A tudatlanságnál csak a féltudás veszélyesebb, szokták mondani. Biztosan sokan azt hiszik, mint ezt jóindulatú cinikus kommentekben ki is szokták fejteni a lekvaresjam Facebook oldalán, hogy én Köves Slomó rabbi fogadatlan prókátora vagy fizetett mittudoménmilye vagyok, mert sokszor reagálok olyan írásokra, melyek Köves rabbit piszkálják.Ki kell ábrándítsak mindenkit, nem vagyok sem egyik sem másik.

Miért teszem mégis? Az olyan írások miatt, mint amilyen Gábor György írása a Városi Kurírban. Ebben, az általam nagyra becsült Gábor György, aki filozófus és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára olyan féltudásról és felületes világlátásról tesz tanúbizonyságot, hogy csak na.

Hozzáteszem nem voltam ott az említett kerekasztal beszélgetésen, melynek címe: „Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának?” volt és amelyen Köves rabbi is részt vett, lehet hogy Gábor György ott volt, de biztos vagyok abban, hogy több hangzott el a konferencián, mint amit a kiváló (?) filózófus cikkében leegyszerűsítve ír: „Mert eddig úgy tudtam, hogy a kereszténység köszönhet sokat a zsidóságnak, például magát Isten kinyilatkoztatott szavát, a Tanach egészét (amely aztán az Ószövetség nevet kapta a keresztségben), a morális parancsolatokat, a történelmi látásmódot és így tovább, de most kiderül, hogy éppen fordítva: a zsidóság köszönhet sokat a kereszténységnek. És ez így is van: kétezer év antijudaizmusát, rendszeresen ismétlődő, kiterjedt pogromokat, vérvádat, az ostyagyalázás és a kútmérgezés vádját, nagyüzemi kényszerkereszteléseket, gettókat és a szent inkvizíciót, avagy a nagypénteki folklorisztikus zsidóveréseket.”

A dolgok ilyen irányú leegyszerűsítése butaság, veszélyes és még ennél is fontosabb, őrületes féltudásról árulkodik.

Ugyanis miközben Gábornak igaza van abban, hogy a kereszténység a judaizmusból fejlődött ki ezért quasi mindent a zsidóságnak köszönhet (mármint ami a filozófiáját illeti) nem lehet szimplán azt mondani, hogy a judaizmus (nem csak a zsidóság, mint nép, hanem a judaizmus mint vallás vagy mint eszmerendszer) ne köszönhetne rengeteget a kereszténységnek (és amúgy az iszlámnak is).

Mose ben Maimon  rabbi (Maimonidesz, azaz a Rámbám, 1135-1204), a híres 12. századi filozófus magnum opusában a Misne Tóra című monumentális háláchikus (vallásjogi) gyűjteményében a következőket írja (Misné Tóra, Királyok és háborúk törvényei 11:6-11:9)

„Még a názáreti Jézusról, aki azt gondolta, hogy ő a messiás és halálra lett ítélve bíróság által, prófétált korábban Dániel: „Az erőszakosak fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsenek egy látomást, de elbuknak” (Dániel 11:14). Volt ennél vajon hatalmasabb bukás valaha? Miután minden próféta megjövendölte Izrael megváltóját és megszabadítóját, aki összegyűjti majd a száműzötteinket és megerősít bennünket a parancsolatok betartásában. Ez pedig (Jézus) kardélre juttatta Izrael fiait, szétszóratta gyermekeit és megalázta, kiforgatta a Tóra szavait és tévedésbe taszította a világot, hogy nem-létező isteneket imádjanak.

Mindazonáltal a világ Teremtőjének gondolatai emberi ésszel nem felfoghatók, mert „útjaink nem az Ő útja, gondolataink nem az Ő gondolatai” (Ézsaiás 55:8 alapján). A názáreti Jézus és az Ismaeliták (muszlimok) akik utána jöttek ugyanakkor előkészítették az utat a Messiás Király számára, hogy felkészítsék a világot az igaz Isten együttes szolgálatára, ahogy írva van: „Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják ő” (Cefánjá 3:9)

Hogyan lesz mindez? Már az egész világ ismeri a Messiás koncepcióját, a Tóra szavait, a parancsolatok dolgait, és ezek a dolgok már eljutottak a távoli szigetekre és mindenkihez, akinek szíve nincs körülmetélve. És megtárgyalják, beszélnek a Tóra szavairól, sokan közülük azt mondják, hogy ezek a parancsolatok egyszer kötelezőek voltak, de ma már nem azok, hiszen nem kellett azokat az idők végéig megtartani. Mások azt mondják, hogy ezek rejtélyes dolgok és majd a Messiás felfedi őket.”

A fenti törvény széles körű elfogadottságot élvez és élvezett a judaizmusban az évszázadok során. Azt jelenti, hogy bár a kereszténység önmaga tévedés és tetteik a zsidók irányába természetesen többször voltak pusztítók, mint nem, ugyanakkor a kereszténység (és az iszlám) megjelenése a világon része Isten tervének és arra szolgálnak, hogy a judaizmus, azaz az igaz Isten, tanait és értékeit megismertessék a nagyvilág népeivel. Ebből pedig nyilván a zsidóság is „profitál” már most is és gyümölcseit manapság a megváltás előtti utolsó idők napjaiban az olyan kerekasztal beszélgetések is éreztetik velünk, mint amelyik a jeles filozófus általi kritika tárgyát képezte.