Az utolsó utáni pillanatban sincs még minden veszve

tisha_be_av.jpg

Vannak olyan napok a kalendáriumban, melyeken amiatt, hogy korábbi történelmünkben számos szerencsétlenség történt, negatív erővel bírnak. Ilyen nap a héber naptár szerinti Támuz hónap 17-e, melyen számos a zsidó nép sorsát drasztikusan megváltoztató esemény történt.

Körülbelül 3333 éve, a polgári időszámítás előtti 1313-ban Mózes Támuz hónap 17-én jött le először a Szináj-hegyről, kezében a két kőtáblával, melyre Isten maga véste fel az örök Igét, amit 40 nappal korábban, Sávuot ünnepén, Sziván hónap hetedikén (ma ugyan Sávuotot Sziván 6-án tartjuk, de az első, originális ünnep egy nappal korábban volt) nyilatkoztatott ki Isten a teljes zsidó nép szeme láttára.

Ez a pozitív momentum akkor vált nemzeti tragédiává, amikor Mózes a hegyről lejőve azt tapasztalta, hogy a nép, mely néhány órával korábbra várta Mózes visszatérését és mivel ez nem történt meg, más istenek felé fordult és elkészítette az aranyborjú-bálványt. Mózes érthető dühében ekkor összetörte az isteni kinyilatkoztatás bizonyítékát, és megbocsátásért esedezett a Teremtőnél. A megbocsátás megadatott ugyan, de valami végzetesen megváltozott. A második két kőtábla, melyet Mózes Tisré hónap 10-én, Jom Kipur, az engesztelés napján hoz le a népnek már Mózes által lett kőbe vésve, ezek és az első, összetört kőtábla darabjai is helyet kapnak majd a Frigyládában örök emlékeztetőül a nép csökönyösségére és kishitűségére.

A szerencsétlen csillagzat majd nyolcszáz évvel később kísért újra. A Salamon által épített és 410 évig a zsidó nép Istenszolgálatának központját jelentő első jeruzsálemi Szentélyben, a polgári időszámítás előtti ötödik században már mutatkoznak egy jövőbeni tragédia jelei. I.sz. 423-ban a zsidó államot és Jeruzsálem szent városát ostromló babilóniai agresszorok miatt Támuz hónap 17-én már nem volt lehetőség arra, hogy a Szentélyben áldozatokat mutassanak be, melynek hagyománya majd ezer évre, Mózesig nyúlt vissza. Ez volt az a momentum, mely után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Szentély el fog pusztulni, ez három héttel később, Áv hónap 9-én meg is történik.

Érdekes tudni, hogy a zsidó naptárból, a rabbinikus történetírás szerint mintegy 165 év hiányzik. Arról van szó, hogy míg a Talmud is tényként közli szintén bibliai források alapján, az első és a második jeruzsálemi Szentély lerombolása közt 490 év telik el (az első Szentély lerombolása utáni babilóniai fogság 70 évig tartott, ezután épült a második Szentély, mely 420 évig állt), a történészek szerint azonban az első Szentélyt i.e. 586-ban rombolták le. Márpedig ha ehhez a dátumhoz hozzávesszük a második Szentély pusztulásának i.sz. 70-re tett dátumát 655 évet kapunk (azért nem 656-ot, mert 0. év természetesen nem volt még a Gergely naptár szerint sem). Így körülbelül 165 év eltérés van a rabbinikus és a „hivatalos történészi” álláspont közt. Erről részletesen ITT írtam.

Hogy mennyire kísért a nap tragikus csillagzata az is mutatja, hogy a második Szentély, mely az első lerombolása után 70 évvel épült és amely ismét több, mint négy évszázadon át lesz az Istenszolgálat helyszíne, falait időszámítás szerinti 69-ben ezen a napon törik át a római seregek, három héttel később Isten második hajléka is lángokban áll, Áv hónap 9-én, majd ötszáz évvel az első után, a második Templom is elpusztul.

A második Szentély korában kicsúcsosodó római pusztítás Támuz 17-én más, apróbbnak tűnő, de valójában igen szignifikáns eseményeket is hozott. I.sz. 69-ben ugyanis Aposztumosz római hadvezér a jeruzsálemi városfal sikeres ostroma után bálványokat állíttatott a Szentély udvarára és nyilvánosan égette el a város Tóratekercseit, mely események intő jelként mutatták, hogy feltartózhatatlanul közeleg a vég.

A zsidó kollektív memória nem felejti el ezeket az eseményeket és a mai napig böjtölünk Támuz 17-én. Pirkadattól estig nem eszünk és nem iszunk egy kortyot sem és bűnbánó fohászokkal emlékezünk e nap tragikus történéseire. Az ezt követő három hét, Áv hónap 9-ig, szintén hordozza a gyász jeleit, nem veszünk új ruhát, tartózkodunk a hús és a bor fogyasztásától, nem nyiratkozunk vagy hallgatunk zenét.

Érdekes, hogy míg Áv hónap 9-e, mely a két Szentély tényleges pusztulásának emléknapja és emiatt a legszomorúbb nap a zsidó kalendáriumban, amennyiben szombatra esik, a böjtöt másnapra, vasárnapra halasztjuk, hogy a szombat szentségét ne sértsük az önsanyargatással. Ezzel szemben Támuz 17-e, ha szombatra esik, a böjt meg van tartva még akkor is, ha ez a nap Áv hónap 9-hez képest látszólag kisebb jelentőséggel bír. Ennek oka, hogy jelentősége csak látszólag kisebb, ugyanis a Talmud bölcsei felismerték, hogy a vég kezdete sokszor tragikusabb, mint a vég maga, hiszen olyankor még van esély sorsunk megváltoztatására, a megtérésre, a bűnbánatra remélve, hogy a jövő fényesebb lesz, mint amilyennek látszik. A vég azonban már olyan fordulópont, ahonnan nincs visszaút.

Támuz hónap 17-e tehát olyan nap, amikor a történelmünkben még volt remény végzetünk megváltoztatására, ennek tanulsága aligha mérhető másban, mint annak üzenetében, hogy fel kell ismernünk azt a pillanatot, amikor dolgaink rossz irányba haladnak, mert olyankor még nem késő változtatni viselkedésünkön és cselekedeteinken és kezünkbe véve a kezdeményezést pozitív irányba fordíthatjuk jövőnket

Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/ és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on, a Youtube-on, a Deezer-en és a TuneIn Radio-n.            

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lekvaresjam.blog.hu/api/trackback/id/tr4815990994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antisocialnetwork 2020.07.10. 09:13:15

Miért, eme rendszeres propaganda.

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása