Sokat vitatott téma Izrael és a palesztinok közti vita kérdése. A múlt héten az Egyesült Államok, helyesen, visszanyúlt a Reagan elnök kormányzása alatti amerikai állásponthoz és a Júdea-Szamáriai zsidó telepeket legálisnak minősítette. Az EU állásfoglalást akart kiadni, mely ellentettje lett volna az amerikainak, azonban ezt hazánk egyedüli országként megvétózta. Szintén helyesen.
Ahhoz, hogy megértsük az izraeli-palesztin konfliktus mibenlétét, nézzünk 10 olyan fontos tényt, melyek nagyon gyakran nem pontosan kerülnek tálalásra a médiában, ezért sokak fejében nem helyes kép él egyes tényekről.
- 2000 nyarán Izrael, elsőként a világon, önálló palesztin állam lehetőségét kínálta a palesztinoknak. Ehhez átadta volna az 1948-as ENSZ határozat alapján arab államnak járó területek 97%-át. Ezt a javaslatot a palesztinok visszautasították.
Ehud Barak akkori izraeli miniszterelnök kérésére Bill Clinton amerikai elnök Camp Davidbe invitálta Jasszer Arafat palesztin vezetőt és az izraeli miniszterelnököt. Ezen a 2000. július 11-i találkozón került felajánlásra a „vitatott” területek 97%-a. Hasonló gáláns ajánlatra eddig és azóta sem került sor. Az ajánlat azért is tekinthető rendkívül gálánsnak, mert ne feledjük, eddigre Izrael túl volt már számos honvédő háborún, gyakorlatilag minden környező országgal és fennállása alatt folyamatosak voltak és minden megszerzett terület a nemzetközi háborús jogoknak megfelelően került izraeli kézre.
Ehud Barak ajánlata a következő “csomag” volt:
- Izrael kivonul és átadja Júdea-Szamária 95%-t és Gáza 100%-t
- Itt megalakulhat egy palesztin állam
- a területeken esetleg megmaradó izraeli telepek is palesztin fennhatóság alatt lennének
- bizonyos zsidó telepes területekért cserébe Izrael más területeket ad át (ezt hívják angolul “land swap”-nak)
- Jeruzsálem egy része, benne az óvárossal, palesztin irányítás alá kerül
- a Templom-hegy “vallási szuverenitási alá kerül (szemben az akkor érvényes izraeli szuverenitással, mely 1967 óta volt érvényben)
A javaslat elutasítását Clinton elnök is nehezményezte és a palesztin vezetőket okolta egy esetlegesen folytatódó konfliktus miatt.
- Izrael működő és vibráló demokrácia. Az egyetlen a Közel-Keleten. Parlamentjében egyaránt vannak nők, férfiak, zsidók és arabok illetve keresztények
Ez számunkra nem feltétlenül “nagy szám”, de a Közel-Keleten egyedülálló. A jelenlegi izraeli kormányválságnak is, miközben rendkívül rossz és káros Izraelre nézve, annyi tanúsága bizonyosan van, hogy megmutatja, Izrael erős demokrácia és elkötelezett a demokrácia értékeinek védelme mellett.
- Izraelben minden vallás gyakorlói egyforma jogokat élveznek.
Európai szemmel talán nincs ebben semmi különös, de ismétlen, a Közel-Keleten van. A különböző vallások jogainak egyenlőségét az állam alapító nyilatkozata rögzíti, hiszen Izraelben nincs a szó klasszikus értelmébe vett alkotmány.
2019-es mérés alapján az ország 9 milliós lakosságának 75,5%-a zsidó, 19,5%-a muzulmán, 2,5%-a keresztény és 1,5%-a drúz. Ezzel szemben például a Gázai-övezet lakosságának 0%-a zsidó.
- Az ENSZ 242. határozata alapján a Gázai-övezet és Júdea-Szamária vitatott területek
Az 1967-es, úgy nevezett 6 napos háború után, melyben Izraelt együttesen támadta Egyiptom, Jordánia és Szíria Izrael felajánlotta, hogy hosszútávú békéért cserébe tárgyaljanak a háborúban jogosan elfoglalt területekről. Mindeddig ezeket a területeken az izraeli hadsereg szavatolta a békét. Jeruzsálemet a hat napos háború után egyesítették.
Az ENSZ 242-es határozata felszólítja:
- a feleket, hogy tárgyalásos úton rendezzék konfliktusukat
- Izrael biztonságos határok mögé húzódjon vissza (arra nem tér ki a határozat, hogy ezek az Izrael számára biztonságot nyújtó határok hol húzódjanak) cserébe az arabok békét kell kössenek Izraellel
Izrael elfogadta az ENSZ javaslatát, az akkor a palesztinokat vezető szervezet, a PFSZ viszont nem és kijelentette, hogy nem hajlandó elismerni Izrael létezését.
Ez az arabok által akkor nem elfogadott határozat, melyre hivatkozva követelik ma palesztin és arab részről, Izrael visszavonulását az 1967-es háború előtti határok mögé.
Fontos ugyanakkor megemlíteni azt is, hogy mivel az 1948-ban az ENSZ által létrehozni kívánt zsidó illetve arab államból csak a zsidó állam valósult meg, hiszen az arabok nem voltak hajlandók elfogadni az ENSZ döntését, az 1967 előtti nem-izraeli területek nem az arabokhoz tartoztak. Gázát Egyiptom “lopta” el, Júdea-Szamáriát pedig Jordánia. Mindkettőt jogtalanul.
- Izrael 1967 óta gyakorol fennhatóságot Gáza illetve Júdea-Szamária felett
Ma ezeket a területeket sokan „megszállt területeknek” hívják, holott a terminológia az előző pontban említett tények miatt nem megfelelő. Ha valami, akkor maximum „vitatott terület” jelzőt lehet ráaggatni.
- Izraelt arab országok összefogása három különböző háborúban próbálta megsemmisíteni
1947-ben, az ENSZ határozat kikiáltása után, 1967-ben a hat napos háborúban és 1973-ban az ún. Jom Kipuri háborúban. Izraelt a mai napig számos arab ország kívánja elpusztítani, ugyanakkor két fontos szomszédos országgal sikerült békét kötni, Egyiptommal 1979-ben és Jordániával 1994-ben.
- Sem Gáza, sem Júdea-Szamária korábban soha nem volt palesztin fennhatóság alatt 1993 előtt, mikor is az ún. Oslói Békeszerződés szerint Izrael átadott bizonyos jogokat a palesztinoknak
Az Oslói békeszerződés, melyet 1993-ban írt alá az akkori izraeli miniszterelnök Jichák Rábin és a PFSZ-t képviselő Jasszer Arafat. A megállapodás meg kellett volna ágyazzon egy későbbi részletes megegyezésnek, azonban ez soha nem történt meg, ahogy ezt korábban írtam.
Az Oslói szerződés főbb elemei:
- az említett területek, Gáza és Júdea-Szamária irányításának joga átkerül a palesztinokhoz
- a megállapodás nem dönt bizonyos sarkalatos kérdésekről, mint Jeruzsálem státusza és az izraeli szempontból fontos biztonsági határok
- a biztonságot továbbra is az izraeli hadsereg szavatolja ezeken a területeken is, a palesztin vezetéssel együttműködésben
Az Oslói béketervben kirajzolt „területet a békéért” elv számos esetben mondott csődöt 1993 óta és megingott az izraeli társadalom bizalma abban, hogy ez volna az egyetlen járható út a békéhez.
- A gázai és Júdea-Szamáriai zsidó telepek nem illegálisak
A területek „megszállását” az izraeli politika ellenzői rendre az 1922-es genovai egyezményre hivatkozva állítják. Azonban hiába mondja ki egyértelműen a genovai egyezmény, hogy elfoglalt területekről lakosságot elmozdítani illegális, ez a helyzet nem áll fenn Júdea és Szamária esetén. Gázát Izrael békéért cserébe átadta a palesztinoknak 2001-ben, felszámolva az ottani zsidó telepeket, azok lakosságát ugyanis az Izrael által önvédelmi háborúban elfoglalt területeknek nem volt legális tulajdonosuk, mint azt korábban is írtam.
Júdea-Szamáriát Izrael Jordániától „vette el”, akik viszont illegálisan birtokolták azt korábban. Fontos megemlíteni, hogy a Nemzetek Ligájának 1922-es döntése alapján zsidók bárhol szabadon élhetnek az országban.
Az ENSZ vonatkozó határozatai nem semmisítik meg a zsidók történelmi és nemzetközi jog által biztosított jogát a telepek létrehozásához. Júdea-Szamáriai területek esetleges palesztinoknak történő átadása tehát csakis tárgyalás és ezzel a palesztinok által is mutatott konszenzusok eredménye lehet, nem pedig a nemzetközi jogra alapozott egyoldalú döntés.
Amit tulajdonképpen az Egyesült Államok a héten a palesztinok számára kinyilvánított az az, hogy ha a jelenlegi helyzetből elmozdulást kívánnak elérni, azt csak tárgyalások útján lehet megvalósítani. Nem ülhetnek karba tett kézzel várva, hogy a nemzetközi közösség majd ezüsttálcán adja át nekik a területeket.
Éppen ezért azt gondolni, hogy a telepek gondolata nem helyes és hogy azokat fel kellene számolni, mert jogtalanok, egyszerűen nem igaz.
- Körülbelül ugyanannyi zsidót űztek el otthonából Izrael Állam kikiáltása után, mint amennyi arab elmenekült az izraeli területekről. Izrael természetesen befogadta ezeket a zsidókat, az arab államok nem tették ugyanezt a palesztin menekültekkel.
Kevesen tudják, pedig tény, Izrael Állam kikiáltásakor nem csak az újonnan született ország területét hagyták el palesztinok (akiket amúgy nem űztek el, maguktól mentek, mert azt hitték üldözve lesznek), de a környező arab országokban élő zsidók is elhagyták otthonaikat. Ők viszont már kényszer hatására. Ami azt is jelentette, hogy értékeik többsége, így például házaik, hátra maradtak és ezért soha nem kompenzálta őket semelyik arab állam. Ez 1948-ban 754.000 arab országban élő zsidót jelentett. Ma mindösszesen cca. 8.000 zsidó él arab országban, többségük a zsidók irányába toleráns és nem Izrael-ellenes Marokkóban és Tunéziában.
A palesztin menekültek számára ezidáig egy arab ország, Jordánia biztosított állampolgárságot, a másik 21 arab ország, a palesztinokkal közös nyelv, kultúra, vallás ellenére nem. Az 1948-as körülbelül 800.000 palesztin menekült táborokba lett zsúfolva, évtizedek óta. Számuk ma meghaladja a 3 milliót.
- Az arab országok területe összesen 650-szer nagyobb, mint Izrael.
Az összes arab ország területe 13.132.327 km2, míg Izrael területe 20.770 km2 (Magyarország területének kevesebb, mint negyede)
Az ENSZ-ben 22 arab ország képviselteti magát (plusz más nem-arab muszlim országok), Izraelnek egy szavazata van.
Kövess a Facebook is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kocsisj 2019.11.26. 15:03:35
teéjesenmindegy 2019.11.26. 15:34:37
Pl. Miért nem fogadták el a 2000-es javaslatot? Mi volt a mérleg másik oldalán?
Huba Marosi 2019.11.26. 16:42:16
Ehud Barak "csomagja":
Ehud Barak ajánlata a következő “csomag” volt:
- Izrael kivonul és átadja Júdea-Szamária 95%-t és Gáza 100%-t /...ebből csak a gázai rész igaz
- Itt megalakulhat egy palesztin állam / hol, ha nem tisztázott a terület és főleg kik lesznek az állampolgárai?( .... a Libanonban és Jordániában élők menekütek biztosan nem)
- a területeken esetleg megmaradó izraeli telepek is palesztin fennhatóság alatt lennének / ez nettó hülyeség. Ilyet soha nem ajánlana fel hivatalban levő izraeli miniszterelnök/
- bizonyos zsidó telepes területekért cserébe Izrael más területeket ad át (ezt hívják angolul “land swap”-nak) / ...ez iga. Ilyen volt, de soha nem jutottak el a konkrét tényszerű megbeszélésig/
- Jeruzsálem egy része, benne az óvárossal, palesztin irányítás alá kerül / a következő ponttal együtt igaz, az fel is oldja a két megállapításod közötti ellentmondást, amit gondolom Te is érzel. Nemzetközi vallási szuverénitásról volt szó.
- a Templom-hegy “vallási szuverenitási alá kerül (szemben az akkor érvényes izraeli szuverenitással, mely 1967 óta volt érvényben)
Látszik hogy nem értesz hozzá, miért kell ilyen egyoldalú Pr szagú írásokat publikálnod?
Grabb 2019.11.26. 21:20:38
Miért is kellett volna? Nincs 3–5 millió tényleges menekült, ennyien nem menekültek el Izrael területéről. Összesen 7–800 ezer arab menekült el, az oslói megállapodáshoz képest több mint negyven évvel korábban. Vagyis a 3–5 millió többsége nem a tényleges menekültek (azok az oslói megállapodás idején objektív okokból jelentős részben idős emberek voltak, ha egyáltalán élnek még), hanem a leszármazottaik, akik normális esetben nem örökölhetnek menekültstátuszt. Csak hát ugye ebben az ügyben nincs normális eset, jelentős részben az ENSZ-ben levő arab és (nyugati balos) arabbarát többség miatt. Ó igen, a BT-ben lévő USA-vétó természetesen sokat számít, hiszen ha ez sem lenne, talán már eltörölte volna Izraelt a föld színéről a béketábor, az ENSZ nagyobb dicsőségére.
bkkzol 2019.11.27. 09:12:32
Én vagyok az, aki nem jó. 2019.11.27. 13:00:00
masada 2019.11.27. 13:23:22
Rómaikömény 2019.11.27. 20:10:12
Én vagyok az, aki nem jó. 2019.11.28. 09:59:28
Én vagyok az, aki nem jó. 2019.11.28. 16:17:32
huleaks4 2019.11.30. 11:26:19
huleaks4 2019.11.30. 11:29:26
Én vagyok az, aki nem jó. 2019.12.01. 15:44:50
kewcheg 2019.12.02. 14:46:43
Én vagyok az, aki nem jó. 2019.12.02. 19:05:48
Magyar vagyok 76 2019.12.26. 22:35:23
A szerző többször is leírja, hogy Jordániának nem volt jogalapja annektálni az 1948-49-es háborúban elfoglalt Kelet-Jeruzsálemet és Ciszjordániát, ami igaz, csak arról "felejtkezik el" Megyeri, hogy akkor az e háborúban Izrael által elfoglalt területek - pl. Nyugat-Jeruzsálem, Galilea, Jaffa, Asdod, Askelon - sem tekinthetőek a zsidó állam részének, hiszen azokat pont ugyanúgy szerezte meg Izrael, ahogy Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet Jordánia.
Megyeri hivatkozik a Népszövetség 1922-es határozatára is, ami Palesztinában egy zsidó otthon létrehozását rendelte el, és ennek megtörténtéig brit mandátumterületté nyilvánította Palesztinát. Csakhogy a szerző ismét feledékenynek bizonyult, arról ugyanis nem tesz említést, hogy a britek 1947-ben visszaadták a mandátumot a Népszövetség utódjának, az ENSZ-nek, ami egy új határozatban szabályozta Palesztina sorsát (ENSZ Közgyűlés 181. sz. határozata). Eszerint viszont már csak Palesztina területének az 56%-a tartozik a zsidó államhoz. A fennmaradó, nem a zsidó államhoz tartozó 44%-ba beletartozik, Jeruzsálem, Ciszjordánia, Gáza, Jaffa, Askelon, Asdod, Galilea és más területek is. Ha pedig ezek vitatott területek, ahol mindenkinek, így a zsidóknak is joguk van letelepedni, akkor miért nem engedik ide visszaköltözni az elmenekült arabokat és a leszármazottaikat?
A szerzőnek az az állítása pedig, miszerint minden megszerzett terület a nemzetközi háborús jognak megfelelően került izraeli kézre, egy ordas nagy hazugság. Az 1928-as Briand-Kellogg egyezmény ugyanis tiltja az erőszakos területszerzést és e szabály alól még a vitatott területek esetén sem tesz kivételt. A második vh-t lezáró 1947. évi békerendszer óta pedig ezt az elvet komolyan is veszik, a nemzetközi jog egyik alapelvének számít, tehát a zsidó államnak sem az 1948-49-es, sem pedig az 1967-es háborúban elfoglalt területek vonatkozásában nincsen érvényes nemzetközi jogi jogcíme.
És végül egy erkölcsi-történelmi szempont: a mai izraeli zsidók legalább 95%-a 20. századi migráns, vagy az ő leszármazottjuk, tehát nem túl szimpatikus, hogy ők támasztanak igényt az 1300 éve ott élő arabok által megművelt földekre.
aluf 2020.01.01. 14:51:23
aluf 2020.01.01. 15:15:09
Sírnak a Golán miatt is, pedig örülniük kellene az ottani araboknak, hogy kimaradtak az évtizedes sziriai katyvaszból.