Néhány napja ünnepeltünk Purim ünnepét, ilyenkor este és reggel egy-egy alkalommal mindannyian, nők és szokás szerint gyermekek is, kötelesek vagyunk meghallgatni Eszter könyvének, héber kifejezéssel Megilát Eszternek felolvasását.

A felolvasás tekercsből történik, speciális dallammal és mivel nem mindenki tudja maga felolvasni a Megilát ezért, a Tóra olvasás szokásához hasonlóan a felolvasás szabályait és hagyományát ismerőt bízunk meg a felolvasással. Mi magunk csendben hallgatjuk, ügyelve, hogy minden szót érthetően halljunk, hiszen csak így teljesítjük a micvát. A szokás az, hogy az olvasás elején három, utána pedig egy áldást mond el a felolvasó, melyre a közösség ámennel válaszol.

Öröm volt látni, hogy a városban, sőt országszerte több helyen tartottak Megilla olvasást, Budapesten is számos helyszínen, szinte minden zsinagógában és különböző közösségi terekben. Néhány neológ körzet összevont ünnepséget tartott és belenézve a Facebookon közzétett videóba több olyan kérdés is felmerül, mely kétséget ébreszt, hogy vajon a felolvasást ott hallgatók teljesítették e a kötelességüket. 

1. Megila olvasás mikrofonba

Korunk háláchikus szaktekintélyei megvizsgálták vajon „kóser” e mikrofonba olvasni, illetve hangszóróból hallgatni a felolvasást. A kérdést vizsgálva egy Talmudi forrás lehet segítségünkre, mely azt a kérdést elemzi, hogy vajon ha valaki a sófár fújás hangját Ros Hásánákor egy gödörből (vagy barlangból) hallotta, ahol természetesen visszhang van, teljesítette e a sófár hangja hallgatásának micváját. A Talmud akként dönt, hogy csak akkor teljesítette, ha az illető az eredeti hangot is hallotta a visszhanggal párhuzamosan (Babilóniai Talmud Ros Hásáná traktátus 27b). Természetesen a mikrofon kérdése egyáltalán nem merül fel szombaton és ünnepeken (például a Tóra olvasás és más micva kötelességek teljesítése során, hiszen szombaton és ünnepnapokon szigorúan tilos mikrofont- és más hasonló elektromossággal működő eszközt működtetni) de például Eszter könyvének felolvasásánál, tekintve, hogy Purim nem tórai, hanem rabbinikus ünnep könnyen előfordulhat, hiszen ilyenkor nem tilos munkát végezni, ez okból elektromos eszközöket használni.

Felmerül a kérdés, hogy vajon megállja a helyét a visszhang és a mikrofon hangjának összehasonlítása, mert míg a visszhang különböző hangok elegye, a mikrofon tulajdonképpen mindössze felerősíti a hangot. Másrészről a mikrofon először a hangot digitális jellé alakítja, majd azt konvertálja vissza értelmezhető és már felerősített hanggá.

A 20. század második felének egyik, ha nem a legkiemelkedőbb, háláchikus szaktekintélye Mose Feinstein rabbi (1895-1986) híres responzum gyűjteményében két helyen is foglalkozik a kérdéssel (Igrot Mose responzum 2:108 és 4:91) és azon az állásponton van, hogy dacára annak, hogy a mikrofon digitalizálja és azután ismét konvertálja a hangot, így tulajdonképpen a hang nem pont ugyan az a hang ami az eredeti, mégis mivel a hasonlóság igen-igen pontos, a mikrofonba olvasott Megilát hallgatók teljesítették a kötelességüket. Ez az engedmény több más micvának hallgatására, például az étkezés utáni áldásra való felhívás illetve a Smá ima felolvasása (ha valaki nem tudja saját maga mondani) nem vonatkoztatható, azokat nem szabad mikrofonba felolvasni, sőt Feinstein rabbi megjegyzi, hogy a mikrofon használata még a Megilához sem ajánlatos, ha lehet, kerülni kell.

Egy másik, a múlt század végének egyik legkiemelkedőbb háláchikus szaktekintélye Slomó Zálmán Auerbach rabbi (1910-1995) bár felidéz egy, a Cházon Is-sel (sz. Avraham Jesájá Karelitz, 1878-1953) folytatott beszélgetést, melyben a kiemelkedő mester érdekes módon Feinstein rabbihoz hasonló álláspontot ismertetett, Auerbach rabbi mégis problémásnak tartja azt a tényt, hogy a mikrofon valójában nem az eredeti hangot adja át, csak ahhoz hasonlót.

A legtöbb háláchikus szaktekintély Auerbach rabbi álláspontján van a mikrofonba olvasott Megilát illetően, így a volt szefárdi főrabbi és korunk egyik legtekintélyesebb törvény-ismerője Ovádja Joszef rabbi is (Jechave Daat 3:54, Jabia Omer 1:19:18, Chazon Ovadja Purim 44-47 old.) másokkal, például a lubavicsi Rebbével egyetértésben (Likkutei Sichot, 21 kötet, 496 old.). 

Összegezve tehát határozottan nem ajánlott mikrofonba olvasni a Megilát, azonban ha valaki így hallotta, van kire támaszkodjon hiszen például Feinstein rabbi bár nem tartja követendőnek mégis engedékeny a kérdésben.

2. Feloszthatják e a felolvasást több ember közt?

A szokás az, hogy a Megilát egy ember olvassa fel, az mondja el az áldásokat előtte és utána is. Bár egyes helyeken elfogadott, hogy a Megilát több ember közt „osztják fel”, így például egy-egy fejezetet más és más felolvasó recitál, Ávraham Gombiner rabbi, a Sulchán Áruch egyes részeihez írt híres és elismert kommentár, a Magen Avraham szerzője egyértelműen rendelkezik (292:2), miszerint tilos felosztani a Megila olvasását több ember közt, ha mégis a felolvasó valamilyen okból (pl. ha elmegy a hangja) át kell adja másnak a felolvasást, úgy felolvasást az elejéről kell kezdeni, azonban az áldásokat nem kell megismételni, hasonlatosan ahhoz, mintha ugyan ez az eset merülne fel a szombaton és ünnepnapokon a Tóra olvasás után elmondott prófétai szakasz, a háftárá esetében.

Mások megengedőbbek a témában, így kortársunk, a tekintélyes Gávriel Zinner rabbi Nitei Gávriel c. munkájában (38:9), azonban természetesen ő is csak szükség esetén engedélyezi, hasonlóan olyan esetekhez, mint amelyekről a Magen Avraham írt.

Más elismert törvény-magyarázók, például az Elja Rábá szerzője, Elijahu Sapiro rabbi (1660-1712) a fent említett Avraham Gombiner rabbi tanítványa illetve a Svut Jakov c. gyűjtemény szerzője, Jakov Reischer rabbi (1661-1733) szintén azon az állásponton vannak, hogy szükség esetén át lehet adni az olvasást másnak, a vita köztük „mindössze” abban áll, hogy milyen esetekben kell ismét az elejéről kezdeni a felolvasást illetve, hogy amikor ismét az elejétől kezdi a második felolvasó, vajon az áldásokat meg kell e ismételni.

Összegezve: nagyon indokolt esetben felosztható a Megila felolvasása, azonban olyankor is kétséges, hogy nem kell e az elejéről kezdeni a szöveget.

3. Zajongás a Megila olvasás közben

Szép és ősi szokás a gonosz Hámán nevének említésénél zajt csapni, ennek eredete a Midrás irodalomra vezethető vissza, hiszen a Midrás megjegyzi, hogy a gonosz nevének eltörlése (Hámán az Amalek nemzetség leszármazottja volt, amely népet tórai parancs kiirtani és emlékét eltörölni) fontos kötelezettség, ahogy írva van: „Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad” (Példabeszédek 10:7). Mose Iszelis rabbi, (1530-1572) akit nevének kezdőbetűi alapján ReMa-nak hívunk, a Sulchán Áruch-hoz írt, az askenázi szokásokat és törvényeket összegző kommentárjában (690:17) azt írja, hogy a szokás lényege a fentieken túl, hogy a gyermekeket ébren tartsuk a Megila olvasás alatt (hasonlóan például a széder estén gyerekek által felolvasott négy kérdéshez) olyannyira, hogy javaslata, hogy kizárólag a gyerekeknek hagyjuk meg a csörömpölés és zajongás privilégiumát.

Kereplők és más zajt keltő eszközök először Franciaországban jelentek meg a középkorban, legalábbis a 15. században Magyarországon élt rabbi, Jichak Tirnau, Széfer Háminhágim című könyvének tanúsága szerint, amikor is szokássá vált, hogy gyerekek Purim előtt két kőre felírták a gonosz Hámán nevét és azt összeütötték addig, míg a név le nem kopott a kövekről. Mások cipőjük talpára írták Hámán és az Amalék nemzet nevét, hogy azokat taposva lassan lekopjon az írás, ezzel segítve nevük eltörlésének tórai parancsát. A kövekből lassan kereplők lettek és a feliratok is eltűntek, azonban a szép ősi szokás máig megmaradt.

Zajt csapni Megila olvasás alatt ugyanakkor csak Hámán neve engedélyezett (sok közösségben Hámán nevénél is csak akkor zajonganak, amikor az valamilyen jelzővel van illetve, így tesznek a lubavicsi közösségek is például), máskülönben annak érdekében, hogy mindenki minden szót pontosan halljon az olvasásból, a Megila felolvasása alatt teljesen csendben kell lenni, különösen ügyelve, hogy az ember ne szólaljon meg, hiszen akkor az áldásmondások és a micva teljesítés közt „kibeszélés” esetén nem teljesítjük a Megila olvasásának micváját.

A fenti három eset mindegyike sajnos előfordult azon a bizonyos rendezvényen, így talán örvendetes volna, ha olyan felolvasót bíznánk meg közösségeinkben, akik Eszter könyvét egészében is képesek felolvasni, hangjuk mikrofon nélkül is kellően erős és tájékoztatják az egybegyűlteket a Megila olvasás micvájának fontosságáról, hogy akik beszélgetnének a felolvasás alatt kétszer is meggondolják, hogy mondanivalójuk vajon van e annyira fontos, hogy azért érdemes egy ilyen magasztos és szép micvát elmulasztani.

המבין יבין