Sokan talán ismerik azt az általános zsidó szokást, miszerint törekedni kell arra, hogy minden nap elmondjunk 100 áldást, de talán kevesen ismerik ennek a szép és fontos szokásnak az alapját.

Mint minden szokásnak a judaizmusban komoly alapja van, ezt a konkrét gyakorlatot bölcseink (Babilóniai Talmud, Menachot traktátus 43b) a Tóra egyik mondatára alapozzák:

ועתה ישראל מה יהוה אלהיך שאל מעמך כי אם ליראה את יהוה אלהיך ללכת בכל דרכיו ולאהבה אתו ולעבד את יהוה אלהיך בכל לבבך ובכל נפשך

„Most pedig Izrael, mit kíván az Örökkévaló, a te Istened tőled; minthogy féljed az Örökkévalót, a te Istenedet, hogy járj minden útjain, szeresd őt és szolgáld az Örökkévalót, a te Istenedet egész szíveddel és egész lelkeddel;”

 A héber „מה” azaz „mit” szócska kiejtése nagyban hasonlít a „מאה” azaz „száz” szóhoz, mintha arra utalna a Tóra, hogy: ”Most pedig Izrael, százat kíván az Örökkévaló”.

A Midrás egy történetet is köt a fenti érveléshez, miszerint Dávid király idejében a hadsereg soraiban veszélyes járvány ütötte fel a fejét melyben minden nap 100 katona halt meg. A kor rabbijai nyilván spirituális okot véltek a csapás mögött és mikor elrendelték a napi száz áldás elmondását, a járvány csodálatos módon megszűnt. (Tanchuma Midrás, Korách szakasz 12.)

A szokás megtartása nem is olyan könnyű, mint gondolnánk. Hétköznap még csak-csak, hiszen a hétköznapi három álló imában eleve 3x19 áldás van, ha ehhez hozzászámoljuk a reggeli 15 áldást plusz a különböző egyéb áldásokat az esti és reggeli imákban (a dicshimnuszok előtt és után illetve a Smá előtti és utáni áldásokat) könnyedén nyolcvan áldást meghaladunk és az étkezések előtti és utáni áldások nap közben, illetve a mellékhelyiség használat utáni áldások stb. elmondásával nagy biztonsággal megtartható ez a szép szokás.

A „probléma” szombat és ünnepnapokon van, amikor az álló imádság (ámidá) „csak” 7 áldásból áll, melyet még a szombaton és ünnepnapokon elmondott extra imádság, a muszáf 7 áldása és a garantált háromszori étkezés után elmondott asztali áldásban található 4-4 áldás sem egészíti azt ki a hétköznapi „mennyiségre”.

Mi a megoldás? Először is a napközben elfogyasztott nasikra mondott elő- és utóáldások „enyhíthetnek” a problémán. Mások e problémát látják azon szokás mögött, hogy szombaton és ünnepnapon még az askenáz (pl. magyar) szokásokat követő liturgiában is  elmondják az Ejn k-elokéjnu” című tanulási részletet a reggeli ima után, mely extra „áldásokat” tartalmaz, hiszen négyszer fordul benne elő a „báruch”, azaz áldott szó (hászid és szefárdi közösségek ezt hétköznap is elmondják, askenázok csak szombaton).

Jom Kipur ünnepén, amikor böjt miatt minden ételre és étkezés után elmondott áldás elmarad, sokan illatos fűszereket szagolnak többek közt azért, hogy erre is tudjanak áldást mondani. Más vélemények szerint a mások áldására mondott „Ámen” felér az áldás elmondásával, így érdemes külön hangsúlyt fektetni szombat és ünnepnapokon, kiváltképp Jom Kipurkor, hogy az ember például a Tóra-olvasáskor elmondott áldásokra Ámen-nel válaszoljon.