Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

Mit gondol a zsidóság az Apokalipszisről?

apocalypse.jpg

Az apokalipszis (görög szó, jelentése: kinyilvánítás) számos vallásban és ősi kultúrában megjelenő kép, ami rendre a világ végét megelőző pusztulást vízionálja. A koncepciót jelentős részben a keresztény vallás és kultúra tette népszerűvé, de gyökerei ószövetségiek és közel sem biztosan jelentenek romboló, pusztító háborúkat.

 Leggyakrabban az olyan próféták, mint Hággáj, Zakariás vagy Dániel jövendöléseiben tűnik fel az apokalipszis gondolata, de a héber Biblia részét nem képező apokrif könyvek, mint Énoch könyve is részletesen ecseteli mi is fog történni a végleges megváltás előtti időkben. Ezek a próféciák ugyan nem feltétlenül beszélnek világméretű káoszról, vagy az egész emberiséget sújtó katasztrófáról, azonban a Talmud rabbijai igyekeztek kissé valósabbá tenni a majdani történéseket.1

 „Katina rabbi mondta: ’A világ hatezer évig létezik mahd, és ezer évig romokban fog állni. Erre utal az írásvers „Csak az Örökkévaló magasztaltatik majd azon a napon”2 Ábáje ugyanakkor azon az állásponton van, hogy kétezer évig [áll majd romokban a világ], ahogy írva van „Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte.”3

Katina rabbi álláspontjának megfelelően, csakúgy, mint a [termő]földet minden hetedik évben pihentetni kell egy évig, úgy a világ általános működése is felhagy minden hetedik évezredre, ahogy írva van „Csak az Örökkévaló magasztaltatik majd azon a napon”4 és írva van „Zsoltárének szombat napra”5

A Talmudban említett történetet a későbbi kommentátorok eltérő módon értelmezik. Van aki úgy vélekedik, hogy a hatodik évezred után (fun fact, a zsidó évek számítása szerint jelenleg az 5780. esztendőt éljük a világ teremtésétől) a világ visszaáll az „őskáosz” állapotába, kissé hasonlatosan ahhoz, ahogy a teremtés után létezett.6 Ezt az álláspontot jellemzően Slomo ben Avraham ibn Aderet rabbi, a híres Rásba (1235-1310) és Don Isaac Abarbanel (1437-1508) rabbi érzi magáénak7. Mose ben Maimon rabbi, a híres Maimonidesz (1135-1204) azonban úgy véli, hogy a Talmud állítása allegorikus, nem kell szó szerint érteni.8

Egy hozzájuk képest középutas álláspontot képvisel Menachem Meiri rabbi (1249-1306), aki úgy véli, hogy az ezer, pusztulással teli esztendő része a hatezer évnek, azaz annak utolsó évezrede. Ráadásul a mindez nem feltétlen fizikai pusztulást jelent, hanem a materiális látásmód és a pogányság lassú erodálódását és végleges megszűnését.9

A fenti talmudi történet, miszerint a hetedik évezred romokat és pusztulást fog hozni, komoly ellentmondásban van azzal az általános vélekedéssel, hogy a hetedik évezred már a messiási kor lesz10. Ezt az ellentmondást igyekszik feloldani a harmadik lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi (1789-1866) Cemach Cedek című munkájában. Arra hívja fel a figyelmet ugyanis, hogy a „sábát”, azaz szombat kifejezésnek héber jelentése nemcsak pihenés, hanem megszűnés is. Ennek folyománya, hogy a Talmudban említett hetedik évezred, mint a világ „szombat éve” azt jelenti, hogy ebben az évezredben megszűnik az emberiség materiális dolgok iránti vágyakozása és mindenkit megtölt majd az Istenszolgálat iránti elkötelezettség. Ezért a fizikai szükségleteink megteremtéséhez szükséges feladatok, így például a kemény, fizikai munka, nem lesz több része az emberiség életének, mindenki átadja magát egy magasztosabb spirituális célnak.

 

  1. Babilóniai Talmud, Szánhedrin traktátus 97a
  2. Ézsaiás 2:11
  3. Hóseás 6:2
  4. Lásd 1.
  5. Zsoltárok 92:1
  6. 1Móz 1:2
  7. Tesuvot haRásba 1:9 illetve Jesuot Mesicho, ijun 1:1
  8. More Nevuchim 2:29
  9. Előszó az Avot misnai traktátushoz
  10. Tánja, 36. fejezet

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr4515344958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dedoca eder 2019.12.10. 11:39:51

azt a hátralévő 220 évet még soknak is érzem. amikor nők ezreit erőszakolják meg és gyújtják fel indiában következmények nélkül, amikor gyerekeket gyilkolnak meg és ásnak el félig élve (nem kell messzire menni, elég egy magyar kisfiúra gondolni), amikor egy tűzoltót aki életeket ment puszta kézzel megölnek az utcán, amikor egy terhes nőnek senki nem segít amikor segítségért kiált, a világ jócskán megérett a pusztulásra.
(és mielőtt bárki vádolni kezdene, nem vagyok az aki egyedüliként túl akarja ezt élni)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.12.10. 12:46:44

"A spanyolok hátat fordítanak a hitnek." Azaz Spanyolországban is erősen csökkenőben és kihalóban van, főként a fiatalok körében a judeokereszténység. Már a templomi esküvő is erősen kiment a divatból.

erkolcstan.blog.hu/2019/12/10/spanyolorszagban_kihaloban_a_teplomi_hazassag

Szarazinda 2019.12.10. 13:12:31

@dedoca eder: Ilyenek korábban is voltak, csak most sokkal többről tudsz a médiának, köszönhetően. Az emberiség még egyetlen korban sem élt akkora békében, mint ma (ez változhat, de egyelőre ez a helyzet).

Eugene Horse 2019.12.10. 14:32:56

@dedoca eder: a világ nem fog elpusztulni záros határidőn belül, de a Földnek is van pár milliárd éve még. A beszélő majmoknak harangoztak csupán :)

agarik 2019.12.10. 17:08:12

Nem ad hivatkozást az ÁLLÍTÓLAGOS Talmud-idézetre, amivel máris rosszabb Luzsénszkynél is.

Amúgy a lényeg nyilvánvaló: a gójok kiírtását vizionálja a fasiszta banda.

kolompar lole 1116 2020.01.18. 13:31:06

Az apokalipszis már elkezdődött, Orsós Vitya vajda vezetésével.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!