Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

10 ügy, mely a Rebbe kezdeményezésére megváltoztatja a világot           

rebbe-696x464.jpg

Svát hónap tizedik napja, jud svát (idén február 4., kedd estétől szerda estig tart) különleges nap a chábád hászidok kalendáriumában, hiszen 1950-ben ezen a napon hunyt el a mozgalom hatodik rebbéje, Joszef Jichák Schneerson rabbi (1880-1950), és egy évvel később, szintén ezen a napon foglalta el székét és vállalta magára a mozgalom vezetését a hetedik rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi (1902-1994).

Idén különös jelentősége van ennek a napnak, hiszen belépünk a Rebbe vezetésének hetvenedik évébe, mely jó alkalmat teremt arra, hogy megerősítsük azokat az eszméket és irányokat, melyeket a 20. század egyik legkiemelkedőbb vezetője fontosnak tartott és amely kezdeményezések és törekvések a mai napig, alapjában változtatták meg a normatív judaizmust.

A Rebbe egyik legfontosabb célkitűzése a Messiás eljövetelének sürgetése volt. Arról ugyan nem mi, emberek, döntünk, hogy mikor jöjjön el a megváltás, ugyanakkor a legtöbbet pont mi magunk tehetünk azért, hogy Isten végre elküldje az évezredek óta várt Megváltót.

A chábád filozófiája azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk mi magunk a megváltás elhozásáért, alapvetően két gondolat mentén megfogalmazható. Az első, hogy minden cselekedetünknek, még a legapróbbnak is, különös, szinte kozmikus, a teremtés egészét befolyásoló jelentősége van.

Mose ben Maimon rabbi, a Maimonidesz (1135-1204), a Talmud tanítása alapján úgy írja, hogy „az ember tekintsen a világra úgy, mint egy mérlegre, mely egyensúlyban van. Egy jócselekedet a mérleget a pozitív, egy rossz pedig a negatív irányba billentheti.”1 E világlátás alapján nem feltétlenül az a cél, hogy minden zsidó az ultra-ortodoxiát választva maradéktalanul a Tóra által előírt módon éljen, persze ez volna a legüdvösebb még akkor is, ha meglehetősen ambiciózus a vállalkozás.

A második fontos gondolat a jó és a rossz „természetének” felismerésén alapszik és azt mondja, hogy a jó jót, a rossz pedig rosszat szül és az emberi természet is olyan, hogy egy jócselekedet annyira megváltoztatja az ember esszenciáját, hogy utána már szinte természetes ismét valami jót tenni. Ezt a gondolatot a Misna ekként fogalmazza meg:  „Ben Ázáj szokta mondani: „Légy fürge a kevésbé súlyosnak látszó micvá teljesítésében is, és menekülj a vétek elől! Ugyanis az egyik érdem maga után vonja a másikat, míg az egyik vétek vonzza a másikat. A jó cselekedet legszebb jutalma, hogy másik jó cselekedet következik utána, míg a bűn legsúlyosabb büntetése, hogy további vétkek erednek nyomában”2

A fentieknek megfelelően a Rebbe 10 olyan micvát (parancsolatot) emelt ki, melyek teljesítését különösen hasznos a zsidó közösségek körében „népszerűsíteni”, mert ezek betartása nem csak fundamentuma a zsidó hitnek, de további micvák és jócselekedetek betartására is ösztönzőleg hatnak.

Az elkövetkező két hétben tíz Lekvár és JAM bejegyzés fog születni, mely a lubavicsi Rebbe tíz „kampányának” témáját igyekszik majd feldolgozni részletesen. Elöljáróban a kampányok témáiról röviden:  

 

  1. Tfilin, az imaszíj

Igyekezzék minden felnőtt zsidó férfi (szombat és a zsidó ünnepnapok kivételével) minden nap feltenni az imaszíjat, mely egyike a zsidó nép és Isten közt fennálló szövetség jelképének. 

 

  1. Szombati és ünnepi gyertyák meggyújtása

A szombati és ünnepi gyertyák meggyújtásával az ember kinyilvánítja, hogy a szombat nem csupán egy nap a többi közül, ezzel elismeri Isten szerepét a világ teremtésében.

 

  1. A felebaráti szeretet fontossága

Az összetartás, különösen a baljós időkben, mindig jellemezte népünket. A zsidó nép olyan mint egy test, ha bármelyik tagjának fáj, az az egész testet érinti, így nem lehetünk közömbösek egymás iránt, örömünket és bánatunkat meg kell osztanunk egymással. 

 

  1. A zsidó oktatás fontossága

A zsidó oktatás jelenti az alapját annak, hogy a hagyomány tovább öröklődik a jövő generációi számára is. Akinek nincs lehetősége zsidó iskolába küldeni gyermekét, gondoskodjon arról, hogy más úton, de részesüljön zsidó oktatásban, miközben a zsidóság aktív megélése otthon is nagy szerepet játszik gyermekeink és unokáink  személyiségének kialakulásában.

 

  1. Mezuza a zsidó otthonok ajtóira és kapuira

Az ajtófélfára helyezett mezuza nem csak védi az otthont, de hangsúlyozza annak zsidó mivoltát is, jártunkban-keltünkben is emlékeztet arra, hogy az otthon az a hely, ahol az ember szeretettel teli biztonságban van.

 

  1. Az adományozás jelentősége

Nem lehet jólműködő társadalomról beszélni akkor, ha nincsenek jelen az egymás iránti felelősségvállalás alapjai. Az adományozás persze nem csak pénzzel fejezhető ki, de a Rebbe kifejezetten javasolta, hogy minden otthonban, irodában sőt, még az autóban is legyen adománygyűjtő persely, hogy szoktassuk rá magunkat és másokat is a társadalmi felelősségvállalásra.

 

  1. Kóser étkezés

A test spirituális jóléte a kóser étkezés által biztosítható. A judaizmus nem azt tanítja, hogy sanyargassuk magunkat, hanem azt, hogy akármit is csinálunk, azt „zsidósan” csináljuk. Ezért ehetünk, ihatunk, azonban győződjünk meg arról, hogy minden amit szervezetünkbe juttatunk legyen a Tóra törvényeinek megfelelő, hiszen spirituális fejlődésünk a fizikai világból indul.

 

  1. Családi tisztaság betartása

A mai divatos szexuális szabadság világában kifejezetten fontos, hogy ügyeljünk a szexuális élet szentségére és tisztaságára, a zsidó vallásjogban meghatározott törvények szerint.

 

  1. Sok zsidó könyv minden otthonba

Környezetünk kihatással van ránk ezért igyekezzünk zsidó könyvtárat kialakítani, hiszen az ember előbb-utóbb forgatni is fogja ezeket a könyveket, a tudás pedig remélhetőleg a cselekvéshez vezet.

 

  1. Tóra tanulás kiemelt értéke

Fontos, hogy az ember felismerje az élet valódi célját, Isten szolgálatát és ahhoz, hogy betekintést nyerjünk az isteni „logikába” legjobb eszköz, ha elmélyedünk Isten tanításában. A Tóra tanulást persze érdemes viszonylag tágan értelmezni, így minden a zsidó vallással, vallásjoggal és vallásfilozófiával kapcsolatos rabbinikus munka tanulmányozása a Tóra tanulás kötelezettségének tesz eleget.

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ 

  1. Misné Tórá, a Megtérés Törvényei, 3. fejezet a Babilóniai Talmud, Kidusin traktátus 40b alapján
  2. Ávot traktátus 4:2

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr2415452674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silverrant 2020.02.04. 16:06:27

Ez a nagy világjobbító tíz?
Ez?

antisocialnetwork 2020.02.04. 16:40:58

Már megint. És mèg mindig.

Dan da Man 2020.02.08. 11:13:08

Sajnálom, hogy több, mint a fele hülyeség, mert a maradék része meg tényleg egy jobb világot szülhetne.

A baj inkább az, hogy pont az fogalmazódik meg benne ÁTTÉTELESEN, ami miatt Niedermüller-t kárhoztatják most: hogy a "mi kis klubunk így működne jól" (értsd: hogy a keresztény/hetero/blablabla - mert azok is saját magukat akarják most megvédeni, és nem az egész emberiség javát nézik). És pont az erre vonatkozó pontok a hülyeségek, amik miatt az általános emberi értékek eltörpülnek.

Szóval hozott is, meg nem is...

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!