Múlt héten ígértem, hogy leírom véleményemet egy esetleges kétállami megoldásról, melyben a Izrael területet adna át a palesztinoknak, akik önálló államot hoznának létre rajta.

A téma ugyan mindig aktuális ugyanakkor a hírek szerint nagyjából Sávuot környékén, júniusban állna elő az amerikai kormány az izraeli-palesztin béketervvel, amit még Trump elnök is a deal of the century néven nevez. Na nem feltétlenül azért mert olyan jó, hanem azért mert olyan nehéz.

Előre bocsájtom nem állítom, hogy nálam lenne a bölcsek köve, ezért mindössze személyes véleményemet írom le, nem kell vele egyetérteni.

Mivel a kérdés nagyon összetett, több részre bontom a témát, először, ebben az írásban, halachikus, azaz vallásjogi oldalról igyekeznék megközelíteni a témát, majd később történelmi illetve aktuálpolitikai oldalról is.

Háláchikus szempontból legalább két kérdés merül fel a kétállami megoldással kapcsolatban. Egyrészről, hogy szabad e a Szentföld zsidó kézen lévő területét átadni nem-zsidónak, másodszor pedig, hogy szabad e területet átadni a béke érdekében. Nézzük sorjában:

Szabad e a Szentföld (akármekkora) területét átadni nem-zsidónak?

A kérdés nem új természetesen. Először is érdemes tudni, hogy a Szentföld határai a történelem folyamán sokszor változtak és nem csak hogy változtak, de az a terület is változott amely a Szentföld szentségével van felruházva. Miről is van szó?

Mint közismert, sok micva (parancsolat) van, amely kifejezetten a Szentföldhöz köthető, például a hetedik és az ötvenedik év, a smitá és a jovel évek törvényei, mely években tilos a Szentföld megmunkálása illetve az akkor termő termény felhasználása. Ahhoz hogy tudjuk, hogy egy bizonyos terület rendelkezik e a Szentföld szentségével, azaz vonatkozik e rá a smitá vagy a jovel törvénye, fontos tudni, hogy az adott terület vajon szent e vagy sem.

Érdekes, hogy a Tóra maga sem egyértelmű a majdani Erec Iszráel, azaz Izrael földje, határainak meghúzásában. Egyfelől azt olvassuk, hogy a Teremtő Ábrahámnak azt ígérte, hogy „Azon a napon kötött az Örökkévaló szövetséget Ávrámmal, mondván: A te magzatodnak adom ezt a földet, az egyiptomi folyamtól a nagy folyamig, a Prász folyamig” (Móz1 15:18), ahol a versben szereplő egyiptomi folyam természetesen a Nílus. Más helyen azt olvassuk, hogy „Azután átkerül a határ Ácmóntól Egyiptom patakjáig és végei lesznek a tengernél” (Móz3 34:5), a patak amiról a Tóra ír, minden bizonnyal a Wadi-el-Aris, ami majd 300 kilométerre keletre található a Nílustól.

Azt is egyértelműen látjuk, hogy a Szentföld határai sokszor jelentősen változtak az idők során. A zsidó nép egyiptomi kivonulását követő, Józsué által vezetett honfoglalás idején az ókori Izrael térképe jelentősen más volt például, mint jó 400 évvel később, Dávid király korában, amikor az ókori Izrael történelmének legnagyobb méretű területével büszkélkedhetett.

Úgy tűnik tehát, hogy a föld szentségét illetően egy adott terület státusza a mindenkori vezetők, próféták és rabbik kezében volt. A Jeruzsálemi Talmud például említ egy esetet, amikor is Jehuda haNaszi rabbi (Jehuda, a fejedelem, a Misna szerkesztője, i.sz. 135-217) három, korábban a Szentföldhöz tartozó várostól is, Bét Seántól, Bét Guvrintól és Kfár Zemától, „megvonta” a szentséget”, legalábbis a smitá és jovel tartás kötelezettségének szempontjából, mikor látta, hogy ezen települések zsidó lakossága mennyire megfogyatkozott (Jeruzsálemi Talmud, Chulin traktátus 6b).

Ebben a tekintetben tehát nem tudunk egyértelmű állást foglalni, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy vannak bizonyos területek, amelyek egyértelmű szentséget élveznek, amelyek státusza soha nem változott az idők során (például Jeruzsálem városa és annak környéke).

Földet békéért?

Látszólag komolyabb probléma a „földet átadni békéért” kérdése, már csak azért is, mert a Tóra, a honfoglalással kapcsolatban egyértelműen fogalmaz: „Ha elvisz téged az Örökkévaló, a te Istened az országba, ahova te bemész, hogy elfoglaljad azt és kiűz sok népet előled, a Chittit, a Girgosit, az Emórit, a Kanaánit, a Perizzit, a Chivvit és a Jevúszit, hét nemzetet, számosabbakat és hatalmasabbakat nálad. És eléd adja őket az Örökkévaló, a te Istened és te megvered őket, akkor irtsd ki őket, ne kössél velük szövetséget és ne könyörülj rajtuk.” (Móz5 7:1-2). Bölcseink a fenti passzust úgy értelmezik, hogy nem-zsidó részére, de legalábbis e hét népből való pogányok részére, tilos átadni földet (Babilóniai Talmud, Avodá Zárá traktátus 20a). Ennek a véleménynek legnagyobb hirdetője a Mose ben Náchmán rabbi volt (a Rámbán vagyis Náchmánidész, élt 1194-1270), aki egyértelmű tiltás alá vette a szentséggel rendelkező föld bármi nemű átadását, akármilyen okból.

Fontos tudni azonban, hogy a legtöbb halachikus autoritás a muzulmánokat nem tekinti pogánynak, így, bizonyos esetekben, ilyen eset lehet a béke megvalósítása is, megengedhetőnek tartják muzulmán araboknak földet eladni (kis méretűt legalábbis), (lásd Ovadja Joszef rabbi Tora sebeálPé c. munkája illetve Jichák Ájzik háLévi Herzog, volt izraeli főrabbi Sáná BeSáná c. munkája).

Érdekes, hogy a Bibliában is látunk arra példát, hogy földet átadtak nem-zsidónak, nem másnál, mint Salamon királynál, aki Hérám királyát, aki a Szentélyhez cédrus fát és egyéb építő anyagot biztosított jutalmazott meg húsz galileai várossal (Kir1 9:11).

Mint tudjuk az életmentés micvája minden parancsolatot „felülír”, azaz ha életet menthet az ember, úgy akár a Tóra minden parancsa megszeghető. Ez alól három ismert kivétel van, a bálványimádás, a vérontás és az immorális nemi érintkezés (van ennél több is, de ezek a legfontosabb, ismert kivételek). Ebben a tekintetben azt gondolhatnánk, hogy területet átadni a béke érdekében megengedhető volna, azonban bölcseink, mind a koraiak, mind a mai meghatározó törvényhozók arra hívják fel a figyelmet, hogy a területi kompromisszumok nem hoznak semmiféle békét, nem fog kevesebb ember, katona vagy civil, meghalni és egy ilyen lépésnek visszafordíthatatlan következményei lennének.

A Sulchán Áruch, a legmeghatározóbb törvénykódex egyik törvénye alapján, ha ellenség kér területet azért, hogy cserébe békén hagyja az ott lakókat, tilos neki területet átadni, mert a csökkentett területtel a közösség még védtelenebb lesz. (Sulchán Áruch, Orech Chájim 329:6). Érdekes, hogy ez a törvény nem csak a Szentföldre, de bármilyen területre vonatkozik.

Az, hogy bölcseink előrelátása mennyire helytálló, korunkban a Gáza-övezet 2005-ös palesztin kézbe adása bizonyítja talán a legjobban, hiszen amióta a terület palesztin fennhatóság alatt van, az erőszak és vérontás nemhogy csökkent volna, de jelentősen megemelkedett.

FOLYT.KÖV.