Az első parancsolat, melyet a Biblia megfogalmaz az emberiség számára, a szaporodás direktívája: „Megáldotta őket Isten és mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet.”1
Isten rendelete tehát a gyermekvállalás fontosságáról alapvető, a Noé féle özönvíz által elpusztított társadalom egyik hibájaként a rabbinikus hagyomány éppen a szaporodás elmaradását rója fel. Annak a nemzedéknek bűnösei úgy éltek szexuális életet ugyanis, hogy mindenképpen elkerüljék a gyermekáldást.2
A Biblia egyetlen egyértelmű utalása a gyereknemzés elkerülésére a Tóra első könyvében olvasható, mikor Onánt (akiről az önkielégítés az onanizálás nevet kapta) büntette meg Isten, amiért elvesztegette spermáját „És tudta Onán, hogy nem az övé lesz a magzat és volt, ha bement testvére feleségéhez, a földre veszítette, hogy ne adjon magzatot testvérének. És rossznak tetszett az Örökkévaló szemeiben, a mit tett és megölte őt is.”3
Az (férfiak esetén) az önkielégítést a Talmud egyértelmű és komoly bibliai tilalomba ütközőnek ítéli.4
A fogamzásgátlásra vonatkozó jogszabályokat egy talmudi szakaszban találják meg, amelyek megengedik (vagy más vélemény szerint megkövetelik), hogy fogamzásgátló tampont használjon kiskorú, terhes vagy szoptató nő hogy elkerülje a saját vagy utódaik életét érintő veszélyeket.5 A talmudi engedmény ez esetben olyan nőkre (és de nem férfiakra) vonatkozik, akik valamilyen életveszélyben lennének, ha gyermekük születne. Ilyen esetekre az ókorban különböző főzeteket használtak 6, melyekről úgy hitték, segítenek elkerülni a teherbeesést. Érdekes adalék, hogy ilyen esetekben is csak a szájon át történő szerek bevitelét engedélyezi a vallásjog, a fizikai fogamzásgátló eszközök használatát nem.7
A fogamzásgátlásról részletesen az elmúlt 200 esztendő rabbinikus irodalma bőséges információval szolgál. Az ebben a kérdésben háláchikus (vallásjogi) döntéshozók által megfogalmazott válaszok mindegyike kizárólag abban az esetben engedélyezi a fogamzásgátlás bármilyen módját, ha a gyermekvállalás veszélyt jelentene az édesanya életére. Az életveszély természetesen megfelelő orvos szakvéleménye alapján állapítható csak meg, azonban jellemzően a legkisebb mértékű veszély is alapot szolgáltathat a fogamzásgátlás engedélyezésére.
Férfiak esetén a helyzet nem ennyire egyszerű, ugyanis semmilyen módja nem engedélyezett a „mag elvesztegetésének.”
Fontos megjegyezni, hogy bizonyos esetben a Talmud bölcsei engedélyt adnak arra, hogy a házaspárok ne teljesítsék házastársi kötelezettségüket, például éhínség vagy járvány idején, azonban ezek az engedmények nem jelentik annak lehetőségét, hogy más helyzetekben (például szorult anyagi helyzet) a párok eltekintsenek kötelességüktől.8
Egy 13. században írt rabbinikus responzum erre vonatkozólag közöl egy érdekes esetet:9 „Egy szegény ember arra kérte a rabbiját, hogy adjon engedélyt a gyermekvállalás felfüggesztésére, mert úgy érezte, több gyereket nem tudna eltartani. A rabbi azt válaszolta ’Isten azelőtt gondoskodik a gyermekről, mielőtt az megszületik.’ A szegény ember megfogadta a rabbi tanácsát, egy éven belül fia született. Nem sokkal később a gyermek megbetegedett és a szegény ember arra kérte a rabbit, imádkozzon a gyermek felgyógyulásáért. A rabbi erre azt válaszolta: Rólad szól az Írás azon verse, miszerint ’Ne engedd, hogy beszéded vétekbe ejtsen téged’10’
Ami a nagypolitikát illeti, a zsidó vallásjog a túlnépesedést nem tartja problémának a legkisebb mértékben sem, hiszen a Tóra maga ad iránymutatást az emberiség számára a „Föld benépesítésével” kapcsolatosan, már a teremtés idejében.
Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on, a Youtube-on, a Deezer-en, a TuneIn Radio-n és a SoundCloud-on.
- 1Mózes 1:28
- Berésit Rábá 23:2, 4; Rási magyarázata 1Mózes 4:19-hez és 23-hoz
- 1Mózes 38:9-10
- Nida 13a
- Jevámot 12b
- Lásd Toszfot magyarázata Jevámot 12b-hez
- Sulchán Áruch Even haEzer 5:12
- Táánit 11a; Sulchán áruch Orech Chájim 240:12 és 574:4
- Széfer háchászidim 520
- Prédikátor 5:6
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.