Ugyan ki gondolná, hogy volt idő, amikor a Talmudot a katolikus egyház vezetőjének címezték? A kérdés nem is annyira elképzelhetetlen, mint amilyennek tűnik, ugyanis a Talmud legelső nyomtatott kiadását valóban X. Leó pápának szentelték, aki 1513-tól 1521-ben bekövetkezett haláláig foglalta el a Szentszék trónját.

A Talmudot, a zsidó rabbinikus irodalom alapművét, mind a 2711 oldalnyi szöveget (és akkor még az ezernyi-féle kommentárt nem is említem) évezredeken át kézzel másolták, így a 63 traktátus másolása akár évekig is eltarthatott. Mondani sem kell, hogy mennyi pénzbe kerülhetett. Ma szinte nincs olyan vallásos zsidó otthon, amelyből hiányozna ez az alapmű, de nem volt ez mindig így.

1450-ben egy Johannes Gutenberg nevű német könyvkereskedő feltalálta a legelső nyomdagépet, ezzel röpiratokat és naptárakat, valamint a Biblia több példányát is kinyomtatta. A „Gutenberg-bibliát" tartják a világ legelső nyomtatott könyvének. A következő években más nyomdászok is lemásolták Gutenberg találmányát, és elkezdtek könyveket nyomtatni. Az új találmány segítségével több zsidó könyvet is kinyomtattak, de a teljes szett Talmudot senki sem próbálta kinyomtatni. Azt még évekig kézzel, fáradságos munkával másolták. 

Az első nyomdász, aki héber könyveket készített Európában, Daniel Bomberg volt, egy keresztény nyomdász, aki 1515-ben Antwerpenből Velencébe költözött, és ott nyomdaipari vállalkozást nyitott. Velencében abban az időben élénk zsidó közösség élt, és Bomberg felismerte, hogy jó üzlet rejlik a zsidó könyvnyomtatásban. A zsidók körében ugyanis a könyvek és a tanulás mindig kiemelt helyet foglaltak el és ellentétben a többségi lakossággal, az analfabetizmus a zsidók körében igen alacsony volt.

A zsidó könyvek nyomtatása nem volt olyan egyszerű, az első engedélykérelmeket az egyházi és városi tisztviselők többször is elutasították. Bomberg egyre nagyobb kenőpénzeket ajánlott fel a helyi tisztviselőknek, hogy engedélyezzék neki a zsidó könyvek nyomtatását. Miután 500 dukátot fizetett - ami akkoriban hatalmas összeg volt -, tíz évre szóló engedélyt kapott héber könyvek nyomtatására.

Bomberg azonnal munkához látott, és tanult zsidókat vett fel segítségül. A velencei tisztviselőkhöz folyamodott, hogy engedélyt kérjen „négy jól képzett zsidó férfi” alkalmazására. Az akkoriban Velencében élő zsidók csak a gettóban élhettek, és kénytelenek voltak megkülönböztető sárga sapkát viselni, ha elhagyták a gettó kapuját. Bomberg segédei engedélyt kaptak arra, hogy a többi nem-zsidó munkáshoz hasonlóan fekete sapkát viseljenek.

Először a chumást (Mózes öt könyvét, azaz a Tórát) kezdték el nyomtatni és zsidó segédek javaslatára azt kiegészítették az Onkelosz-féle arameus fordítással, megkönnyítve ezzel a zsidók mindennapi életét, akiknek a vallásjog szerint az adott hétre eső Tóra-szakaszt legalább kétszer kellett áttanulmányozni ezzel a fordítással.

Jákob Ben Jechiel magánéletéről nagyon keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy tanult zsidó volt, aki folyékonyan beszélt héberül, és orvosként dolgozott. Körülbelül 1505-ben halt meg az ausztriai Linzben. Zsidótól szokatlan módon a Szent Római Birodalom (későbbi nevén Német-római Birodalom) egyik legbefolyásosabb emberévé emelkedett, és az 1452-1493 között uralkodó III. Frigyes császár személyes asszisztenseként dolgozott. A két férfi szoros barátságot kötött, és Jákob Ben Jechiel barátsága befolyásolta III. Frigyest, hogy szimpatizáljon zsidó alattvalóival. Olyannyira, hogy abban az időben a császár ellenségei arra panaszkodtak, hogy III. Frigyes „inkább zsidó, mint császár". Jákobot annyira szerette a császár, hogy III. Frigyes lovaggá ütötte, és ezzel egy alacsony zsidó kitaszítottból a nemesség soraiba emelte.

Egy nap egy Johann von Reuchlin nevű fiatal német nemes felkereste Jákobot, és segítségét kérte a héber nyelv elsajátításához. Von Reuchlin elmondta, hogy Párizsban egy Kálmán nevű zsidónál tanult, és megtanulta a héber ábécét. Most még többet akart tanulni. Jákob Ben Jechiel beleegyezett, hogy korrepetálja a keresztény nemest, és megtanította héberül írni és olvasni.

Von Reuchlinnek sok zsidó barátja volt, és figyelemre méltóan toleráns volt a zsidó nézetekkel és tudományossággal szemben. Miután már folyékonyan beszélt héberül, céljának tekintette, hogy megvédje a zsidók tudományos munkáit azokkal az erőkkel szemben, akik be akarták tiltani azt és el akarták égetni a zsidó könyveket. Amikor katolikus egyház képviselői azt követelték tőle és más tudósoktól, hogy ítéljék el a Talmudot, von Reuchlin megvetően azt válaszolta, hogy nem lehet elítélni azt, amit az ember személyesen nem olvasott és nem értett meg:

„A Talmudot nem azért írták, hogy minden feketelábú mosdatlan lábbal tapossa, és aztán azt mondja, hogy ő már pedig jól ismeri"

– hangzott von Reuchlin elutasító válasza.

Johann von Reuchlin

Von Reuchlin védelme odáig terjedt, hogy az 1500-as évek elején részt vett a „könyvek csatája" néven elhíresült vitában, amelyben amellett érvelt, hogy a zsidó tudományosságnak vannak érdemei, és hogy a héber könyveket nem szabad betiltani. 

Von Reuchlin fő ellenfele a „könyvek csatájában" Johannes Pfefferkorn volt, egy kikeresztelkedett, aki korábbi hitsorsosai ellen fordult, fájdalmat és szenvedést hozva a zsidó közösségekre szerte Németországban.

Pfefferkornnak, aki eredeti szakmáját tekintve hentes volt gyakran gyűlt meg a baja a törvénnyel. Harmincas éveiben betörésért letartóztatták, ült börtönben is, ezt követően munkanélkülivé vált. Hogy balszerencséjét megfordítsa, önként áttért a kereszténységre, és feleségét és gyermekeit is áttérítette. Pfefferkorn a dominikánusok, a rettegett inkvizíciót irányító szigorú katolikus rend védelme alatt vette fel a katolicizmust. A dominikánusok nem vesztegették az időt, és Pfefferkornt arra használták fel, hogy segítsék a zsidók üldözésére és a zsidó könyvek betiltására irányuló kísérleteiket.

Az 1507 és 1509 közötti években Pfefferkorn számos pamfletet írt, amelyekben azt állította, hogy megismerteti a többségi társadalommal a „zsidó gondolkodás titkos világát”. Bár Pfefferkorn írásaiból kiderül, hogy nemigen értett a rabbinikus irodalomhoz (nem volt tanult igazán ember), ez nem tántorította el, hiszen füzetről füzetre ontotta magából a zsidókat és a zsidó hitet gyalázó írásokat. Röpiratait latinul írta, és a katolikus tudósoknak és papoknak címezte. A pamfletek, melyek olyan neveket viseltek, mint Judenbeichte („Zsidó gyónás") és Judenfeind („A zsidók ellensége"), Pfefferkorn azt állította, hogy a zsidók fondorlatosak és Istenkáromlók, és hogy irodalmukat, köztük a legfőbb ellenséget, a Talmudot be kellene tiltani.

Pfefferkornnak és támogatóinak sikerült meggyőzniük I. Miska császárt, hogy rövid időre tiltsa be a Talmudot és más zsidó könyveket Németország városaiban, és minden fellelhető zsidó könyvet semmisítsen meg. Ez megijesztette a liberálisabb katolikusokat, köztük Johann von Reuchlint is, aki oly sokáig tanult héberül és tanulmányozta a zsidó szent könyveket Jákob Ben Jechiel mellett. Von Reuchlin tiltakozott, és szenvedélyes védekezéseket írt a Talmud és más zsidó könyvek védelmében, mely odáig vezetett, hogy végül I. Maximilián visszavonta rendeletét. 

A „könyvek csatája" tombolt a német városokban, és a művelt osztályok között vita alakult ki: be kell-e tiltani a zsidók Talmudját és más szent könyveket, vagy méltóak a megőrzésre és tanulmányozásra? Európában nem volt olyan liberális keresztény, aki ne állt volna Reuchlin oldalára a zsidó könyvek védelmében. Mindenki, aki nem volt paraszt Európában, a vita egyik vagy másik oldalán állt. Az egyetlen csoport, amely kénytelen volt félreállni és nem részt venni a vitában éppen a legközvetlenebbül érintettebb csoport volt - a zsidók.

Von Reuchlin végül egy erős szövetségesre tett szert X. Leó pápa személyében. X. Leó művelt ember volt, és a mesésen gazdag Medici családból származott. Hajlamos volt toleránsan viszonyulni a zsidókhoz - olyannyira, hogy egy időben a római zsidók azon tűnődtek, vajon a velük szembeni jóindulata nem annak a jele-e, hogy a Messiás bizony már úton van: a közösség elöljárói még a Szentföldön élő zsidó vezetőknek is írtak, és megkérdezték, vajon ők is látják-e a Messiás eljövetelének jeleit.

X. Leó 1518-ban foglalt nyilvánosan állást a könyvek csatájában: nem csak azt mondta ki, hogy a Talmudot nem szabad betiltani és elégetni, hanem pápai rendeletben engedélyezte, hogy az Európában divatba jött új mechanikus nyomdagépekkel kinyomtassák azt. A Talmud egyes köteteit már eddig is kinyomtatták; most a pápa engedélyezte, hogy a Talmud mind a 63 kötetét tartalmazó teljes sorozat nyomdákba kerüljön. A megbízást Joannes Bomberg teljesíthette, akinek velencei nyomdájában már javában zajlott a zsidó könyvek nyomtatása.

X. Leó pápa

A Pápa azonban egy fontos feltételt szabott kétségkívül toleráns és támogató lépéséhez: Daniel Bomberg csak akkor nyomtathatta ki a Talmudot, ha a könyvekbe zsidóellenes polémiát is belevett. Bomberg felismerte, hogy ez elidegenítené a potenciális olvasókat, ezért sikeresen lobbizott azért, hogy a zsidóellenes kiáltványok ne kerüljenek a zsidó könyvekbe.

A helyi zsidók nem szívesen vásárolták az új, de igen drága Talmud-köteteket, amelyeket egy olyan katolikus vezetőnek ajánlottak, akinek egyháza rendszeresen üldözte a zsidókat és a zsidó közösségeket szerte Európában, még akkor sem, ha maga X. Leó pápa szimpatizált a zsidókkal. Az eladások lassan haladtak, és Bomberg rájött, hogy változtatnia kell néhány dolgon, többek között el kell hagynia a pápának szóló ajánlást. Jákob ben Cháim ibn Adonijához, egy tunéziai zsidó lektorhoz fordult segítségért. (Egyes bizonyítékok szerint ibn Adonijá, sok más zsidó nyomdászhoz hasonlóan áttért a kereszténységre, főként azért, hogy megkönnyítse az iparengedély beszerzését.)

Bromberg és ibn Adonijá kidolgozta a Talmud nyomtatott kiadásainak azt az elrendezését, amelyet ma is használunk. A Talmud szövegét az oldal közepére helyezték, és a Talmudhoz fűzött legfontosabb kommentárokat a központi szöveg köré illesztették. A középkori francia tudós, Slomó ben Jichák rabbi (akit nevének kezdőbetűi alapján Rásinak hívunk) kommentárját a középső kolumna egyik oldalára nyomtatták, a másik oldalon a talán második legfontosabb kommentár, a toszafisták által jegyzett magyarázat kapott helyet.

A Bomberg-féle Talmud egy oldala, középen a Talmud szövegével, mellette Rási illetve a Toszfot kommentárok

Ez az elrendezés megkönnyítette az olvasást és a tanulmányozást, és azonnal sikert aratott a vásárlók körében. Bár a kötetek címlapján már nem szerepelt a X. Leó pápának szóló nyomtatott dedikáció, a köteteket továbbra is az ő engedélyével nyomtatták, lehetővé téve még több zsidó közösség számára, hogy a nyomtatott Talmudból tanulhassanak.

Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/, ahol minden este, vasárnaptól csütörtökig 20:00-kor élő tanulásban ismerkedhetsz meg a zsidó vallás alapjaival. Iratkozz fel Youtube csatornámra, ahol a korábbi előadásokat is meghallgathatod és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on és a Youtube-on.