Heti szerettem-utáltam
Heti szerettem-utáltam

Szerettem: Az Egyesült Államok és Ausztrália mellett hazánk volt a harmadik ország, ami kifejezte tiltakozását a Nemzetközi Büntetőbíróság állítólagos háborús bűnökre vonatkozó jogtalan eljárásával kapcsolatban. Ez helyes és fontos lépés. Az ICC eljárás kezdeményezése szánalmasan egyoldalú ismét,…

Prófécia-e az álom?
Prófécia-e az álom?

Az álom egyike azoknak a jelenségeknek, melyek ősidők óta foglalkoztatták az emberiséget és amelyeknek a különböző kultúrák eltérő jelentőséget tulajdonítanak. Az álmok, mint a zsidó filozófia egyik legősibb talánya, már a Biblia első könyveiben különös jelentőséget kap. József történetének…

Irán és a zsidók
Irán és a zsidók

A továbbra is feszült iráni helyzetben érdemes kitekinteni az ország zsidóságának történetére annál is inkább, mert nem csak igen nagy múlttal rendelkező közösségről van szó, de a perzsiai zsidóság hosszú évszázadokon keresztül a zsidó világ központja is volt. A perzsa zsidók története bibliai…

Lekvár és JAM

Úgy mondják dzsem, úgy írják jam, de az íze lekvár!

Címkék

10 tény (10) 30 év (2) Ábrahám (8) Ákéda (1) álom (1) Amerika (1) angyalok (1) antiszemitizmus (5) Bábel tornya (1) babona (1) beta iszrael (1) Biblia (88) cedáká (1) chábád (4) chanuka (3) cionizmus (4) Dávid (1) Édenkert (2) élet és halál (2) EMIH (2) esküvő (2) Eszter könyve (2) etióp zsidók (1) film (1) fogamzásgátlás (1) Frigyláda (1) gematria (1) Gog és Magog (1) gyász (3) háláchá (73) halál (1) hászidizmus (25) házasság (2) héber (2) hetiszerettemutaltam (19) hit (1) időjárás (1) ima (11) Izrael (14) Izsák (1) Jeruzsálem (2) jiddis (2) Jób (1) jom kipur (6) judaizmus (151) kabbala (22) klíma (1) Kohén Gádol (1) kol nidré (1) kommunizmus (1) konyha (3) környezetvédelem (1) körülmetélés (1) kóserság (6) kultúra (4) kurd zsidók (1) lélek (2) liturgia (1) magyarországi zsidóság (6) MAOIH (1) Mazsihisz (1) megtérés (11) Messiás (12) mezőgazdaság (1) Mózes (2) Nachum (1) naptár (2) Nimród (2) Noé (3) oktatás (1) özönvíz (2) perzsa zsidók (1) pészách (5) podcast (2) politika (48) prófécia (4) Purim (1) Rebbe (18) ros hásáná (5) Sábát (4) sakk (1) Sára (2) sávuot (2) sigd (1) sípucca (23) smita-év (1) sófár (2) spiritualitás (50) Szentély (6) szexualitás (2) szokások (90) szukot (3) Talmud (100) Tánjá (2) tanulás (1) Terách (2) teremtés (22) tfilin (1) tolerancia (1) Tóra (79) tóra tekercs (3) történelem (96) tsuvá (6) tudomány (10) túlvilág (1) ünnep (25) válás (1) vallásjog (87) Virtuális tanház (2) zene (2) zsidóság (161) zsinagóga (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása