Lekvár és JAM

Magánvélemények, amiket nem szeretnék magamban tartani

Zsidó lakberendezés legfontosabb eleme
10 ügy, mely a Rebbe kezdeményezésére jobbítja a világot (7)

img_0626.jpg

A sorozatban, melyben röviden igyekszem bemutatni a lubavicsi Rebbe által kiemelt tíz micva (parancsolat) köré építette a zsidóság hagyományokhoz való visszatalálásának programját arra igyekszem ráirányítani a figyelmet, hogy ezek a micvák különösen alkalmasak arra, hogy az embert további parancsolatok betartására ösztönözzék, általuk a hitet aktívabban megélő társadalmat létrehozva.

Nem meglepő tehát, hogy a Menachem Mendel Schneerson rabbi (1902-1994) kiemelten fontosnak tartotta, hogy az ember a zsidósággal kapcsolatos könyvekkel töltse meg otthonát.

Annak dacára, hogy korunkban sajnos a könyvek sok helyütt lakberendezési tárgyakká alacsonyodnak, még abban is van valami inspiráló, ha az ember pusztán esztétikai okokból könyvekkel találja „díszíteni” otthonát. A könyvek puszta jelenléte is hatással lehet az ember viselkedésére, szabadidejének eltöltésére, hiszen előbb-utóbb az ember csak leemel egy-egy darabot a gyűjteményből, így akár lépésről lépésre válhat a könyv tényleges érdeklődés tárgyává.

A Rebbe pontosan felismerte azt, hogy az emberre igen nagy hatással van a környezete, különösen otthona, melybe jellegzetes deklarációként azok az értékek kerülnek megjelenítésre, melyek fontosak lakóinak. A szent témájú könyvek egyéb berendezési tárgyakra is hatással vannak. Olyan tárgyak, melyek nem összeegyeztethetők a judaizmus értékeivel, furán mutatnak a Biblia, a Misna, a Talmud, a Sulchán Áruch és más rabbinikus művek mellett. De talán még ennél is többre képesek az embert körülvevő könyvek, hiszen befolyásolhatják az ember viselkedését olyankor is, mikor azt gondolhatná, hogy otthonának zárt ajtajai mögött senki nem látja. A szent témájú könyvek puszta jelenléte emlékeztet bennünket arra, hogy az ember soha nincs egyedül ennek minden előnyével és  látszólagos hátrányával együtt.

A könyv népe nem lehet meg könyvek nélkül. Legyen az szigorúan vallási témájú rabbinikus munka vagy könnyedebb irodalom, mely a zsidóság értékeit és az immáron háromezer éves bölcsességét ismerteti, a szent könyvek megmutatják otthonunk igazi esszenciáját és határozott tanúságot tesznek a ház lakóinak értékrendjéről és elhivatottságáról. 

Ami az otthon külső szemlélő számára is egyértelmű jeleit illeti, a témáról holnapi írásomban beszélek bővebben.

Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr9215471110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!