Fiatalkorom egyik kedvenc olvasmánya volt Rich Cohen Kemény zsidók című könyve, ami a múlt század eleji amerikai gengsztervilág hőseit mutatta be. Csomó elvetemült bűnöző, akikre nem illendő büszkének lenni, történeteik viszont azért voltak számomra, rabbinikus tanulmányait folytató fiatalember számára annyira magával ragadók, mert minden elítélendő cselekedeteik ellenére, volt bennük valami pimaszul zsidós.
Képzeletbeli listám első helyén Bugsy (eredeti nevén Benjamin) Siegel áll (1905-1947). Siegel megtestesíti a filmbéli gengszterfigurák mintapéldányát. Nem csoda, ha személye valóban filmkarakterek sokaságának szolgáltatott alapanyagot. Sármos, de pitiáner tolvajból nőtte ki magát gengszterfejedelemmé, aki a 20-as és 30-as évek New Yorki alvilágát vasmarokkal uralta és már 28 évesen az amerikai keleti part gengszterfejedelme volt.
Siegel nevéhez fűzödik a kétes érdem, hogy Kaliforniában és a nevadai Las Vegasban is megszervezte a bűnözést, elsőként vette észre a kaszinóbizniszben rejlő legális lehetőségeket. Az általa vezetett Szindikátussal együttműködve építette fel a híres Flamingo Hotelt Las Vegasban, azonban az abból származó profitból „elfelejtett” adni társainak, ez pedig az életébe került, 1947-ben három golyót küldtek a fejébe saját bandájának tagjai.
Második helyen nálam Meyer Lansky (1902-1983) szerepel, aki közeli kapcsolatot ápolt minden ismert maffiózóval, így az említett Bugsy Siegellel is illetve olyan arcokkal, mint Frank Costello, Longie Zwillman, Lucky Luciano vagy Johnny Torrio. Lansky szintén kaszinóbizniszben utazott, főként Florida, Las Vegas és a Karib-szigetek tartoztak fennhatósága alá. A börtönt mindig ügyesen megúszta, mindössze 1953-ban állították bíróság elé, akkor is tiltott szerencsejáték ügyében és mindössze három hónapot ült a hűvösön. 1971-ben izraeli állampolgárságért folyamodott, azonban a zsidó állam elutasította kérelmét, tekintettel Lansky bűnöző múltjára (és jelenére). Mindennek, és kétes ügyeinek ellenére, Lansky lelkes támogatója volt minden zsidó ügynek, tekintélyes summát adományozott számos nonprofit szervezetnek. 1983-ban Miamiban, tüdőrákban halt meg.
Szintén említésre méltó Arnold “az Agy” Rothstein (1882-1928), zsidó kereskedők New Yorkban született gyermeke fiatalkorában hagyományos nevelést kapott, zsidó iskolába járt, kiválóan ismerte a héber nyelvet, a liturgiát és az alapműveket. Édesapja jól menő üzleti vállalkozást vitt és számos karitatív célt támogatott, például a New Yorkban működő, nagy presztízsű Beth Israel kórház kuratóriumának elnöke is volt. A fiatal Arnold nem tudott felnőni az édesapja által támasztott elvárásokhoz, ugyanakkor vagyon jelentősen meghaladta apjáét. Rothstein mesteri szervezőkészséggel rendelkezett, legismertebb „ügye” egy megbundázni kívánt baseball meccs volt, melyben az 1919-es World Series döntőjét (Chicago White Sox és Cincinnati Reds) akarták úgy machinálni, hogy a bookmakerek szépen tejeljenek. Az sosem derült ki, hogy sikeres volt-e a próbálkozásuk, mindenesetre Rothstein durván megtollasodott, nemsokkal később már az egész sportfogadási piac az ő zsebében volt.
Rothstein politikai kapcsolatainak köszönhetően minden lehetséges alkalommal megúszta a börtönt, talán ezért is ragadt rá az „Agy” becenév. A hűvöst megúszta ugyan, de a golyót nem kerülte el, 1928-ban a New Yorki Park Central Hotelben lelőtték, talán az élet fintora, hogy ortodox zsidó temetésben részesült. Figuráját a Boardwalk Empire című sorozatban is megörökítették.
Végül, de nem utolsó sorban ott van Dutch Schultz (született Arthur Simon Flegenheimer, 1901 –1935), aki németországi zsidó bevándorlók gyerekeként látta meg a napvilágot és már fiatalkorában a bűnözésre adta fejét. Nem volt még 18 éves, mikor egy betörés miatt leültették, amikor azonban átszállították a New York állambeli Blackwell’s Island börtönből a Westhampton börtönbe, szökéssel próbálkozott. Nem járt szerencsével, elkapták és büntetését két hónappal meghosszabították. Kezdetben kidobóként kereste kenyerét és összebandázott egy Joey Noe nevű hasonszőrűvel és hamarosan már a zsarolás és megfenyegetés klasszikus kombinációja hozta betevőjüket. Üzletük annyira sikeres volt, hogy hamar összetűzésbe kerültek a konkurens olasz maffiával, akikkel később is gyakran gyűlt meg a baja. A halál már jól menő maffiavezérként őt sem kerülhette el, 1935-ban meggyilkolták. Nem volt valami nagy zsidó, még fiatalkorában valamilyen megfontolásból kikeresztelkedett, temetése is katolikus szertartás szerint zajlott. Figuráját Dustin Hoffman is megörökítette az 1991-ben készült Billy Bathgate című filmben, Bruce Willis és Nicole Kidman társaságában.
Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
na__most__akkor 2020.03.27. 18:40:23
Pardon, nem a bolgár birka vagyok.
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.03.27. 19:14:07
És a képen éppen egy cigivel a kezében látható. :-))))))))))))))))))))))))))))
Ahogy elnézem egyébként ő volt az egyetlen, aki normális kort ért meg. Nemhiába, nem egy túl jó szakma ez a maffiózás.
Gyula bacsi 2020.03.27. 19:41:40
Gyula bacsi 2020.03.27. 19:41:41
2020.03.27. 19:55:01
Bugsy nem volt "fejdelem" soha.
Mindig is a második vonalban volt. Inkább bérgyilkos, mint főnök.
Lásd még Murder Inc.
A casino volt az álma és ez lett a veszte.
Azért gyilkolták meg, mert a WWII miatt elszálltak a Flamingo költségei és aztán mikor megnyitott nem termelt nyereséget.
Így a maffia kimondta rá a halálos ítéletet.
Moe Green a keresztapában.
Lansky: Nos igen. Ha valaki, akkor ő a No1. Róla mintázták Hymen Roth-ot a keresztapa kettőben. Meg is dícsérte a színészt, de azért nem volt 100%-ig elégedett.
Az Agy, korrekt.
Dutsch Schultz egy pszichopata állat volt. Csoda, hogy eddig élt. Saját kezével végzett az embereivel, ha az árulás akár gyanúja felmerült. Sokáig az olaszok is békén hagyták.
Aztán amikor egy főügyészt meg akart öletni, azonnal kimondták rá a halálos ítéletet és gyakorlatilag az egész bandával vezetőségével végzett a Murder Inc két bérgyilkosa.
masada 2020.03.28. 00:01:36
rallus 2020.03.28. 07:01:49
apro_marosan_petergabor 2020.03.28. 09:36:06
- Szamuely Tibor
- Rákosi Mátyás
- Péter Gábor
- Apro Antal
- Apro Piroska
- ...
a sor hosszú.
szintén ragyogó bűnözők, s elsőosztályú maffiózok voltak
Inkább zsidó jótevőket soroljatok.
Emmett Brown 2020.03.28. 11:51:49
Weißkopf 2020.03.28. 14:02:24
apro_marosan_petergabor 2020.03.28. 17:41:44
- Aparo Antal: Az 56 utáni véres megtorlás egyik élharcosa
Jutalmát is megkapta, íly módon kerülte abba a zsidóktól rekvirált rózsadombi villába, mely az Apró klán tulajdonában van ma
- Apro Piroska: A kommunista mutyi-privatizálás élharcosa, az Apro klán privatizációs vagyonának megteremtője
Luftwaffer 2020.03.28. 17:51:06
Weißkopf 2020.03.28. 19:53:44
szánmonoxid 2020.03.28. 20:01:40
Dutch Schultzról a 90-es években készült több film is (A hollandus stb.).
apro_marosan_petergabor 2020.03.29. 08:30:32
Visszautasítom a minősítésedet. Mondjuk, az okát sem értem.
Másrészt igen, Apro Antalhoz képest, aki élharcosa volt az 56-os megtorlásnak - mely szerint kb. 300 embert kivégeztek, többnyire koholt vádak alapjá, s ezreket bebörtönöztek - a felsorolt maffiózok kispályások. A tolvaj Apró Piroska gazdasági bűneivel, s elvtársi hálózatával, az így okozott károkkal pedig ragyogóan beilleszkedik a csapatba.
Kelly és a szexi dög 2020.03.29. 09:01:38
Weißkopf 2020.03.29. 12:03:45
Dan da Man 2020.03.29. 12:44:38
Ez után? "Inkább zsidó jótevőket soroljatok."
Vicces fiú vagy. Édesanyád vagy édesapád nevelt ilyen butára, hogy felköpsz és aláállsz?
apro_marosan_petergabor 2020.03.29. 17:45:57
Csak néhány megegyzés.
Nem vagyok a téma szakértője, de politikai ügyekben a Wikipedia nem tuti forrás. Egyszerüen túlzottan átpolitizált, vitás kérdésekben az a vélemény érvényesül, mely érvelője szívósabb, vagy nagyobb apparátussal dolgozik. Kicsit utána olvasol, más véleményeket is látsz., pl. A. A. maga nyilatkozott zsidó származásáról.
Másrészt itt Apró Piroskáról beszéltünk, nem O.V.-ről.
Harmadrészt, nem látom a logikai összefüggést A.A. származása, s az általam visszautasított antiszemita minősítés között. Másképpen: Aki zsidó bűnözőkről ír, az antiszemita? Tehát én itt egy antiszemita topikba tévedtem? Vagy aki zsidó jótevőkről kérdez, az az antiszemita? Also, bűnözőkről lehet írni e vád nélkül/vagy sem , de jótevőkről kérdezni semmiképpen sem? Tudod, ha van kalapja, azért, ha nincs azért...
Weißkopf 2020.03.29. 20:21:17
Tény, hogy Apró Piroska "gazdasági bűnei" számomra ismeretlenek, ezért reméltem bővebbeket megtudni róluk; ezek hiányában maradnak a városi legenda kategóriában. Analógia gyanánt hoztam fel az Orbán-Mészáros duó példátlan meggazdagodását az elmúlt 10 évben, erre viszont akadnak dokumentumok: elég, ha megnézzük a közbeszerzési értesítő utóbbi évfolyamait, ezekből kiviláglik, hogy Mészáros Lőrinc cégei taroltak a nagy értékű állami megrendeléseken. (Akár úgy is, hogy a jobb ajánlatok tevőit egyszerűen kizárták a versenyből.) Az pedig a tündérmese kategóriája, hogy Orbánnak nincs megtakarítása, miközben cimbije az ország leggazdagabb embere lett. Nyilván létezik egy zsebszerződés a 2 cimbora között, amely megfelelő arányban osztja el köztük a Mészáros nevén gyűlő hasznot.
Zsidó jótevő? Pl. Soros György. Nekem mindenesetre az. 1990-ben részt vettem egy lexikográfiai kongresszuson Spanyolországban. A repülőjegy árát a kiadóm, a részvételi díjat (100 USD, ha jól emlékszem) a Soros Alapítvány fizette.
apro_marosan_petergabor 2020.03.29. 20:49:04
Aha, zsebszerződés. Nyilvánvaló.
Apro Piroska(Exim bank), Horn kabinetfőnöke supportjával privatizálta Gyurcsány milliárdos cégeit. Nyilván Piroska nekem is segített volna pár száz milliócskával, ha megkérem. De mivel nem kértem, maradt Feri, ja meg a lánya. Ez egy picivel több, mint városi legenda, mondjuk tény.
Soros, mint jótevő, minden bizonnyal (Al Capone is jótékonykodott). Vannak, akik inkább a bűnözők közé sorolnák, mert a bennfentes kereskedelemért - amiért őt szólították már párszor törvény elé, ha nem olyan jók az ügyvédek, ülni szoktak.
Akkor már inkább a feldobott Róbert bácsi, ő azért kevesebb kárt okozott, ha lopott is. A közös bennük, hogy mindkettő magyar útlevéllel is rendelkezett.
Dea akkor már inkább itt a témáról egy komolyabb anyag( Zsidó jótékonyság és asszimiláció a századfordulón):
tti.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz2001-3-4/257-285_Konrad.pdf
Weißkopf 2020.03.30. 12:31:44
Mai hír: Soros György 1 millió eurót adományoz Budapestnek a járvány leküzdésére. (Lehet persze, hogy Tarlós vezetése idején ez nem következett volna be.)
Weißkopf 2020.03.30. 17:44:09
Vagyis Apró Piroska a vejének, Gyurcsány Ferencnek segített, Orbán Viktor pedig az apjának. Családban marad mindkettő.
Reactor 2020.06.24. 17:55:44
És persze Soros Gyurika haverunk is előkelő helyet kaphatna a listán.