A fenti kérdés klasszikus, nem én találtam ki. Mint ahogy a dilemmát sem, hogy valójában mi is a zsidóság, kik is a zsidók. Nem csoda, hogy a világ népei nem igazán tudják hova tenni és mire vélni a zsidókat, hiszen a zsidók maguk is évezredek óta birkóznak a dilemmával: nép vagyunk vallás vagy nemzet.

Nem kísérlem meg a kérdést teljes egészében megválaszolni, itt és most a zsidó származás kérdését szeretném bemutatni a Tóra és a vallásjog illetve a jelenleg Izrael államában érvényes törvények alapján.

Zsidónak számít aki zsidó anyától születik illetve aki a vallásjog alapján felveszi a zsidó vallást, azaz betér.

Általános tévhit, hogy az anyai származás a kései ókorban honosodott meg a zsidó vallásjogban, amikor is a Szentföldön a római megszállás évszázadai alatt római katonák előszeretettel erőszakoltak meg (férjezett) zsidó nőket (is), így egy születendő gyermek esetén, híján a modern genetikai vizsgálatoknak, nem, vagy csak nagy valószínűséggel állapítható meg az apa. Miközben ez történelmi szempontból hiteles, hiszen valóban sok helyütt olvasunk korabeli forrásokban erőszakos közösülésről (például a Talmudban¹, a Midrás irodalomban², de Josephus Flaviusnál is³), mind a görög, mind a római megszállások idejéből, az anyai származás mégis sokkal korábbi, már a Tóra idejében így volt. Sőt, soha nem volt másképp.

A gondolat talán azért lehet furcsa, mert a háláchában (zsidó vallásjog) majd minden szempontból az apai felmenőt számítjuk fontosnak. Az apán múlt, hogy az ember melyik törzshöz tartozik, a papság apai ágú származást feltételez és az öröklés törvényei is (jellemzően) az édesapa után számítanak.

Szintén „félrevezető” lehet a Tórában olvasni, hogy József, sőt, maga Mózes is nem-zsidó feleséget vett magának, leszármazottjaik mégis zsidók.

Két fundamentumot érdemes tisztázni a fentiekkel kapcsolatosan: az egyik, hogy a Tóra adás előtti időkből (és ilyen József vagy Mózes házasságának esete) nem származtatunk vallásjogi döntvényeket. A másik, hogy (a Talmud tanúsága szerint) ezen asszonyok mindegyike „átesett” valamilyen betérésen (itt érdemes megjegyezni, hogy a betérés mikéntje jelentősen változott az idők során annak dacára, hogy az alapok kezdetek óta változatlanok. Sokan Rút történetével kívánják bizonyítani, hogy nem-zsidó nőnek is lehet zsidó leszármazottja, azonban fontos megjegyezni, hogy Rút maga is betért, erről korábban ITT írtam).

Az anyai ágú származásra már a Tóra is több helyen utal. Első alkalommal Mózes harmadik könyvében találkozunk egy esettel, amikor egy zsidó nő és egy egyiptomi férfi (aki minden bizonnyal az Egyiptomból kivonuló zsidó néphez „csapódva” lett része a tömegnek) gyermeke összetűzésbe keveredett egy másik (zsidó) férfival és az előbbi nyilvánosan káromolta Isten nevét: „Ekkor kiment egy izraelita nő fia, de ő egyiptomi férfiúnak fia volt Izrael fiai között, és civakodtak a táborban az izraelita nő fia és egy [másik] izraelita férfi. És kiejtette az izraelita nő fia a Nevet és „káromolta; és elvitték őt -Mózeshez; – anyjának neve pedig Selómit, Divri leánya, Dán törzséből – és őrizet alá helyezték, hogy döntsön számukra az Örökkévaló igéje szerint.”⁴ A történet jól mutatja, hogy a fiatalember Izrael gyermekének számított, hiszen anyja zsidó volt.

Egy másik, talán még egyértelműbb eset a vegyesházasság tilalmát taglalja Mózes ötödik könyvében: „Ha elvisz téged az Örökkévaló, a te Istened az országba, ahova te bemész, hogy elfoglaljad azt és kiűz sok népet előled, a Chittit, a Girgosit, az Emórit, a Kanaánit, a Perizzit, a Chivvit és a Jevúszit, hét nemzetet, számosabbakat és hatalmasabbakat nálad, és eléd adja őket az Örökkévaló, a te Istened és te megvered őket, akkor irtsd ki őket, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj rajtuk. Ne házasodjál velük össze, leányodat ne add az ő fiának és leányát ne vedd el a te fiadnak, mert [a kánaánita férfiaktól származó gyerekek] eltéríti fiadat tőlem, hogy szolgálnak más isteneket, és fölgerjed az Örökkévaló haragja ellenetek és elpusztít téged hamarosan. Hanem így tegyetek velük: oltáraikat rontsátok le, oszlopaikat törjétek össze, ligeteiket vágjátok ki és faragott képeiket égessétek el tűzben.”⁵ Az a tény, hogy a Tóra az olyan házasságból származó gyerekek miatt aggódik, hogy nehogy bálványimádás bűnébe essen, ahol az anya zsidó, de az apa pogány, azt mutatja, hogy az ilyen gyermek zsidó, míg fordítva ez nem igaz.

Vagy ezer évvel később, a babilóniai száműzetésből visszatérő zsidó népről olvassuk Ezra (Ezsdrás) könyvében, hogy a próféta, miután visszatér a Szentföldre Babilóniából azzal szembesül, hogy az ott élő maroknyi zsidó felhagyott a Tóra törvényeinek megtartásával és a helyi, pogány nők közül vettek maguknak feleséget. A próféta azt parancsolja ezeknek a zsidóknak, hogy hagyják el asszonyaikat és gyermekeiket: „Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehiél fia, és ezt mondta Ezrának: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van reménysége Izraelnek. Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket, uramnak és azoknak a tanácsa szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.”⁶

A gyermekekről való lemondás szükségessége csak amiatt merül fel, mert azok pogány (nem-zsidó) anyától származtak, így maguk sem zsidók.

Ez tehát a származás kérdése vallásjogi szempontból. A mai Izrael állama a fentiektől némileg eltérő metódust használ akkor, mikor megállapítja ki zsidó és ki nem. Fontos tudni, hogy az izraeli személyazonosságot bizonyító irat tartalmazza az illető nemzetiségét (pl. izraeli) és vallását (pl. zsidó) is.

Az 1950. június 5-én, a Knesszet (izraeli parlament) átlal elfogadott ún. visszatérési-törvény lehetővé teszi zsidó származásúak számára az Izraelben való letelepedést. Természetesen Izraelben nem csak zsidók kaphatnak állampolgárságot, ugyanakkor a zsidó származás kétségtelen előnyökkel jár, ilyenek például a tandíjkedvezmények, nyelvtanulási lehetősés, kedvező banki hitel konstrukciók stb.

Az első alkalom, amikor a „visszatérési-törvényt” igazi próba alá esett egy bizonyos Oswald Rufeisen nevéhez kötődik. Rufeisen a Holokauszt idején keresztelkedett ki és lett belőle szerzetes, ezután már Dániel testvérnek hívták. Igaz, hogy Rufeisen a háború kitörése előtt a litvániai Vilniusban cionista szervezeti tagsággal rendelkezett és meglehetősen aktív zsidó közösségi életet élt, a háború kitörésével előbb munkaszolgálatba került, ahonnan azonban sikeresen megszökve Mir városában lett tolmács. Ez idő alatt fegyver csempészetben is részt vett, segítve zsidó honfitársait. A háborút már keresztényként túlélve adta fejét a szerzetes életformára és 1962-ben Izraelben kívánt letelepedni, azonban állampolgársági kérelmét elutasították. A legfelsőbb bírósághoz való fellebbezést követően a testület úgy határozott, hogy annak dacára, hogy zsidónak született, tekintve, hogy vallását elhagyta, megkapta ugyan az állampolgárságot, de nem ismerték el zsidónak.

E döntést követően vált gyakorlattá Izraelben, hogy a személyazonossági iratban a „vallás” megjelölésnél csak azt írják be zsidónak, aki vallásjogi értelembe véve zsidó (tehát zsidónak született vagy hivatalosan felvette a zsidó vallást) és nem gyakorol más vallást. Hangsúlyozom, hogy természetesen izraeli az előbbiek hiányában még lehet valaki.

Később, egy másik jogi eset próbára tette a fenti döntést. Benjamin Shalit, izraeli állampolgár ugyanis külföldön elvett feleségül egy skót (nem-zsidó) nőt. Mivel a férfi izraeli, a nő és gyermekeik azonnal megkapták az izraeli állampolgárságot. Mivel mind a férfi, mind felesége ateistának vallották magukat azt szerették volna elérni, hogy gyermekeiknél az „állampolgárság” rovatba „zsidó” kerüljön, a „vallás” rovat pedig maradjon üresen. A dokumentumot kiállító belügyminisztérium mindkét helyet üresen kívánta hagyni. Shaliték a legfelsőbb bírósághoz fordultak, ahol nekik adtak igazat.

Ezt az esetet követően, 1970-ben került be a „visszatérési-törvény” feltételei közé, hogy a törvény csak arra vonatkozik, aki zsidó anyától született vagy hivatalosan is felvette a zsidó vallást. Másoknak az azonnali letelepedés helyett, a más országokban is bevett gyakorlat szerinti, időt kell kivárniuk az állampolgárság megkapásához.

Shoshana Miller, egy amerikai nő, aki a reform vallási irányzat szerinti „betéréssel” rendelkezett 1980-ban kívánt izraeli állampolgársághoz folyamodni a „visszatérési-törvény” alapján. Kérelmét a legfelsőbb bíróság először elutasította, később elfogadta. 

A betérés alapvető tudnivalóiról egy későbbi alkalommal fogok írni.

Ha tetszett az írás kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/

1. Babilóniai Talmud, Gitting traktátus 56b, 57b, 58a,
2. Kohelet Rábá 1:16
3. Zsidók háborúja 4: 560, 7:344, 377, 382, 385
4. 3Móz 24:10-13
5. 5Móz 7:1-5
6. Ezra 10:2-3