„Rúgjuk már ki végre a FG-t!” – hangzottak neológos visszafogottsággal, ám egyre hangosabban, a Hunyadi téri anticionista pópát megunt reverendások hangjai a sípucca folyosóin. Pontosabban nem a folyosókon, mert a folyosók azóta üresek, amióta azok az elvetemült szakállasok, azok a szektás, gyökértelen nemeléggémagyar lubavicsiak szétfertőzték Judapestet a koronavírussal. Erről amúgy maga az elnök készített minőségében a nyolcvanas éveket, toposzában a sötét középkort megidéző propagandavideót. Márpedig, ha az elnök mond valamit, az meg van mondva. Nem kell ide kurucinfo.

„De honnan rúgjuk ki?” – kérdezték többen a csak nevében rabbinikus tanács szebb napokat látott tagjai. „Mert ugye a Mazsihiszből vagy BZSH-ból vagy mi a szöszből nem tudjuk, mert az az elnök és triumvirátusának territóriuma, ők pedig szeretik a prófétákat, a bölcseket és az autentikus rabbikat arcátlanul bemocskoló, minden vallást megjárt végül ki tudja miért a judaizmus mellett döntő FG-t.”

„Hát a rabbitestületből!” – hangzott a kíméletlenül logikus válasz. És így is lett.

Összehívták a testületet. Zoomon, ami azért is praktikus, mert a testületben egyértelműen megjelenő két ideológiai tábornak legalább nem kellett egy levegőt szívnia, csak a sávszélességen osztozni. Ez se kis dolog persze, ne legyünk elégedetlenek.

Nem meglepő módon három csoport alakult. Volt egyrészről a hagyományokhoz hű, a zsidóság értékeit komolyan vevő és szebb napokat látott brigád. Volt másrészről a FG-t saját agendája szerint használó, szavazatgyűjtésre hajtó, FG-től ideológiailag nem is annyira távolálló és szegénnyel a piszkos munkát elvégeztető másik csoport. És voltak a Gyalog Galoppból ismert Sir Robin bátorságával bíró tartózkodók, quasi statiszták, akik csak a sávszélességet foglalták a Zoomon.

A hagyományőrző tábor, és egyébként a testület legidősebb, Holokausztot is megjárt doyenje nyitotta meg a vitát és tisztességére legyen mondva, nem finomkodott a kritikával. FG kapott hideget-meleget olyannyira, hogy volt, aki látványosan felállt és, hogy ne látszódjék, hogy csak számítógépe mögül hallgatja tovább az agg rebbáj sortüzét.

„Bárcsak FG fészbuk poszjainál tapasztaltunk volna hasonló jámborságot” – gondolták többen az aggastyán pap monológja közben egyre lejjebb süppedve hajlított karfájú menedzserszékükben. Mások felegyenesedve hallgatták az idős szónok érthető kirohanását, bőszen bólogatva, szívükben mély megelégedéssel. Az ugyanis mégse járja, hogy az Ésaiást, a Maimonidészt, a lubavicsi Rebbét vagy Ovadja Joszef volt izraeli főrabbit ízléstelenül gyalázó pópának ne szóljon senki, hogy a legújabban a „világra nyitott zsidóság” semmitmondó szlogenjét zászlajára tűző hitközség alapvetően mégis csak egy egyház, ami egy olyan vallást képvisel, melynek tradíciói majd négyezer évre nyúlnak vissza és amely alapvetően tiszteli Istent, a Bibliát és a hagyományt.

„Szavazzunk!” – hangzott el a demokráciáért kiáltó óhaj és a három csoport három csoport maradt. Az igazán bátrak tartózkodtak, a reformáció felé ácsingózó és az „addig nem nyugszom, míg nők nem lehetnek rabbik akkor sem, ha a kutya nem kíváncsi erre” hívei FG védelmére keltek. De győzött a józan többség és testületen kívülre helyezték a reformer szabadságharcost, így nyugvópontra kerülhet az FG ügy, legalábbis ami a testületet illeti. Hiszen igazán nem történt más, minthogy FG ezután nem szavazhat olyan sorsdöntő kérdésekben, mint például az éves zsinagógai naptár kiadása vagy a futószalagon gyártott zsidók betértek kérdése. És bár minden marad ahogy volt, FG-nek zsinagógástul, fizetésestül, állásostul, a sípucca most mégis egy paraszthajszálnyival becsületesebb hely lett még akkor is, ha erről nem készül elnöki propagandavideó.