Miért takarják el hajukat az ortodox zsidó nők?

wigs-1200x878.jpg

Egy olvasóm kérte, hogy írjak ebben a témában, hiszen nem csak a zsidó kultúrában van jelen az a szokás, hogy a házas asszonyok hajukat el kell takarják. Ennek számos oka van és számos oka lehet, a judaizmusban ez a szokás a bibliai időkre vezethető vissza.

A Tóra (Mózes öt könyve) úgy rendelkezik, hogy egy férjezett asszony, amennyiben házasságon kívüli kapcsolattal vádolják (persze a vádnak kell legyen alapja, tanúk stb.) akkor a nőnek keresztül kell mennie egy procedúrán, melyet „szota” procedúrának hívnak. A dolog lényege abban foglalható össze, hogy amennyiben a vád megalapozott, de egyértelmű tanúk nincsenek a félrelépés tényére, úgy a férj felviszi a feleségét a jeruzsálemi Szentélybe a papok elé, akik megitatnak vele egy speciális szérumot, ami tulajdonképpen vízből és némi porból áll. A „szota víz” különlegessége, hogy egy darab pergament, melyre egy tórai részletet írtak és amely tartalmazza Isten nevét beleáztatják a vízbe, így az leoldja a tintát ezzel Isten nevét is. A meggyanúsított asszony, amennyiben nem ismeri be tették (mert ártatlan) megissza a vizet és ártatlansága bebizonyosodik. Amennyiben mégsem ártatlan, csak nem vallotta be tettét, úgy ez a víz gyakorlatilag méreggé válik és a nő, egy csoda folytán meghal.

Ez a gyakorlat rendkívül furcsa és különleges, még a tórai törvények közt is, hiszen semmilyen más parancsolat nincs a Tórában, mely konkrétan isteni csoda alapján működik.

Nos, az asszony haját, mielőtt megissza a vizet, levágják, pontosabban leborotválják (ez a kellemetlen procedúra nyilván azt a célt szolgálja, hogy a nő, amennyiben bűnös, beismerje bűnét, nehogy meghaljon). Apropó: ha bűnös és időben beismeri bűnét a férje köteles tőle elválni, mindenféle anyagi juttatás nélkül, és mivel nem volt az esetre semmilyen tanú, a nő nem kap büntetést.

A hajlevágás kötelességét a Tóra úgy fogalmazza meg:

„És állítsa a pap az asszonyt az Örökkévaló színe elé, meztelenítse meg az asszony fejét, tegye tenyereire az emlékeztetés ételáldozatát, féltékenység ételáldozata az; a pap kezében pedig legyen a keserűség átokhozó vize.”1

A Talmud bölcsei abból a kifejezésből, hogy „meztelenítse meg az asszony fejét” azt a következtetést vonták le, hogy a nő, mivel házas volt, bizonyára be volt kötve a feje.2

maxresdefault_1.jpg

Igaz, a szokás tórai eredetét jelző bizonyítéknak némileg ellentmond a Misna3 ami egy helyen azt említi, hogy „(nőnek) fedetlen fővel nyilvánosan járni, a piactéren szőni és fonni vagy [nyilvánosan] férfiakkal pletykálkodni nem zsidó szokás”. Ebből a kijelentésből inkább úgy sejlik, hogy a haj eltakarása inkább szokás, semmint tórai kötelezettség.

Ezt az ellentmondást a Talmud mesterei akként oldják fel, hogy bizonyára a haj valamilyen mértékű eltakarása tórai törvény, azonban a haj teljes befedése inkább jámbor asszonyok szokása.

Egy másik helyen a Talmud akként rendelkezik5, hogy tilos olyan közegben imádkozni vagy áldást mondani, ahol olyan asszony van jelen, akinek fedetlenül van olyan testrésze, mely általában fedve szokott lenni. Milyen testrészek ezek, a nyilvánvaló szemérem részeken túl? Ilyen a comb, a felkar illetve [házas nők esetén] a haj is. Azt, hogy a fedetlen haj „mezítelenségnek” számít, pontosabban alkalmas arra, hogy az emberekben szexuális vágyat ébresszen, a Talmud bölcsei Salamon Énekek Éneke könyvének egyik versére alapozzák6, miszerint:

„De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok fátyolod mögött. Hajad olyan, mint egy kecskenyáj, mely Gileád hegyéről hullámzik alá.”

Mindezeket figyelembe véve ugyanakkor ki lehet jelenteni, hogy a [házas asszony] hajának eltakarásának mértéke és mikéntje különböző társadalmi normákhoz kötött. Egy talmudi történet szerint egyszer egy nő rabbinikus bíróság elé idézett egy embert, aki nyilvánosan rántotta le fejkendőjét. A bírák a nőnek adtak igazat, mert az idegen egy elfogadott társadalmi normát sértett meg.7 Egy másik történet, mely szintén a jámbor, Istenfélő nők fejének eltakarását bizonyítja azt meséli, hogy egyszer megkérdeztek egy nőt, akinek mind a hét fiai a jeruzsálemi Szentélyben főpapként szolgált, hogy mivel lett érdemes erre az igen nagy égi jutalomra, a nő pedig azt válaszolta, hogy még az otthonában sem jár fedetlen hajjal.8

female-masgiach-reduced-2160x1200.jpg

A házas asszonyok tehát időtlen idők óta befedik hajukat az esküvő után, a törvény része a zsidó törvénykódexnek, igaz, hogy az a hajadon lányokat is kötelezi a haj eltakarására, ami viszont igazából nem vált elterjedt szokássá.9 

A haj eltakarásának különböző módjai vannak, mindegyiknél a lényeg, hogy egy ökölnél nagyobb terület ne legyen szabadon. Askenázi (európai) körökben legelterjedtebb a paróka, főként manapság, hiszen a parókaipar akár az eredetinél szebb hajat képes varázsolni a nőknek. Persze elfogadott és gyakori a kendő vagy turbán, esetleg sapka viselése is. Ahány ház, annyi szokás.

Szefárdi (keleti) zsidó közösségekben a paróka viselése sokkal ritkább.

krakow-hadar-nachman-pic-e1534247959540.jpg

A lubavicsi Rebbe (Menachem Mendel Schneerson rabbi, 1902-1994) egyébként inkább a parókát javasolta a kendő ellenében, abból az aggodalomból kiindulva, hogy a kendő esetleg könnyebben leeshet vagy nagyobb a kisértés hogy az ember levegye, ha picit nem érzi magát komfortosan.10

Néhány érdekesség a haj eltakarásával kapcsolatosan:

  1. A nő lehetőség szerint saját otthonukban is befedik hajukat, természetesen a férj illetve kis gyerekek láthatják a nő haját
  2. Ritka, de egyes közösségekben a nők egészen rövidre vágják a hajukat, azonban ez a szokás nem kifejezetten elterjedt és leginkább a magyarországi gyökerekkel bíró szatmári hászid csoporton belül népszerű. A tévhittel ellentétben a dolog természetesen önkéntes alapú. A lubavicsi Rebbe ugyanakkor kifejezetten ellenezte, hogy a nőnek a paróka vagy kendő alatt túl rövid vagy túl hosszú haja legyen.
  3. Természetesen fontos, hogy a nő férje számára attraktív legyen, ezt minden irányzat elég komolyan veszi.
  4. A legtöbb mai, modern paróka eredeti emberi hajból készül, ezért egy-egy jó minőségű, természetesnek ható paróka ára igen borsos, ezertől akár 3-5 ezer dollárba is kerülhet.

 

  1. Móz4 5:18
  2. Babilóniai Talmud, Ketubot traktátus 72a
  3. Misna, Ketubot traktátus 7:6
  4. Babilóniai Talmud, Ketubot traktátus 72a
  5. Babilóniai Talmud, Bráchot traktátus 24a
  6. Énekek Éneke 4:1
  7. Babilóniai Talmud, Bava Kama traktátus 90a
  8. Babilóniai Talmud, Joma traktátus 47a
  9. Sulchán Áruch, Even Haezer 21:2
  10. Likutei Szichot, 13 kötet, 188 old.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr5015061254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.09.11. 08:09:10

Kicsit lepkézős lett az írás, de legalább betekintést ad.
Ezek szerint a hajadon zsidó nők is szintén szabad fejjel járnak.

+ 1 adalék.
Azért legyünk őszinték.
A sok #mítús liba, aki nagy garral hisztizett, hamar elpusztulna, ha kiderülne, hogy a házasságtörésének oka ő maga volt.
Mert a szereposztó díványra nem kötelező felmenni, sőt, van akinek enélkül is sikerült felmelkednie.

Pipas 2019.09.11. 08:46:34

Hát ha pontosak akarunk lenni, akkor a hűtlen asszony nem "meghal", hanem elvetél. Persze a különféle fordítások elég zavarossá teszik ezt az egészet, de itt egy fordítás, ami ezt az értelmezést használja:

" Mózes 4. könyve, a nép megszámlálásáról 5:27 Miután megitatta vele a vizet, az történik, hogy ha az asszony csakugyan tisztátalanná vált, mert hűtlenséget követett el férjével szemben, belehatol az az átokhozó víz, keserves fájdalmat okozva, megdagad a méhe, és koraszülővé válik a medencéje. Az az asszony átkozott lesz népe között."

A vonatkozó rész egy isten segítségével elvégzett abortuszt mutat be. Ha hűtlen az asszony és úgy lesz terhes, akkor a pap és némi varázslat segítségével, no meg egy "keserű víz" szerrel abortálni lehet a magzatot. Az abortusz megtörténte maga a bizonyíték is egyben, ha a nő hűséges lett volna az isten megakadályozta volna a magzatelhajtást.

Persze a modern keresztények általában abortuszellenesek, ezért megróbálják máshogyan értelmezni ezt a részt a bibliából.

acycloren 2019.09.11. 10:28:58

A parókás hajfedés külön vicces, mert esetleg még szebb lesz tőle a nő, még kívánatosabb más férfiak számára.
Hasonló képmutatás ez a mohamedán szokásokhoz, ott a nő teljes testét beburkolják, de pont emiatt a mohamedán férfiak egy kivillanó bokától, elszabadult hajfürttől is megvadulnak. Egy dán, svéd, holland férfi meg a monokiniző nők láttán is tud viselkedni.

Aglaya 2019.09.11. 10:38:16

@gigabursch: kivanom, hogy sose ismerd meg azt a kiszolgáltatottságot, amikor egy bármilyen kis hatalommal rendelkező ferfi gyakorlatilag barmit mondhat neked, vagy érhet hozzád, akár nyilvánosan is, mert ha szólsz, hogy ne tegye, teged röhögnek ki.
És egy fiatal lánynak nincs annyi önbizalma, tapasztalata, hogy a nagy embert pofon vágja.
És ha jobban elolvasod, a női fej eltakarásáról is férfiak döntöttek-döntenek.
Nyilván a nagy melegben, tűző napon van értelme a fej befedésének, egészségügyi szempontból. Na de azt vallásossággal, jámborsággal megmagyarázni kissé elvakult dolog.

ZX 2019.09.11. 10:45:42

„Eljön majd a nap, amikor a női nem talán legnagyobb büszkesége az lesz, hogy egyetlen sorral sem járult hozzá a Bibliához.” - George William Foote

Serény Vélemény 2019.09.11. 10:46:41

@Pipas: A bibliaértélemezésed ebben az esetben biztosan hamis. Alapjában sérti például "az írás fel nem bontható" bibliaértelmezési alapelvet.
Ha ugyanis a Tóra, önmagában büntetni ítéli azt a cselekményt, ami a magzat koraszülését és egészségkárosodását, vagy rosszabb esetben a halálát okozza, akkor TE nem magyarázhatsz úgy egy igét, hogy ezzel szembefordítod, mintha nem lenne az abortusz súlyos, halálos bűn.

lásd még: "II. Móz. 21: 22. Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgy hogy idő előtt szűl, de egyéb veszedelem nem történik: bírságot fizessen aszerint, amint az asszony férje azt reá kiveti, de bírák előtt fizessen.
23. De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.

2019.09.11. 11:16:40

Szívesen olvasom ezt a blogot, mert érdekesek ezek a dolgok, de azért mindig megállapítom a végére, hogy a vallás valójában nevetséges sületlenségek és idejétmúlt bolond dogmák összessége. Nem csak ez, kb mind.

inteligencs elenzeki 2019.09.11. 12:51:58

Ok, de miért nyírják a zsidó nők rövidre a hajukat, miután férjhez mennek ?
Jelzés ez arra, hogy "már nem vagyok eladó" , vagy mi ?

inteligencs elenzeki 2019.09.11. 13:01:20

@Eugene Horse:

" a vallás valójában nevetséges sületlenségek és idejétmúlt bolond dogmák összessége. Nem csak ez, kb mind."
A vallásoknak, mindig is volt egy társadalmi normákat, és együttélési szabályokat támogató funkciója. A középkorban ókorban különösen. Gondolj bele, meddig tartott, valaki ellen bűncselekményt elkövetni, és utána nyom nélkül eltűnni. Akkor még nem voltak térfigyelő kamerák, nem volt nyomozó hatóság sem, vagy ha volt, azok eszköztára rendkívül korlátozott volt.
Egyszerűen nem volt más korlátozó tényező az állati voltunk megfékezésére, csak a lelkiismeretünk, amelyet a vallásosság tartott életben, és tartott úgymond karban.
Hovatovább, az ókori, és középkori társadalmak összetartó erejének is tekinthetjük a vallásokat.

ZX 2019.09.11. 13:20:34

@Comte de Gippaud: Ez igaz, de ma már XXI. században ezek meghaladott dolgok. Egyesek mégis szó szerint ragaszkodnak ezekhez a mesékhez és 3000 éves mesékre alapozva alakítják az életüket. Nem is ezzel van gond, hiszen mindenki úgy hülye, ahogy akar, viszont ha ezt másokra is ráerőlteti....

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2019.09.11. 13:22:29

Még ma is bölcseknek hívják őket?

Eddig a bölcsességről egészen más fogalmaim voltak.
Avitt, ostoba tradíciók magyarázgatása, varázsolgatás, lokni és szőrzetfelügyelet. Nem a fodrászokkal keverik őket? Ezoterikus fodrászokkal?

A poszt tényleg jó, sok érdekes tényt foglal magába, végig objektív marad.

Nem úgy én, aki a már előttem szólókhoz hasonlóan elképedek, mennyi antik ostobaság őrződik meg vallásaink emésztőgödreiben. Kifejezetten szerencsésnek tartom magam, hogy oly korban élek, ahol volt esélyem vallásmentesen felnőnöm. Nem, itt nem az istenhitre gondolok, hanem butus hagyományokra, rituálékra, kondícionált istenfélelemre és családokat megnyomorító dogmákra.

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2019.09.11. 13:34:42

@Comte de Gippaud: Próbálom én is így nézni, csakhogy nem tudhatjuk, mi történt volna vallási elnyomás nélkül. Egyáltalán nem biztos, hogy megettük volna a gyerekeinket, vagy kipusztultunk volna gyónás és latin misék nélkül.
A bűncselekményektől a közösség tart vissza, nem pedig a dogma.
A vallások szeretnek abban a szerepben pózolni, mintha ők lettek volna a család feltalálói, a rend és harmónia örökös bajnokai. Család létezett már régen, még a sámánok előtt is, és nem csecsemőket ettek. Sajnos nincs aki el tudná mondani, mennyivel lett több ez, a világ legősibb intézménye, mióta a sámánnak is beleszóálsa lett abba, kivel csinálhat gyereket ki.

élhetetlen 2019.09.11. 14:04:22

@Comte de Gippaud: “miért nyírják a zsidó nők rövidre a hajukat”. Nem tudom, csak egy feltételezés, hogy kényelmi okból. A hajat takarni kell, hogy takarni lehessen fel kell tornyozni valahogy. Ha hosszú a haj, vastagabban takarja a fejbőrt, ha erre még jön egy paróka, kendő, vagy turbán, kész a hőguta.

2019.09.11. 14:22:02

@Comte de Gippaud: jó meglátások, de manapság már nincs szükség a vallás irányító szerepére, azt átvette a felvilágosult, modern társadalom, a liberális demokrácia, a törvények, és a nem csupán vallási forrású erkölcs. Ma már nem isten haragja miatt kell tartózkodni a lopástól, hanem mert törvényi büntetés jár érte. Nem kell már vallási köntösbe bújtatott, egykoron tényleg hasznos higiéniai szabályokat követni, hiszen van mód a napi tisztálkodásra, vannak megfelelő higiéniás feltételek. Nem kell törzsi jellegű szabályokat követni, hiszen egész más szerkezetű társadalomban élünk, és nem kell az ismeretlen jelenségeket mitikus magyarázatokkal magyarázni, hiszen fejlett tudomány áll rendelkezésünkre. Szóval aki mindennek ellenére sokezer éves szabályokat követ ma, az minimum megmosolyogtató, bár sokszor inkább félelmetes.

darkmirjam_light 2019.09.11. 15:33:49

A sok bölcs csűrés csavarás eredményeképpen teljesen normálisan kinéző nők gyakorlatilag kínai hullákról levágott hajjal a fejükön járkálnak, mert a sajátjuk az bűnös, és csak így tudják kitrükközni a "bölcsek" hímsoviniszta agymenéseit. Mondjuk működik, nehéz azzel a tudattal vágyra gyúlni, hogy egy hulla haja van a csaj fején.

inteligencs elenzeki 2019.09.11. 16:36:30

@Tompahawk:

"A bűncselekményektől a közösség tart vissza, nem pedig a dogma. "

És az a "közösség" hogy a f.szba tudta kitalálni 2000 évvel ezelőtt, hogy ki lopta el az egyik lovat a ménesből ? És ha esetleg tudta is, hogy a f.szba kapta el, a tettest, amikor az már 200 km-re volt onnan ?

Haló !
Nem azt írtam, hogy a vallásra ma is szükség van, (bár sokakra ráférne még mindig egy kis istenfélés) hanem azt, hogy régen betöltött egyfajta szerepet, segítve a lelkiismereti alapú önkontrollt, és segített ezzel a társadalom megszervezésében, és gördülékenyebb működésében. Éppenséggel az általad emlegetett közösségek életét tette könnyebbé.

masada 2019.09.11. 16:38:31

Ok röviden: mert egy ókori visszamaradott vallás. 100 éve az európai nők is fejkendőt hordtak aztán szerencsére beköszöntött a moden kor...

inteligencs elenzeki 2019.09.11. 16:47:29

@Eugene Horse:

"Ma már nem isten haragja miatt kell tartózkodni a lopástól, hanem mert törvényi büntetés jár érte. "

Én sem mondtam mást, csupán azt írtam, hogy régen, a korrekt bűnüldözésnek, és az egyének védelmének, ill. a bűnelkövetők felkutatásának komoly technikai korlátai voltak. Egyszerűen nem volt más, mint az irányított, és befolyásolt, nem egyszer félelem által motivált lelkiismeret.
Ha nem lett volna vallás, akkor az emberek mondjuk 30 %-a bűnöző lett volna, a szigorú vallási szabályok, és megfélemlítés mellett meg csak 10 % volt ez az arány (csak hasra mondtam valamit, lehet, hogy a 30 %-nál jóval súlyosabb lett volna a helyzet )
Szóval vágjátok már mire gondoltam ?

inteligencs elenzeki 2019.09.11. 16:53:22

@ZX:

"Nem is ezzel van gond, hiszen mindenki úgy hülye, ahogy akar, viszont ha ezt másokra is ráerőlteti...."

Miért ? Rád rá akarta már valaki erőltetni ?
Abban egyetértek, hogy a moszlim világban nem egy országban még a jogszabályrendszer az iszlám tanításokra épül, és ez tényleg gáz a 21. sz.-ban.

gigabursch 2019.09.11. 17:46:47

@Aglaya:
OFF

nanana

1.) Az a nő, aki kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, nem kell megkurvuljon. Elég, ha csak otthagyja az érintett helyet. Ennyi. Megteheti. Tegye meg! Tök mindegy, hogy Símagöröngyös alsón vagy bárhol máshol a világon.

2.) az meg aki a szereposztó díványon táncol - márpedig a #mítú libák mind idetartoznak - az meg ne hisztizzen, mert már rég berakta magát a kurvák szekciójába, csak még nincs tisztában a a saját árfolyamával.

Pontosan ezért nem érdekelt itthon senkit ez az egész műparádé, mert ősi a mondás: a kurvának áll ne sírjon ha b@...k!

2019.09.11. 18:02:08

@Comte de Gippaud: tökéletesen értem, sőt, egyet is értek, sőt, ezt írtam is :)

Aglaya 2019.09.11. 18:24:28

@gigabursch:
Azért nem érdekel senkit, mert sajnis a férfiak is ugy gondolkodnak, hogy nekik minden szabad. Ha meg a haver, sógor, koma valamit megtett, a p.a fogja csak be a száját, ekvégre miniszoknyát vett fel, vagy éppen rossz helyen vokt, rosszkor. Amíg ez a felfogás, és nem csak a nép alsó rétegeiben, hanem a képviselőkben is, nem lesz változás. Nem hallják meg azt, hogy #metoo, és én szégyellem magam, nem az, aki megtette.
Ha meg esetleg vallásos is a nagyúr, akkor még inkább bocsánatosabb a bűn.
Nem látod a masik oldalt. 40 évesen erős vagyok. 20 évesen nem voltam. Nem.vokt hatalmam, nem volt támogató közeg. Egy 20 évesnek most sincs.
De tényleg off volt.

Pipas 2019.09.11. 20:04:44

@Serény Vélemény: "Ha ugyanis a Tóra, önmagában büntetni ítéli azt a cselekményt, ami a magzat koraszülését és egészségkárosodását, vagy rosszabb esetben a halálát okozza, akkor TE nem magyarázhatsz úgy egy igét, hogy ezzel szembefordítod, mintha nem lenne az abortusz súlyos, halálos bűn."

Valamit félreértettél. Én nem "magyarázom az igét", egyszerűen leírtam, hogy bizonyos fordítások szerint amiket nem én készítettem a bibliában abortuszról van szó. Jópár magyar fordítást olvastam és néhány angolt, ezek egyikét sem lehet úgy érteni, hogy az asszony meghal, némelyikét csak abortuszként lehet érteni és a többi pedig zavaros. A zavarosság sokszor abból ered, hogy a magzatot a nő egy végtagjának tekintették, a női test részének (pl. "thy thigh to fall away").

Mindegy, a lényeg:
1) Nincs olyan szabály, hogy így vagy úgy magyarázhatom a szöveget, úgy magyarázom, ahogy akarom. Ha hibásan magyarázom, akkor lehet érvelni.

2) Nem, nem én találtam ki ezt. Ha utánaolvasol, akkor láthatod, hogy sokan abortuszként magyarázzák és gyakorlatilag nincs is más, komoly értelmezése.

3) Az, hogy a mai keresztények abortuszellenesek nyilván komoly késztetést jelent arra, hogy addig csűrjük-csavarjuk a szöveget, amíg valami más lesz belőle. Próbáljunk meg racionálisan gondolkodni!

CSOKKI MÁLNA 2019.09.11. 21:23:10

@Comte de Gippaud: Nem minden zsidó nő,és mára nagyrészt megszünt már ez a szokás itthon.A női paróka tudtommal a status quo ante irányzat köreiben volt használatban .Ők szokásaikban megmaradtak orthodoxok,nem váltak neológgá,de öltözködésükben igyekeztek alkalmazkodni a többségi társadalomhoz.Ezért volt jó megoldás a paróka,hisz az idegenek nem a nő saját haját látták,és mégse kellett állandóan kendőbe csavart hajjal járni,mint az orthodox nőknek..

kvadrillio 2019.09.11. 21:26:38

nekem ezekről a betakarásokról-betekerésekről mindig a múmiák jutnak eszembe ! :)))

kvadrillio 2019.09.11. 21:27:58

a csadorról meg a varjak a vetésben ! :O)

kvadrillio 2019.09.11. 21:31:53

,,,van egy szép nő, mindene szép, esztétikus rajta, látványa élményt nyújt az embereknek, occt eltakarja, betakarja-tekeri magát...... occt betakarja, betekeri magát.....háááááá.....sztem ez oltári nagy ostobaság !

kvadrillio 2019.09.11. 21:51:31

na----akkor....., MIJAFASZNAK KELL ILYEN HÜJJE ZSIDÓ PICSÁKAT MEGTENNI IGAZGATÓNAK ??? HE ? KI KELL RÚGNI A BÜDÖS PICSÁBA, OCCT HAZAZAVARNI IZRAHELBE !!!!! EZT MIND A SZINTÉN ZSIDÓ ORBÁN HIBÁJA !ÉS KURVAJÓ LENNE, HA ENNEK VÉGE LENNE !
A hitleres videó után most már egy rossz helyre ment lájk is elég volt ahhoz, hogy kitörjön a botrány a szekszárdi Garay gimiben
Ács Dániel OKTATÁS ma 18:14
588
582

A Szekszárdi Garay János Gimnázium egyik harmadikos diákja a Facebookon lájkolt egy cikket, amiben az iskolát érte kritika. Az igazgatónő, Heilmann Józsefné szeptember 6-án pénteken az osztályfőnökkel üzent a lájkolónak, és az egész osztálynak, hogy a továbbiakban a közösségi médiában senki ne osszon meg, és ne véleményezzen pozitívan olyan bejegyzéseket, amik az intézmény hírnevét csorbíthatják.

FASZOM TELEVELÜK !!!!!

NAMEGA TEV-VEL IS ! AKIK 30 ÉV ALATT TELE LETTEK NYOMVA MILLIÁRDOKKAL, MÍG A MAGYAR NYÖGDÍJASOK SZART SE KAPTAK, PEDIG ŐK ÉPÍTETTÉK FEL EZT AZ ORSZÁGOT ! TELE A FASZOM EZEKKEL A BETELEPÜLT ZHSIDÓKKAL ! NA ! ENNYI.

kvadrillio 2019.09.11. 21:53:06

@kvadrillio: gyerekeket aláááz ez az állat ????? há mijafasz van ebben az országban ? zhsidó terror ?????????????????E! akkurva körösztyén-zsidó kurva anyjukat mindnek !

Serény Vélemény 2019.09.12. 11:26:53

@Pipas: Azt hogy "te" ebben az esetben általános alanyként értettem :)
1) -- a bibliaértelmezésnek vannak szabályai, ezért (is) tudomány.
2) -- még egyszer: szerintem nem lehet ezt abortuszként értelmezni, aki így értelmezi, az hazudik.
3) -- a bibliai kinyilatkoztatás túl van a "ráción" ezért ez egy nagyon hm... hogy is mondjam, hülye megfontolás volna.
Abban mi ráció van, hogy ugyanaz az "átokhozó keserű víz" amit megiszik egy nem házasságtörő nő nem jelent a számára negatív következményt, ezzel szemben ha házasságtörő, akkor nagyon durva egészségkárosodásra számíthat?

ZX 2019.09.12. 16:48:56

@Comte de Gippaud: "Miért ? Rád rá akarta már valaki erőltetni ?"

Egyházi iskoláknak 4x annyi támogatás az államtól mint az állami iskoláknak, ha nem jár a gyerek hittanra kirúgják, van ahol a szülőknek is kötelező min. 1 misén megjelenni stb. A csapból is a keresztény propaganda folyik amit az állam is tol. Mi ez ha nem ráerőszakolás?

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.09.16. 20:35:45

@Eugene Horse: "Szóval aki mindennek ellenére sokezer éves szabályokat követ ma, az minimum megmosolyogtató, bár sokszor inkább félelmetes." Nem kell félned tõlem, nem foglak a Dunába lõni, mert saját hagyományaid vannak. Nekem ehhez jogom van, mert Téged nem kötelezlek rá, nem tiltom be vallásod gyakorlását, nem égetem el könyveidet sem a családodat.

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.09.16. 20:42:14

Pislantsunk át a "Újtestamentumba, mit ír errõl Pál? Az érvelésére felvonhatod a szemöldöködet. Azért kell a nõ fejét bekötni, mert... képzeljétek el, milyen lenne a világ enélkül. Szóval megindokolta.

Egyébként a Neturé Karta hívei szerint Jeruzsálem asszonyai feládozták hajukat, hogy abból köteleket fonhassanak aváros védelmére ostrom alatt, ennek is van nyoma a lekopaszító hagyományban.

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.09.16. 20:46:47

@kvadrillio: Az igazgatónõ, aki a döntést hozta, az intézmény vezetõjeként tette, nem azért, mert "BETELEPÜLT ZHSIDÓ". Nekem fajmagyar párttitkár volt a zsarnok gimnáziumi igazgatóm, nem a magyarságát utáltam.

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.09.16. 21:05:57

@masada: A zsidóké ókori visszamaradt vallás (több, mint kétezer éves), mert a keresztény nõk már (öbb, mint száz éve) felhagytak a felbetakarással? Legyen... MÉGIS szabad gyakorolni, ALKOTMÁNYOS JOG! Bajod van az Alaptörvénnyel?

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása