Figyelem! A történet a fantázia szüleménye. Mindenféle hasonlóság valós élethez mindössze a véletlen műve. Vagy nem.

Gyertek gyerekek, kuporodjatok ide mellém! Elmesélek egy történetet, amitől garantált, hogy nem lesz kedvetek vacsorázni, annyira gusztustalan. Ne ijedjetek meg, nem lesz benne boszorkány, sem varázsló, sem zombik. Semmi ilyesmi. Hagyományos emberek a szereplői mai mesémnek. Annyira hagyományosak, hogy már rég a középszerűség homályába veszett volna nevük, ha nem egy hitközségről lenne szó.

Egy messzi városban, nem is olyan régen megesett ugyanis, hogy ebben a bizonyos hitközségben- az egyikben, ne ragadjunk le a részleteken- állt a bál. Izzott, forrt a levegő, amiben amúgy nem volt semmi különös, mert arrafelé mindig izzott és forrt a levegő. Az ott dolgozókban, főleg a felső rétegekben, leginkább egy dolog volt közös, az hogy utálják egymást.

Nem volt könnyű arrafelé dolgozni. Az ember, ha valamilyen pozíciót töltött be, folyamatosan azért kellett aggódjon ki szúrja hátba, ki fúrja, vagy akarja kicsinálni. Hát igen, ilyen volt az élet arrafelé. Az újonnan jöttek hamar besimultak abba a rendszerbe, ahol a létbiztonságot főként az veszélyeztette, hogy voltak egyesek, akik mindenkiről aktákat vezettek. Mindenkinek a viselt dolgairól, Facebook posztjairól, emailjeiről, sms-eiről másolatot készítettek és gondosan őrizték, hátha jó lesz majd valamire. Hogy mire? Hát arra, hogy majd, ha egy adott pillanatban, ha az élet, és a személyes hatalmi érdekek úgy kívánják, elő lehessen venni azokat.

Bizony, csúnya, nagyon csúnya ilyen dolgot csinálni, de senki nem kapta fel a fejét az efféléken, hiszen egyrészről annyi csúnya dolgot láttak már arrafelé, másrészről, félő volt, hátha majd róla is előhúznak egy szaftos anyagot.

Nos, kedves gyerekek, ebben a nagyon furcsa, cseppet sem idilli hitközségben rabbik is dolgoztak. Na nem olyan ortodox, szakállas, hagyományos rabbik. Nem. Olyan modernebbek, lazábbak. Kicsit túl lazák. Olyanok, akik strandpapucsban mennek bét din tárgyalásra vagy akik kilógó ingben esketnek, hogy csak néhány nem-túl-rabbis példát mondjak. Hogy mondjak még? Jaj, nehéz lenne sorolni, mert olyan dolgok voltak arrafelé, amik tényleg nem gyerekeknek valók. Maradjunk annyiban, hogy csúnya, erkölcstelen dologok, korrupciótól, szerencsjátékig, verekedéstől, házasságtörésig csupa csúnya dolog. Nem-rabbis, na!

Volt így tehát mindenkinek mindenkiről terhelő bizonyítéka és voltak olyanok is, akik mesterien játszották ki ezeket a másik ellen.

Történt egyszer ennek a hitközségnek a rabbinátusán, hogy a testület elnököt választott, mert az előző mandátuma lejárt és ilyenkor azt mondja ki az alapszabály, hogy a rabbik maguk közül választanak vezetőt. Az alapszabály nagyon fontos szó arrafelé. Mindenki mindenre használja. Alig hallani olyan beszélgetést, ahol nagyjából két perc után ne hangoznék el az alapszabály szó. Bárcsak a „krismét” ismételgetnék ilyen gyakran- mondanák a régiek.

A testület meg is választotta újdonsült vezetőjét. Valakit, aki eladdig nem túl sokszor irányította magára a figyelmet. Mondhatni, nem sok vizet zavart. Csendesen csinálta a kitudjamit.

Képzeljétek el, hogy megválasztása után nemsokkal elterjedt a hír, hogy az új rabbitestület egy országos főrabbit akar választani maga közül. Nem, nem gyerekek, ne ijedjetek meg, úgy országos, hogy abba azért az ortodoxok semelyik fajtája nem tartozik bele. Szóval amolyan fél-országosat. Na jó, látom megnyugodtatok, úgyhogy folytatom a mesét.

Kisvártatva levelet kapott a rabbinátus apraja-nagyja amiben a hitközség elnöke felszólította őket, hogy szabálytalanul működnek már évek óta és ezt a szabálytalanságot meg kell szüntetni mihamarább, addig, kérte az elnök, ne válasszanak semmit és senkit.

Tessék? Hogy mi az, hogy szabálytalanul? Hát alapszabálytalanul. Mondtam már, hogy azt mindenre rá lehet kenni arrafelé.

Hogy mi? Hogyhogy miért csak most szólt? Hát mert most lett neki kellemetlen. Mert megijedt, hogy fél-országos főrabbinak választják az egyik legnagyobb ellenlábasát.

Hogy mi köze az elnöknek ehhez? Semmi. Se de facto, se de jure, de ez mindegy is. Ne kössetek bele a részletekbe, na!

Szóval, ott tartottam, hogy meg lettek fenyegetve, de azt senki sem kérdezte, hogy az eddigi szabálytalan működés kinek a felelőssége és mi van a sok-sok szabálytalanság alatt hozott döntéssel. Hogy miért nem kérdezte senki? Hát mert arrafelé senki sem bátorságból érettségizett.

Az elnök tehát nekiment annak a testületnek, amihez semmilyen jogi vagy bármilyen más köze sincs és elérte amit akart. Húzni az időt, amíg ki nem csinálják a rabbitanács újonnan megválasztott elnökét.

Jaj, drága gyerekek, hát mondtam, hogy ez csak mese. Itt olyan csúnya dolgok is megtörténhetnek, amik a valós életben aligha.

Telt múlt az idő. Egyébként nem is olyan sok és előhúzták a frissen megválasztott rabbitanács elnökéről a tuti terhelő ügyet. Az is lehet persze, hogy a vakszerencse fújta be az ajtón azt a hölgyet, aki azzal vádolta meg a rabbitanács-elnököt, hogy tizenakárhány éve összeadott egy párt, akik nem voltak zsidók. A hölgy volt az akkori menyasszony. Persze gyerekek, ebben nincs semmi meglepő, ilyen számtalan alkalommal, mondhatni napi rendszerességgel fordul elő sok rabbibácsi praxisában ebben a hitközségben. Ez az eset azért volt érdekes, mert az ifjú párnak bemondásra hitték el, hogy zsidó. Igazatok van, ebben sincsen semmi rendkívüli. Ilyet is látni napi szinten. Meg olyat is, hogy az eskető rabbi, mostanra rabbitanács-elnök, ezért állítólag sok-sok pénzt kapott. 

Nem is lett volna az egésszel probléma, ha időközben az addigra már nem annyira ifjú pár ki nem települt volna Izraelbe, a kamu-betérésükkel és kamu-esküvőjükkel együtt. Az is kiderült, hogy a férjet a rendőrség körözi és mivel Izraellel nincs kiadatási egyezmény, egérutat nyert.

Hogy miért érdekes ez, kedves gyerekek? Valójában nem az. A sztorit mindenki ismerte városszerte, csak hát most lett kényelmes előhúzni. Miért? Azért, mert az a rabbi-tanács, aminek néhány tagja simán csinál hasonlót, ahogy mondtam, napi szinten, most remek lehetőséget látott abban, hogy ezt a jóembert (egybeírva) elmozdítsa a pozíciójából, hogy aztán utána az elnök és más főkolomposok barátját tegyék a helyére. 

Tetszett a mese, kedves gyerekek? Na látjátok, előre szóltam, hogy hányingerkeltő! És hogy mi a mese vége? Azt majd másik este fogom nektek elmesélni, addigra majd talán az élet megszüli a folytatást.