvá végül az 1933-as cionista kongresszuson vált a mozgalom himnuszává, abban az évben, mikor a kongresszus elfogadta a későbbi Izrael államának kék-fehér zászlaját is.


unnamed_4.jpg

Izrael államának 1948-as megalakulásakor mindezek ellenére nem történt meg a Hátikvá himnusszá adoptálása annak dacára, hogy minden ceremónián és hivatalos eseményen úgy használták a dalt, ahogy himnuszhoz illik.

A szöveg is átesett kisebb módosításon. A vers utolsó sorai eredetileg úgy hangzottak. „ősi reményünk, visszatérni apáink földjére, a városba, ahol Dávid élt.” ez lett lecserélve a máig is ismert és használt sorokra „Kétezer év reménye, szabad nemzetként élni a hazánkban, Cion és Jeruzsálem földjén.”

A jogalkotói hiányt 2004-ben pótolta az izraeli parlament miután baloldali pártok körében olyan hangok hallatszottak, melyek szerint a Hátikvá túlságosan „zsidós” és nincs tekintettel Izrael államának jelentős, nem-zsidó lakosságára. Ezt a vitát zárta le az izraeli parlament a kétezres évek elején azzal, hogy hivatalosan is a Hátikvá vált a zsidó állam nemzeti himnuszává.

A Hátikvá szövege magyar fordításban:

Mindaddig, amíg a szív dobog,
a zsidó lélek vágyakozva gondol
előre kelet felé,
a szemek Cionra tekintenek

Még nem veszett el reményünk,
Kétezer év reménye,
Szabad nemzetként élni a hazánkban,
Cion és Jeruzsálem földjén.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr5615550994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!