Igazából a sólet csak a kelet-európai zsidók klasszikus étele, legalábbis abban az értelemben ahogy mi ismerjük. Ez is, mint majd minden klasszikusan zsidó étel a vallásjogból ered. A szombatnapi egyik tiltott munkavégzés ugyanis a főzés illetve a tűzgyújtás, ezért Sábátkor csak olyan ételt tudunk enni, amely vagy már a szombat bejövetele előtt készen állt, vagy, mint a sólet esetén, a főzést még a szombat beállta előtt elkezdjük, azaz a tűzre feltettük az ételt és az, szépen lassan megfő addigra, míg el szeretnénk fogyasztani.¹

Voltak azonban olyan csoportok vagy inkább nevezzük szektáknak, a zsidó történelemben, amelyek a tűzgyújtás tilalmának tórai rendelkezését, miszerint „Ne gyújtsatok tüzet mind a ti lakóhelyeiteken a szombat napján”² szó szerint értelmezték. Ezek a csoportok, így például a Karaiták, akik a Tóra rabbik általi, ha úgy tetszik talmudi értelmezését nem fogadták el és a szövegeket szó szerint értelmezték, úgy vélték, hogy a tűz már szombat napján nem éghet, ezért nem csak sötét szobában üldögéltek egész Sábátkor, de az étel sem volt már meleg szombat délre.

A rabbinikus zsidóság, a Talmud mesterei, azonban tudták, hogy a tűzgyújtás szombati tilalma arra az esetre nem vonatkozik, ha a tűz már a szombat beállta előtt óta ég, ezért például ételt meglévő tűzön melegen tartani kifejezetten szabad (persze a tüzet táplálni, állítani stb, nem).

A karaiták elleni rabbinikus fellépés egyik látványos lépése, hogy bölcseink elrendelték, hogy annak érdekében, hogy aki nem karaita még csak véletlenül se tűnjék annak, szombat napján muszáj valami meleget enni.³

Ennek megfelelően megoldást kellett találni egyrészről arra, hogy meleg ételt együnk, másrészről olyan ételt kellett találni, ami lassú főzés vagy sütés során sem ég el és nem romlik meg. Így született Európában a sólet, Marokkóban a szchiná és a dafina, Perzsiában az osi szávo, Jemenben a dzsáchnun,  illetve Irakban a tebit.

Míg a sólet receptje országról országra változik, a keleti szombati meleg ételek nem feltétlenül babból készülnek, van köztük tésztás, rizses és más húsos ételek is.

A közép-kelet-európai térség zsidósága, tekintettel arra, hogy nem mindenkinél volt otthon kemence illetve mert a fűtőanyag rendkívül értékes volt, jellemzően a falu pékjéhez vitte pénteken a sóletjét, hogy ott aztán, felcímkézve mindenki szombat délben hazavitethesse a „sólethordó” fiúval ebédjét.

Manapság, a technológiának és a lassúfőző edényeknek köszönhetően még péntek délután bekészítheti a házasszony a sólet „alkatrészeit” hogy aztán másnap ebédre frissen gőzölgő meleg étel várja a családot, amely megfelel minden vallási előírásnak.

1. Babilóniai Talmud, Sábát traktátus 20a illetve uo. 39a.
2. Móz2 35:3
3. Lásd Széfer haMeor (szerzője Zecharia háLévi Geronából, élt: 1125-1198), Perek Kira