Heti szerettem-utáltam

Szerettem:

 

  • Auschwitz felszabadulásának 75. évfordulója tiszteletére megemlékezést tartottak a haláltábor helyszínén, amelyen sok magyar diplomata is részt vett, többek közt az igazságügyi miniszter asszony is. Helyes és szép gesztus.

Képtalálat a következőre: „varga judit auschwitz”

  • Szintén a háború illetve a Soa végének évfordulójára gyűlt össze Jeruzsálemben majd 50 ország vezetője, királyok, elnökök, hercegek, miniszterelnökök, köztük Áder János Magyarország elnöke, Pence amerikai alelnök, Putyin orosz, Macron francia, Steinmeier német elnök, Charles angol herceg és ki tudja még ki mindenki, hosszú a lista. Putyin és Macron Netanjahu miniszterelnökkel külön is találkoztak. Kifejezetten tetszett, hogy mind Steinmeier, mind Pence héber áldásokat és imákat is elmondtak beszédjükben. Német elnök szájából hallani a „Sehechejánu” áldást, a zsidó államban, 75 évvel a pusztulás után...mi ez ha nem a Messiás eljövetelének előszobája?

Képtalálat a következőre: „steinmeier jerusalem”

  • Putyin találkozott Naama Issachar, az Oroszországban 7 és fél évre állítólagos drog csempészetért és birtoklásért bebörtönzött izraeli lány édesanyjával, akinek azt ígérte: „minden rendben lesz”. A hírek szerint annak érdekében, hogy az orosz igazságszolgáltatásra ne vetüljön rossz fény azzal, hogy elnöki kegyelmet kap a lány, az oroszok több dolgot is kérnek Izraeltől cserébe, egyrészről az orosz ortodox egyházhoz tartozó jeruzsálemi épületegyüttes, az ún. Alexander Nyevszky építési engedélyének, másrészről hogy Netanjahu segítse erősíteni az oroszok által mostanában egyre erőteljesebben hangoztatott narratívát az oroszok második világháborús szerepét illetően. Vélhetően részben ez az a narratíva, ami miatt a lengyel és a balti államok vezetői bojkottálták a jeruzsálemi eseményt. Fantasztikusnak tartom Izrael kiállását állampolgáraiért, katonáiért és halottaiért. Példamutatóan zsidó értékek ezek. A pidjon svujim, a nem-zsidók által fogvatartottak kimenekítése ugyanis olyan parancsolat a Tórában, mely majd minden más parancsolatot felülír. Remélem Naama hamarosan hazatérhet.Képtalálat a következőre: „putin netanyahu jerusalem”
  • Szintén a jeruzsálemi eseményhez kapcsolódik, hogy Vladimir Zelenszkij ukrán elnök és delegációja, miután a helyszínen kiderült, hogy nincs elég hely a Holokauszt túlélőknek, átadta ülőhelyét ezeknek a szent embereknek. Igazán szép gesztus, zsidó emberhez méltó. A hírek szerint az ünnepségen résztvevő izraeli miniszterek jó része is hasonlóan tett. Kol hákávod!

Képtalálat a következőre: „zelensky kotel”

  • Mike Pence amerikai alelnök, aki egyébként rendkívül megindító beszédet mondott a megemlékezésen, meghívta Benjamin Netanjahut és a közelgő választásokon legnagyobb kihívóját Benny Gantzot jövő hétre Washingtonba, ahol az amerikai béketervet fogják átbeszélni Trump elnökkel. Ezzel végre nyilvánosságra kerülhet a „deal of the century”, melyet eddig az izraeli választások körüli őrület miatt nem nem ismertettek. Trump komoly dilemmába volt emiatt, hiszen ha az izraeli választások előtt hozza nyilvánosságra a tervet, az esetleg befolyásolhatja a választás kimenetelét, ha viszont tovább húzza, túl közel kerül a novemberi amerikai választásokhoz és lépése kihatással lehet saját népszerűségére is. Végül úgy tűnik, érthető módon, az utóbbi fontosabb számára, így jövő héten okosabb lesz a nemzetközi közvélemény is az ügyben.

A tervről nem sokat tudni, de állítólag a következőket fogja tartalmazni:

  • Izraeli szuverenitás Jeruzsálem és több, mint 100 zsidó telep felett a vitatott területeken
  • Palesztin állam létrejötte, azonban azzal a feltétellel, hogy a Hámász feladja fegyvereit
  • A palesztinok elismerik Izraelt, mint zsidó államot és Jeruzsálemet, mint annak fővárosát
  • Izrael teljes biztonsági felügyeletet kap a Jordán-völgye felett
  • Néhány „kisebb” területi csere és esetlegesen néhány ottani palesztin befogadása Izraelbe

Szakértők szerint a palesztinok eleve elutasítják a fentieket, azonban ha így teszik, Amerika teljes mellszélességgel áll majd Izrael mögött a Jordán völgyének annektálása ügyében, mely a vitatott területek majdnem harmada. Szerintem így lesz egyébként, mert ha a palesztinok elfogadnák a tervet, az Ábbász végét jelentené és általában a radikálisok megőrülését. Szintén szerintem amúgy, ha tényleg így lesz, úgy ez az adott körülmények közt legelfogadhatóbb megoldás izraeli részről. 

Képtalálat a következőre: „jerusalem world leaders Holocaust”

  • Magyarországon járt Mark Spitz, Év Sportolója Gála díszvendégeként. Spitz magyar felmenőkkel is rendelkezik, ráadásul „rabbi is volt felmenői között, zsidósága gyermekkorától kezdve meghatározó szerepet játszik életében.” Ennek ellenére az úszóbajnokból lett üzletember és motivációs tanácsadó még sosem tette fel a tfilint azelőtt, így itt, Magyarországon lett bár micvá, amikor a beszélgetés végén Stell Jichák segítségével chábád küldött felvette az imaszíjakat. Mázál tov!

Utáltam:

  • A Mazshisz beperelte és felnyomta az EMIH-et annak új neve miatt, mondván, túl hasonlatos az övékhez. Amit erről írni akartam azt leírtam ITT, most csak annyit tennék hozzá, hogy ezek megőrültek, már miért akarná az EMIH, hogy összetévesszék egy olyan szervezettel, mely a hisztizésen és az ellenségkép gyártáson kívül nem sokat csinál?
  • Mind Putyin, mind Macron mialatt Izraelben volt, meglátogatta Ábbász palesztin vezetőt. Kár.

 Képtalálat a következőre: „putin abbas”

A hét vicce:

Emannuel Macron francia elnök kiküldte az őt védő izraeli rendőröket, amikor a francia tulajdonban lévő, Jeruzsálem óvárosában található Szent Anna templomba látogatott. Akciója nyilván PR fogás, mert ugyanezt korábban már más francia vezetők megtették. Szánalmas. Persze ha egy hibbant arab meglőtte volna Macront, nyilván az izraeli rendőröket hibáztatták volna. Sajnos még két év van a következő franciaországi választásokig.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr4715424266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2020.01.27. 08:12:23

Miért ne látogatnák meg Abbászt? Legitim vezető, ezzel is a szélsőségek ellen demonstráltak az európai vezetők (Macron és Putyin). Egy jó mediátor pártatlannak mutatkozik, és pártatlanul viselkedik. Így tett Putyin. Bölcsen.
A drogkereskedő izraeli lány meg inkább megvetést érdemel. Csak mert zsidó, minden alól felmenti őt? Visszatetsző.

Én vagyok az, aki nem jó. 2020.01.27. 14:39:49

@Örömhernyó: Zsidóként és izraeliként egyetértek.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása