A zsidó mindennapi életben komoly hangsúlyt fektetünk az imára. A Talmud elmondása szerint az ima nem más, mint a „szívbéli Istenszolgálat”1, a jeruzsálemi Szentély pusztulása után, mikor már nem tudunk a Tóra törvényei szerint áldozatokat bemutatni, az ima helyettesíti a szentélybéli szolgálatot.
Ennek megfelelően a vallását gyakorló zsidó ember imái abban a rendben zajlanak, amely rendben a szentélybéli áldozatok bemutatásra kerültek. A jeruzsálemi Szentélyben minden reggel és délután volt rendszeres napi áldozat, este pedig az oltárról takarították el a kohaniták (papok) az áldozat maradványait. Így mi is reggel, délután és este imádkozunk. Az szombaton és ünnepnapokon bemutatott extra áldozatra mi szombat és ünnepnapon extra imádsággal emlékezünk, így olyankor négy ima is elhangzik. Jom Kipur napja pedig, mely az ünnepek közt különleges helyet foglal el, hiszen ez az a nap, mikor a Teremtő elé járulunk bűneinket megbánva, még egy további áldozatot tartalmazott, Jom Kipur napján tehát, ötször imádkozunk.
Bár a liturgia meghatározza imáink szövegét (persze egyes helyeken beilleszthetjük személyes könyörgésünket), azonban arra nincs szabály, hogy az ember hosszan, vagy lassan mondja el a kötelező szövegeket.
A Talmud elmesél egy érdekes történetet Rabbi Eliezerről és tanítványairól.2
Történt ugyanis, hogy egy alkalommal az egyik tanítvány vezette az imádságot és feltűnően hosszan időzött imája alatt. Mikor a többi tanítvány kérdőre vonta mesterüket, hogy vajon miért hagyja, hogy ilyen sok idő elteljen az imával, Rabbi Eliezer azt válaszolta „hiszen Mózes ennél hosszabban imádkozott.” Rabbi Eliezer arra utalt, hogy miután a zsidó nép az aranyborjú bűnébe esett, Mózes negyven nap és negyven éjjel tartózkodott Isten színe előtt, esdekelve a nép bocsánatáért.3
Egy másik alkalommal szintén Rabbi Eliezer tanházában fordult elő, hogy az egyik tanítvány, aki aznap az imádságot vezette, rendkívül gyorsan végzett az imával. Mikor a többi tanítvány kérdőre vonta a mestert, hogy miért enged ilyesmit, Rabbi Eliezer azt válaszolta „de hisz Mózes is gyorsan imádkozott.” Rabbi Eliezer arra az esetre utalt, mikor Mózes a nővéréért, Mirjámért imádkozott, amikor az poklos lett (misztikus bőrbetegség) amiért pletykált Mózesről. Akkor Mózes mindössze annyit mondott: „Istenem, kérlek gyógyítsd meg őt!”4
Felmerül tehát a kérdés, vajon mikor kell hosszabb időt szánni az imára és mikor kevesebbet, melyik mód a helyes?
Igazság szerint mindkét féle imának megvan a maga ideje, amennyiben az ima elmélyült, bármelyik eljárásmód helyes. A hosszan imádkozás olyan esetekre való, melyek alapvető változást kívánnak elérni annál aki imádkozik vagy akiért imádkoznak. Az ilyen esszenciájában változást invitáló ima lehet hosszabb és alaposabb. Csakúgy mint Mózes esetén, aki a zsidó népet szörnyű bűnétől kívánta megtisztítani. Mirjám esetén azonban nem volt szükség fundamentális változásra, hiszen alapjában véve jó emberről volt szó, aki egyszer valami nem helyeset tett. Ilyen esetben elég a gyors, lényegre törő ima is.
Kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/
- Taanit 2a
- Bráchot 34a
- 5Mózes 9:25
- 4Mózes 12:13
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
