Szinte nincs olyan nap a közösségi médiafelületeket olvasva, hogy ne jutna eszembe Oliver Hazard Perry, 18.századi amerikai tengerészparancsnok örök érvényű mondásának némileg parafrazált verziója „megtaláltuk az ellenséget és azok mi vagyunk magunk”.

Nem titok senki számára, aki követi a hazai zsidó közösségekben zajló eseményeket, hogy a hitközségek, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) közt régóta ellentét feszül különböző ügyek mentén. Legyen az finanszírozás, politika vagy sokszor vallási kérdések, bár ez utóbbi sajnos talán a legritkább. Azért mondom, hogy sajnos, mert alapvetően vallási szervezetektől inkább ilyesmit várna el az ember.

Az egészséges versenynek aligha nevezhető, főként a Mazsihisz oldaláról tapasztalható támadások vezérgondolata a Köves Slomó rabbi által vezetett, egyre nagyobb közösséget és ezzel együtt egyre szélesebb intézményi kiszolgálórendszert fenntartó EMIH állítólagos kormányhű politikája. Igen ám, azonban a narratívát erősítendő, állandósult a Mazsihisz vezetése és a hozzájuk közeli véleményformálók egyre kendőzetlenebb unszimpátiája a regnáló kormánnyal való jó kapcsolat miatt. Ez nemcsak egyre sarkosabb verbális véleményformálást eredményezett, de bizonyos, eddig tabuként kezelt kérdéseket is radikálisan új megközelítésben tárgyal.

Az eddigi szokás ugyanis a hazai zsidóság körében az volt, hogy az olyan kérdéseket, mint a zsidó közösségek általános jólétének és biztonságának témája, a Holokauszt emlékezet magasztossága és Izrael államának minden esetben való támogatása mind-mind olyan ügyek voltak, melyekkel kapcsolatban minden hazai zsidó, bal vagy jobboldallal szimpatizáló, vallásos vagy nem-vallásos, neológ vagy ortodox irányzatot követő, egységesen összezárt.

Az igazán komoly repedések ezen a krízis-egységen az elmúlt hónapokban kezdtek mutatkozni. Akkor jelentette be ugyanis Köves Slomó rabbi, hogy az EMIH által gründolt Tett és Védelem Alapítvány (TEV), melynek fogantatásakor az akkor még csak Mazsihisz elnök-aspiráns Heisler András is bábáskodott, a kormány segítségével antiszemitizmus monitoring rendszerének know-howját Európa számos országába fogja exportálni. Az alapítvány ugyanis olyan módszertant dolgozott ki, mely alapján hatékonyan követhetők az antiszemita trendek segítve a gyűlöletcselekmények elleni harcot. A bejelentés sok tekintetben mérföldkő még akkor is, ha a fanyalgók mindössze az EMIH és a kormány egy újabb közös projektjét látják benne. Ugyanis nem elég, hogy a nemzetközi szempontból is fontos gyűlöletcselekmény-kutatást tudományos alapokra helyezik és végre kézzel fogható munka kezdődik a kontinens zsidó közösségeinek védelmében, de ennek élharcosa a baloldal által sokszor burkolt antiszemitizmussal is vádolt Magyar Kormány lesz Európában.

Ezt követte a talán eddig legélesebb vitát kiváltó Sorsok Háza ügye. A Kormány döntése, miszerint a főként Schmidt Mária személye miatt kritizált Sorsok Házának megvalósítását és későbbi működtetését a Terror Háza főigazgatója helyett, a Köves rabbi által vezetett EMIH-re bízza, hidegzuhanyként érte a neológ zsidóságot tömörítő Mazsihiszt. Bár nyilatkozataikban rendre hangsúlyozták, hogy nemtetszésük oka az, hogy nem tartják helyesnek, ha egy zsidó közösség üzemeltet egy Holokauszt múzeumot és emlékközpontot, mert ezzel félő, hogy zsidó-üggyé „alacsonyodik le” egy, az egész nemzetet súlyosan érintő tragédia, figyelmüket elkerülte a lépés nyújtotta történelmi lehetőség. Ugyanis először nyílik lehetőség arra, hogy kifejezetten zsidó szemszögből, maximális autentikussággal és hitelességgel kerüljön bemutatásra az a tragédia, mely a mai napig gyógyíthatatlan sebet ejtett a nemzet egészén. Magyar diákok tízezreinek vélhetően első és könnyen lehet, hogy utolsó személyes tapasztalása a magyarországi zsidóság történetének egészével és a zsidók országunkra gyakorolt hatásával a zsidó közösség által kerülhet ismertetésre. 

Ami a zsidó jólét kérdésének „hitközségeken felülálló” fontosságát illeti, a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által egyik oldalról, Köves Slomó és Oberlander Báruch rabbik által másik oldalról és az izraeli áskenázi főrabbi, Dávid Lau által ellenjegyzett megállapodás szintúgy  kiverte a biztosítékot a Mazsihisz vezetőinek többségében. A megállapodás, mely szerint az EMIH, ortodox zsidó egyházként külön megállapodást tud kötni a Magyar Kormánnyal, aminek olyan intézmények, mint az EMIH által működtetett Milton Friedman Egyetem vagy a különböző iskolák és óvodák (köztük olyan is, ami eddig csak álom volt a közösség vezetőinek fejében, ugyanakkor melyre égető szükség van) lehetnek haszonélvezői, egyértelműen a hazai zsidó közösség jólétét szolgálják.

Az EMIH-el konkuráló egyház szkepszise annak fényében válik teljességgel érthetetlenné, hogy az már 2000 óta hasonló státuszt élvez, más fontos történelmi egyházakkal egyetemben és az EMIH felvétele az „kiváltságosok klubjába” más tagokra nézve semmiféle hátránnyal nem jár. A dolog pikantériája persze az, hogy a 19 évvel ezelőtti, Kormány-Mazsihisz megállapodást is ugyanaz a Semjén Zsolt írta alá az akkori Orbán-kormány nevében, mint a mostanit az EMIH-el.

Végezetül a talán legfontosabb kérdés az Izrael Államához fűződő viszony. Ugyanis az egyetlen zsidó állam ügye mindezidáig minden világnézeti és ízlésbeli különbség felett álló volt. Annak biztonságát, jólétét, érdekeinek védelmét minden lehetséges fórumon zsigeri kötelességének érzi a zsidók legnagyobb többsége szerte a világon, így Magyarországon is.

Az Orbán-kormány szabad szemmel is igen jól látható Izrael-barát politikája mindannyiunk elvárásait messze felülmúlja, különösen a korábbi, langyosnak mondható viszony tükrében. A jó kapcsolat mögött minden bizonnyal komoly megfontolások húzódnak, mint például az Egyesült Államokkal kialakítandó, a jelenleginél szorosabb jó viszony, a magyar külpolitika általános aggodalma migrációs kérdésekben és persze Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor miniszterelnökök személyes szimpátiája. Akár hogy is legyen, ennek a jó viszonynak a magyarországi zsidóság az egyik legnagyobb haszonélvezője.

Hazánk egyetlen európai országként vétózta meg és ezzel tette elfogadásra alkalmatlanná  a héten az EU azon nyilatkozatát, mely, szemben az új amerikai állásponttal, a Júdea-Szamáriai területen fekvő zsidó telepeket a nemzetközi joggal szembemenőnek deklarálta volna. A magyar külpolitika e lépése olyan mértékű kiállás a zsidó állam jogai és biztonságpolitikai érdekei mellett, mely messze túl kellene mutasson egyes emberek, egyes zsidó vezetők pártpreferenciáján és belpolitikai érdekein. Úgy látszik azonban ez nem következett be.

Vészjósló trend tehát a mostani, melyben félő, hogy az egyéni és hatalmi érdekek, a politikai ízlés és az egészségtelen versenyszellem igazi, mély sebeket üt azokban a kérdésekben, melyekben leginkább fontos volna az összetartás és az egységes fellépés.