Koronavírus ide vagy oda, de feltartózhatatlanul közeledik Pészách, az egyiptomi kivonulás történetének ünnepe. Pészách Izraelben hét, mindenhol máshol nyolc napja során hagyományőrző zsidók tartózkodunk mindenféle kovászos fogyasztásától, eltakarítjuk otthonainkból a kovászosnak még a morzsáit is. Ez idén is meg fog történni, még akkor is, ha mindannyian otthonaink biztonságában üljük meg az ünnepet és nem tudunk közösségi imákat tartani zsinagógáinkban.

Pészách ünnepének elengedhetetlen kelléke a pászka avagy macesz, a kovásztalan, lapos kenyérféleség, melyet a hagyomány szerint az Egyiptomból sietve távozó zsidók ettek, hiszen a nagy rohanásban nem volt ideje megkelni a tésztának, hogy abból klasszikus kenyeret készítsenek.

Na mármost a pászka, avagy macesz, kinek hogy tetszik, attól különleges, hogy mindössze lisztet és vizet tartalmaz és e két összetevő nem érintkezik egymással több, mint 18 percet, a vizet a liszthez öntés után néhány perccel már a kemencében is a tészta, mely lapos mivolta miatt rendkívül rövid idő alatt meg is sül.

A hagyományos maceszt kézzel készítik, azonban majd 150 éve, az iparosodás megjelenésével megjelent az első macesz gyártó gép, mely az embert próbáló kézi munkát helyettesítette a gép erejével (és később precizitásával). A gépi macesz azonban csak nagy ellenállás árán férkőzött be a zsidó világba, hiszen a zsidó vallás általában meglehetős szkepszissel tekint mindenféle újdonságra, az ilyesmit sok-sok idő alatt lehet meghonosítani. Ha egyáltalán.

1838-ban járunk Franciaország Ribeauvillé nevű városkájában, ahol egy Isaac Singer nevű zsidó elkészítette az első maceszsütő berendezést, mely bírta a hely rabbijainak áldását, akik a géppel kapcsolatosan semmilyen vallásjogi problémát nem találtak. Az újdonság 1845-ben már a németországi Frankfurt zsidó közösségében is kipróbálta magát, 1852-re pedig a lengyel-német Posen városában is működött maceszgyár. A dolog annyira megkönnyítette a macesz egyébként nagy fáradságot igénylő gyártását, hogy 1857-re szinte minden magára valamit adó város zsidó közösségének volt maceszgyártó gépe Londontól Pozsonyig, Bécstől Budapestig.

A gépi gyártású macesz számos előnnyel bírt hagyományos, kézi gyártású megfelelőjével szemben. Elsősorban az ára. A költséges emberi munkaerő kiváltása az olcsó gépivel jelentős árcsökkenést eredményezett a macesz esetében, és mivel Pészách igen költséges ünnep, az árcsökkenés óriási segítséget jelentett a zsidók többségének. Másik előnyként a gép precizitását említették. Igaz, hogy a kezdeti gépek még sokszor problémások voltak, gyakran le kellett állni meghibásodás miatt, ilyenkor pedig a gépet alaposan át kellett tisztítani az odatapadt tésztadarabok miatt, melyek, mivel túl sokat voltak kikevert állapotban és soha nem sültek meg, kovász-problémát jelentettek. A későbbi gépek azonban, különösen miután gőz meghajtás helyett elektromos meghajtást kaptak, már nem eredményeztek hasonló problémát és sok vallási szaktekintély szerint még „kóserebbek”, pontosabban kovásztalanabbak voltak kézi gyártású megfelelőiknél. Volt emellett egy harmadik, szintén praktikus előnye a gépi gyártású pászkának, mégpedig az, hogy egyre nehezebbé vált olyan szakértő és Istenfélő zsidót találni, a megfelelő munkaerő volna a kézi készítésű maceszsütödékben.

Az éremnek volt ugyanakkor egy másik oldala is, mely a vallási szaktekintélyek jelentős részét a gépi gyártású macesz ellen fordította (és fordítja tulajdonképpen a mai napig). Az egyik a hagyomány. Ha jó volt őseinknek a kézi gyártású macesz évezredekig (az egyiptomi kivonulásnak idén Pészáchkor ünnepeljük 3.332. évfordulóját), akkor nekünk is jó. Másodsorban a kézi gyártású macesz kör alakú, gépi társa pedig négyzet formájú, erre még Mózesnek is kikerekedett volna a szeme. Mindezek felett azonban két fő indok szólt a gép macesz ellen. Az egyik, hogy ezzel sok zsidó munkahelye szűnik meg, hiszen bár fáradságos munka a maceszkészítés, ugyanakkor számos zsidónak nyújt megélhetést. Ezt pedig semelyik közössége iránt felelősséget érző rabbi nem nézte jó szemmel. Másik ok pedig, hogy míg a kézi készítésű macesz gyártása során meg tudunk arról győződni, hogy az „gyártósoron” álló illető kifejezetten a pészáchi maceszkészítés micvája (parancsolata) irányába elkötelezetten végzi munkáját, a gép az gép, annak semmilyen szándéka és elkötelezettsége nincsen. 

A gépi és a kézi macesz közt feszülő ellentét központjává a lengyelországi Levov (Leviv avagy Lemberg) városa vált. 

Ebbe a komoly zsidó közösséggel és komoly rabbinikus vezetéssel bíró városba 1857-ben érkezett meg az első maceszgyártó gép. Szinte csodával határos módon, a város rabbinikus vezetője, Ettlinger rabbi jóváhagyta a maceszgyártó gép használatát, ugyan így tett még ebben az évben Krakkó város rabbinikus vezetése is.

Egy, az iparosodást különböző okokból rossz szemmel néző zsidót, bizonyos Chaim Dembitzert nem hagyott nyugodni a maceszmasina megjelenése, ezért egy 1859-ben megjelenített kiadványba összegyűjtötte mindazon prominens rabbik szakvéleményét, akik a gépi macesz ellen foglaltak áldást. Ezek közt nem kisebb nevek voltak, mint a gúri Rebbe (Jichák Meir Álter, a híres Chidusé háRim szerzője, 1798-1866) és a cánzi Rebbe (Cháim Hálberstam, 1793-1876), mindketten tekintélyes hászid udvar vezetői, brilliáns tudósok és komoly vallásjogi szaktekintélyek. De hasonlóan elutasító volt a kor talán legismertebb vallásjogi szaktekintélye, Slomó Kluger rabbi (1785-1869) is.

A gépi macesz elfogadhatósága mellett is komoly rabbik foglaltak állást, így például a pozsonyi rabbi, a híres Mose Schreiber rabbi, a Chátám Szófer című rabbinikus könyvek szerzőjének fia, Ávráhám Smuel Benjámin Schreiber (1815-1871), a Tiferet Iszráel című vallásjogi munka szerzője, Iszráel Lipshutz rabbi (1782-1860) és a már elmített levovi mestre, az Auch LáNer című könyv szerzője Jákov Ettlinger rabbi (1798-1871).

Bár a gépi macesz kérdése a mai napig nem eldöntött, napjainkban a technológia fejlődése a meceszipart sem hagyta nyomtalanul. A mai meceszgyártó masinák emberi munkát megszégyenítő precizitással készítik a maceszt oly módon, hogy liszt és víz néhány percnél tovább biztosan nem érintkezik egymással és a gépet is negyedóránként tisztítják. Talán ezért is lehet, hogy hagyomány ide vagy oda, vannak komoly vallási szaktekintélyek, akik kifejezetten csak gépi maceszt fogyasztanak. Ilyen volt például az utóbbi idők egyik legkiemelkedőbb döntéshozója, Slomó Zálmán Auerbach rabbi ( is.  Ennek ellenére számos zsidó közösségben, így például a hászid rítust követők körében a mai napig csak és kizárólag kézi készítésű macesz kerül a pészáchi asztalra.

Sokan ízbéli különbséget is vélnek felfedezni a kétféle macesz közt és vehemensen védik egyik vagy másik fajtának finomságát a másik felett. Szerintem speciel a kézi készítésű finomabb.