„Hé! El kéne határolódni!” – követelték egyre hangosabban FG ügyének nyomán a testületbe tömörült tagok. Elhatárolódni amúgy is neológus dolog, mondhatni hagyománya van. 

„Valaki mondja már meg, hogy honnan is rúgtuk ki a Hunyadi téri pópát!” – értetlenkedett az a neológus, aki finoman szólva sem rendelkezett a megboldogult Lőw Lipót értelmével és aki, ha kihozzák sodrából, nem átall megrángatni vagy megpofozgatni vitapartnerét, ami miatt már nem egy körzetből tessékelték melegebb éghajlatra.

 „A Rabbitestületből. Amibe tömörültünk!” – hangzott az egyöntetű válasz.

 „Bár a Talmudban lennénk olyan jártasak, mint a tömörülésben!” – bólogatott a legidősebb neológus, aki nem gyakran szokott szót kérni és kapni sem.

„Jó, jó, de nincs működési szabályzatunk. Így aztán tömörülhetünk testületből testületbe, de kirúgni nem volt honnan” – dobta be a követ az állóvízbe a neológusok neológusa. 

„De ha nincs honnan kirúgni, akkor mi most hol vagyunk?” – vakarta a fejét kellő értetlenséggel az, akit csak úgy meghívtak erre az ülésre, valójában neki aztán tök mindegy, hogy hol van.

„Az most mindegy!” – mondta a jogászkodó, „a lényeg, hogy nincs kirúgás.”

„Márpedig azon már túl vagyunk. Most határolódunk!” – hangoztatta egyet nem értését a korábban szebb napokat és a mostaninál mindenképpen fényesebb jövőt bízó országos neológus. „Ha már egyszer itt vagyunk és kirúgtuk, akkor az bizony ki van rúgva. Ezt eldöntöttem és kész” – tett pontot a diskurzus végére a legnagyobb neológus tekintély, hozzátéve „most már nem ez a kérdés. Hanem az, hogy hogyan határolódjunk el.”

„Szerintem nagyon. Szerintem nagyon határolódjunk el!” – mondta a pofozkodós, de ötlet híján nem folytatta. 

„Írjunk levelet az izraeli nagykövetnek és mondjuk meg neki, hogy a Hunyadi téri anticionista komcsi nem a mi emberünk!” – rukkolt elő a bombasztikus ötlettel az anno rektor anorektor, aki maga sem veti meg Marx Tőkéjét.

 „Azt nem lehet! Az skandallum. Nincs is működési szabályzatunk arra, hogy hogyan írjunk levelet. Működési szabályzat nélkül működésképtelenek vagyunk” – jogászkodott a neológusok neológusa, aki szíve szerint az egész világot a keblére ölelné. Mármint nem is annyira átvitt értelemben.

„Levelet azért írhatunk szabályzat nélkül is. Legföljebb nem fog működni” – szívott egyet képzeletbeli cigarettájába a fényesebb jövő előtt álló neológus.

„Én azt zicher, hogy nem írom alá. Előbb zengjen az asszonykórus kol nidré este” – mondta a jogászkodásból hisztibe átcsapó reformer.

„Akkor nem írod!” – szívott akkorát képzeletbeli cigarettájába a jövő neológusa, hogy elköhintette magát és körbetekintett a helyiségben, hogy vajon ki mit szól.

„Hadnagy úrnak tisztelettel jelentem, én aláírom. Isten engem úgy segéljen” – vágta magát haptákba a fejvőtámaszairól ismert honvéd neológus.

„Nyugi, nyugi. Most nem a seregben vagy. Pihenj.” – intette le a jövő neológusa a fekvőtámaszos főhonvédet.

„Sose volt a seregben, maradj már. Csak amolyan díszhuszár” – méltatlankodott az anorektor. „Inkább arról döntsünk, mi lesz a levélben.”

 A józanság szava üdítően hangzott a helyiségben, annál is inkább mert jó páran az ott ülők közül rég voltak már józanok.

„Írjuk bele, hogy elhatárolódunk. Annyi elég lesz.” – hangzott az éca attól a neológustól, aki ritkán szól, mert úgy érzi, a sok súlyos neológus elnyomja halk szavát.

„Nagy égés lesz!” – károgott a jogászkodó.

 „Égésről inkább ne beszéljünk, ha szabad kérnem. Arról tudnék mesélni” – szólt a korelnök, akiben azóta a bizonyos tűz óta már nem égett semmilyen tűz, ha tetszenek érteni mire gondolok. 

„Egy biztos, neológ létemre mondom...” – de mondatát nem tudta befejezni, mert a nagy indulat közepette elbóbiskált.

De hogy mit esküdött volna, azt senki sem tudta meg. Nem merték felébreszteni a gyermekien bóbiskoló doyent. Azonban megszületett a levél, a Hunyadi téri máshitre térítőtől pedig rendre elhatárolódott a testület, ami, működési szabályzat híján, tulajdonképpen nem is létezik.