Heti szerettem-utáltam  

 

Szerettem:

- Elkezdődött chanuka ünnepe és az országban több helyen is nyilvános gyertyagyújtások vannak. A Nyugati tér immáron hagyománnyá vált a gyújtás, de ugyan ez igaz Miskolcra, Debrecenre és most már Szentendrére is. Örömmel láttam, hogy a Mazsihisz is, szakítva korábbi álláspontjával amikor élesen bírálta a nyilvános gyújtásokat, szervezett ünnepséget a budai várba. 

00d_yt20171212032_0.jpg

- Benjamin Netanjahu jelentős fölénnyel nyerte a Likud párt előválasztását Gideon Száárral szemben.

- Szintén Benjamin Netanjahu volt az, aki ellátogatott Kfár Chábád városba múlt héten, a Kiszlév hónap 19-i ünnepségre. Beszédében a miniszterelnök felidézte a Rebbénél tett látogatásainak egyikét. Megható volt.

Képtalálat a következőre: „netanyahu kfar chabad”

- Chanuka ünnepén a zsidó űrhajós, Jessica Meir chanukai zoknit villantott az űrből. Gyertya gyújtásra az űrhajóban nyilván nincs lehetőség, de így is igazi kidus hasem (Isten nevének megszentelése) volt!

Képtalálat a következőre: „chanuka in space jewish astronaut”

- Rudolph Giuliani egykori New Yorki főpolgármester, most pedig Trump, amerikai elnök személyes ügyvédje, aki azt a vizsgálatot vezeti, mely az ukránok 2016-os elnökválasztási kampányába történt beavatkozást vizsgálja, a héten azt találta mondani, hogy ő „zsidóbb Sorosnál.” Az inkriminált mondat a következő kontextusban hangzott el: „Ne mondja, hogy antiszemita vagyok, ha Soros Györgyöt támadom. Soros alig hogy zsidó. Még én is zsidóbb vagyok Sorosnál. Még én is többet tudok a zsidóságról. Ő nem jár templomba, nem jár zsinagógába.” Az ügyvéd hozzátette, hogy Soros sokat tesz Izrael állam ellen is.

Képtalálat a következőre: „rudy giuliani”

A fél világ ráugrott Giuliani kijelentésére, antiszemitának bélyegezve azt. Jómagam nem érzek antiszemitizmust Soros zsidónak született ugyan és annak ellenére is az, hogy nemigen éli meg zsidóságát, sőt, súlyos pénzekkel támogatja például a különböző palesztin szervezeteket, akik közül sokak kifejezetten Izrael eltörlésén munkálkodnak.

Hiszek abban, amit a Talmud tanít, ha valaki zsidó az akkor is az, ha bűnözik. De, és ez fontos distinkció, Soros Györgyöt mindössze születése okán zsidó. Amit tesz, az nem zsidóként teszi. Ezért ha valaki kritikával illeti, az nem a zsidóságának szól, így nem antiszemitizmus. Az az antiszemitizmus, ha valaki Sorost lezsidózza.

Guiliani ugyanakkor a zsidók nagy barátja és New York egyik legsikeresebb főpolgármestere volt, aki sokat tett a város élhetőbbé tételéért. Az már csak hab a tortán, hogy jómagam két alkalommal is találkoztam vele.

- A héten, egy nap kivételével, minden nap Index címoldalon volt a Lekvár és JAM. Örülök, mert a chanukáról és a decemberi ünnepekről szóló írásaimat összesen több, mint 23 ezer egyedi látogató olvasta! Hála Istennek!

Utáltam:

- Egy héten belül két zsidó temetőt rongáltak meg Szlovákiában neonáci vandálok, egyiket az ország északi részén található Rajec, a másikat a lengyel határhoz közeli Námestovo városában.

- Az Egyesült Államokban is egyre szaporodnak az antiszemita gyűlöletcselekmények. Chanuka ünnepének eddig öt napja alatt csak New Yorkban hat támadást regisztráltak.

- A Mazsihisz egyik vallási vezetője egy Izrael megsemmisítéséért munkálkodó palesztinnal szervez közös „imaestet”. Amikor erről cikkeztek, például a Neokohnon, elindult a komment háború, amiben védték a vallási vezetőt mondván, hogy a palesztin úriember már nem Izrael ellenes. Igen ám, csak hát a fickó Facebook oldalán ugyanúgy kint vannak az Izrael ellenes graffitik. Sebaj. Sem az említett vallási vezetőt, sem kollégáit vagy feletteseit nem zavarja a dolog. Az sem zavarja őket, hogy időközben Al-Jazeerás börgével készült selfieben provokál.

Jómagam összesen háromszor intéztem kérdést a sípucca vallási és világi vezetőségeihez, kérdezvén, hogy vajon a fickó tevékenysége összhangban van e szervezet világnézetével. Hiába. Szégyen. Mielőtt bárki félreértené, én pont magasról teszek arra, hogy ez az ember a hozzá járó és őt kedvelő és néhány tucat szegény eltévelyedettnek mit prédikál. Ami zavar, hogy ezt többek közt az én Holokausztban elpusztított és meghurcolt felmenőim, a zsidó közösség vagyonából finanszírozva teszi. 

- Szintén Mazsihisz hír, hogy az elnök levélben utasította a szervezet vezetését, hogy az EMIH által januárban induló Daf Jomi tanulásra (napi egy talmudi oldal tanulása, mely során cca. 7 év alatt befejezzük a Babilóniai Talmudot) kiírt ösztöndíjat minden lehetséges módon ki kell gúnyolni. Idézet az elnöki levélből: "Napi egy óra munkáért havi  72.000 Ft-ot fizetni, az nyolc órára vetítve 576.000 Ft-os havi jövedelem. Ösztöndíj??? Elég vicces. Ilyen vállalásokat tenni felelős vezetőként sehol sem lenne szabad. Ahol erre lehetőség van, ott se transzparencia, se böcsület, se törvényesség. Kérlek Benneteket, mások felé ne rácsodálkozással, hanem ezzel a kíméletlen őszinteséggel válaszoljatok."

A szervezet bölcs vezetése bizonyára nem tudja, hogy a teljesítmény után fizetett díjat nem szokás napi 8 órára felszorozni. De hát honnan is tudná? Az szintén különösen mulatságos, amikor azt írja, hogy "Ezzel tisztességes körülmények között versenyezni nem lehet." Dehogynem kedves elnök úr. Dehogynem lehet. Mindössze három dolog kell hozzá: hitelesség, akarat és tudás. Ez mind sajnos úgy tűnik hiányzik arrafelé. Merthogy nem a forrás hiányzik, az biztos. 

A hét vicce:

Sípuccai nevettetőink nem hagynak minket tréfa nélkül e héten sem. Felröppent ugyanis a hír, hogy a Wesselényi utcai Goldmark termet, ifjúságom chanuka és purim báljainak helyszínét, színházzá alakítják. Micsoda eredeti gondolat ismét a nagy innovátoroktól. Csendben jegyzem meg, ha ez így van, nyilván a múlt hetihez hasonlóan „tréfás” stílusban bocsánatot kérnek a korábban megjelent, ízléstelen sajtóközleményükért.  

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr8215368022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása