Miért nem szokás számolni a zsidókat?
Miért nem szokás számolni a zsidókat?

Egyike az általánosan ismert szokásoknak, hogy nem szoktunk embereket számolni. Legalábbis nem számokkal, hogy „egy-kettő-három”. Ha arra van szükség, hogy létszámot vegyünk az emberekről jellemzően egy zsoltárverset szoktunk használni 1, mely eredeti héberben 10 szóból áll, így könnyedén számba…

Sípuccai dosszié 3.
Sípuccai dosszié 3.

Előre bocsájtom, semmi közöm nem volt az EMIH névválasztásához. Nem én találtam ki, nem kérdezték meg a véleményemet, nem én döntöttem el. Szubjektív véleményem szerint jó név az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség, mert négy rövid szócskában foglalja össze miről szól a szervezet. EMIH, ez disztingválja…

Hol van a Tóra közepe?
Hol van a Tóra közepe?

A Tóra, Mózes öt könyve, mint azt korábbi írásaimban is többször hangsúlyoztam, a Biblia legszentebb könyvei a zsidó vallás szerint. Ennek oka, hogy ezt a könyvet, vagy ezeket a könyveket Isten „diktálta” Mózesnek, aki szóról szóra, betűről betűre jegyezte le Isten szavát. Márpedig ha minden betű,…

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása