Legtöbben, akik ismerik a zsidó hagyományokat tudják, hogy van egy olyan (korunkban a legtöbb vélemény szerint már „csak” rabbinikus rendelet miatt kötelező érvényű) parancsolat (micva), melynek neve omerszámlálás. A micvát napjainkban úgy teljesítjük, hogy pészách második estéjétől kezdődően 49 napon keresztül, este, a csillagok feljövetele után, számoljuk a napokat és a heteket egészen a 49. napig, mely 7 hét, az ezt követő 50. napon pedig elérkezik Sávuot ünnepe. A Tóra így rendelkezik: „"Hét hetet számlálj magadnak; attól fogva, hogy kikezdi a sarló az álló gabonát, kezdj el számlálni hét hetet. És tarts hetek ünnepét az Örökkévalónak, a te Istenednek, kezed önkéntes ajándékával, melyet adsz aszerint, amint megáld téged az Örökkévaló, a te Istened." (Móz5 16:9-10)

Talán kevesebben tudják, hogy a számlálás alapja, a tórai parancsolat mellett, az omer áldozat bemutatása volt a jeruzsálemi Szentélyben. Az omer egy bibliai mértékegység (cca. 1,2kg) jelentősége abban rejlett, hogy Pészách második napján, Niszán hónap 16-án, a szokásos ünnepi áldozat mellett egy extra bárányt is feláldoztak egy omer-nyi árpával együtt, mely a Szentföldi első aratásból került kiválasztásra. Amíg az adott évi omer áldozat nem lett bemutatva tilos volt az új terményből fogyasztani (legalábbis az 5 szent gabona fajtából: búza, árpa, zab, rozs és tönköly).

Az omer áldozat egyedisége abban is rejlett, hogy bemutatását nagy örömünnep kísérte, harsonák zengtek fel és a Szentély levita kórusa különleges dallamokat énekelt és zenélt.

Az omer áldozathoz használt árpát már Pészách előtt kiválasztották a Szánhedrin (Rabbinikus Bíróság) tagjai, a pészáchi ünnep előestéjén kimentek a mezőre, három kévét összefogtak, de nem aratták le, majd a Pészách első napjának kimenetelekor visszamentek a mezőre és a három kévét levágták, három megjelölt kosárba tették, majd elvitték a Szentély udvarára. Ott a kévéket „feldolgozták”, a magokat egy üstben tűzön megpörkölték. Ezt követően a megpörkölt szemeket kiterítették a földre, hogy a szél átjárja, majd elvitték egy malomba, ahol megőrölték. Leválasztottak belőle 3 széá (szintén bibliai mértékegység, kb. 8,3 liter, 3 széá tehát kb. 24,9 liter) mennyiséget, melyet 13 szitán megszitáltak és levettek belőle egy tizedet (héberül iszáron, ennek mai mértéke kb. 2,4 liter)

Ezt az „iszáron”-nyi árpát, mely finom lisztté lett őrölve olajjal elkeverték és hozzáadtak illatos fűszereket. Az így kapott elegyet meglengették a Szentély udvarán a négy égtáj irányába, majd az udvaron elhelyezkedő oltár délnyugati sarkában feláldozták. A tésztából egy maroknyit a tűzbe dobtak, a többit a kohanitáknak (papok) kellett megenni, minden más lisztáldozathoz hasonlóan.

Az 50. napon ismét bemutatásra került egy lisztáldozat, hasonlóan az előző alkalomhoz, mennyisége és a rituálé ugyan az volt, mint az elsőé. Bár az emberek az első omér áldozat bemutatása után már fogyaszthattak az új termés gabonájából, a Szentélyben csak a Sávuot után bemutatott omer áldozatot követően lehetett új termésű gabonát használni.

(Rámbám, Misné Tora, Hilchot Temidin Umuszafin 7: 3, 4, 5, 11, 13)