A történelemben még nem fordult elő olyan, hogy egy nyelv, mely több, mint két évezreden át szinte tetszhalott volt és a rituálé illetve a tudomány nyelveként funckionált, feltámadjon, újjáéledjen és megújuljon, hogy ismét elfoglalhassa helyét a modern, beszélt nyelvek közt.

Több mint 3000 évvel ezelőtt, amikor a zsidó nép megérkezett Józsué vezetésével a Szentföldre, héber lett a nemzeti nyelv. A nyelv, amellyel, a rabbinikus hagyomány szerint, Isten a világot teremtette, kb. i.e. 400 körülig maradt használatban, majd lassacskán a második jeruzsálemi Szentély pusztulásáig az arameus vált a mindennapok nyelvévé és a héber visszaszorult az ima, a rituálé és a vallási irodalom nyelvévé.

Az idők során ugyan mindig voltak olyan zsidók, akik folyékonyan beszéltek héberül, a héber sokkal inkább írásos formában fejlődött tovább és maradt fenn. Érdekesség egyébként, hogy az elmúlt két évezredben is számos olyan zsidó volt, akik szombaton, sábátkor csak héber nyelven beszéltek hangsúlyozva e nyelv szentségét.

Miközben a középkori spanyolországi zsidó rabbik óriási munkát végeztek a héber költészet és nyelvmegőrzés terén, a héber reneszánsz egészen a 19. századig váratott magára. Ekkor ugyanis sokan arra törekedtek, hogy a zsidó identitást a vallás helyett kulturális alapon határozzák meg, így párhuzamosan kezdett fejlődni a héber nyelv és irodalom az évszázadok során Európában meghatározó jiddis nyelvvel és irodalommal.

A modern cionista mozgalom megszületése magasabb fokozatra kapcsolta a héber reneszánszt.

Eliezer Ben Jehuda, eredeti nevén Eliezer Perelman, a litvániai Luzhkyban született 1858-ban.

Lubavicsi hászid család sarjaként ben Jehuda hagyományos jesivát, rabbinikus akadémiát végzett, kiváló esze miatt szülei érthető módon a rabbi pályát vizionáltak a fiatalember számára. Eliezer azonban, sok korabeli zsidó fiatalhoz hasonlóan elkezdett érdeklődni a szekuláris tanok iránt, elhagyta a jesivák óvó világát és orosz gymnasiumba iratkozott.

Ez azonban nem csökkentette érdeklődését a héber nyelv és irodalom iránt, falta a héber nyelvű újságokat, a zsidó nép jövőjét sokkal inkább a héber kultúra, semmint a vallás jelentette számára.

Ben Jehudát megbabonázta a cionizmus gondolata, úgy gondolta, hogy ha a zsidók saját országukban, őseik hazájában élnek majd, a héber nyelv lehet az összekötő kapocs a különböző országokból és kultúrákból érkezők számára. Egy helyen azt írta: „A héber nyelv csak akkor virágoztathatja fel nemzetünket, ha visszatérhetünk őseink földjére.”

Ben Jehuda cionizmusa nem állt meg a szavak szintjén. 1878-ban elhagyta szülőföldjét és az akkori Palesztinába vette az irányt, de előbb még tett egy kitérőt Párizsba, hogy kitanulva az orvoslást segíteni tudja majd a Szentföld zsidó közösségét.

Tanulmányait azonban nem sokkal később meg kellett szakítania, mert tüdőbajt kapott. 1881-ben ő és felesége Dvora Jonas megérkezett Jeruzsálembe, Ben Jehuda pedig a héber nyelvnek és a cionizmus ügyének szentelte minden energiáját. Célját három irányban határozta meg: „Héberül otthon. Héberül az iskolában. Szavak, szavak, szavak.”

 Ekkor vette fel a Ben Jehuda nevet feleségével pedig kizárólag héberül beszéltek. 1882-ben megszületett első fiuk, Bencion (ősi héber név, jelentése Cion, azaz Izrael, Jeruzsálem, fia).

Második feleségével, Hemdával és tanítványával, David Judelovitch-csal

A gyermek megérkezése ébresztette rá igazán Ben Jehudát, hogy számos modern dologra nincs megfelelő héber kifejezés. Olyan szavakat kellett alkotni, melyeket az ősi, bibliai héber nem ismert: fagylalt, bicikli, játék baba és így tovább. 

Ben Jehuda nagy erőkkel népszerűsítette a héber nyelv használatát a zsidó iskolákban és jesivákban is annál is inkább, mert látta, hogy a különböző országokból és kulturális háttérrel bíró zsidóknak nagy szüksége van egy egységes nyelvre, mely összekovácsolja őket.

Megalapította első újságját HáCvi, a szarvas címmel (A Szentföldet a Biblia egy helyen úgy említi, mint „a szarvas országa” (Dániel 11:41). A lap rendkívül népszerű lett, még külföldre is eljutott.

Persze nem mindenki volt elragadtatva Ben Jehuda lelkesedésétől. Sokan vélték úgy, hogy a héber nyelv szentsége csorbát szenved, ha hétköznapi profán célokra használják. Ben Jehudát, aki egyébként hagyományőrző, ma azt mondanánk ortodox életet élt, számos közösségben nem látták szívesen.

1891-ben felesége is elkapta a tüdőbajt, azonban ő már nem volt olyan szerencsés, mint férje tíz évvel korábban és maghalt. A tragédiák sorozata nem maradt abba, az 1892-ben, a Szentföldön pusztító diftéria (torokgyík) járvány három gyermekük életét követelte.

Nem sokkal később Ben Jehuda újraházasodott, elvette megboldogult felesége addig hajadon húgát, Hemdát.

A héber nyelv megújításának törekvése azonban soha nem hagyott alább, hosszú évek munkája eredményeképpen egy 17 kötetből álló héber szótárt szerkesztett, melyet már felesége Hemda és fia tudott csak befejezni Ben Jehuda halála után.

A szótár 300 teljesen új, az óhéber szabályai szerint komponált szót is tartalmazott.

A mai héber nyelv mintegy 75 ezer szót ismer, ezekből cca. 2.400 kifejezetten modern idegen szavak héberesített megfelelője.

Az utolsó nagy lökést a héber nyelv feltámadásának az első alija (bevándorlási) hullám (1881-1903) és a második alija hullám (1904-1914) adta, amikor nagyszámú zsidó érkezett a Szentföldre, új közösségek születtek, iskolák nyitották meg kapuikat.

1922-ben a palesztinai Brit Mandátum a hébert már az ország három elismert nyelve közt tartotta számon (az angol és az arab mellett). A proklamáció után egy hónappal később Ben Jehuda tubekolózisban 64 évesen meghalt.

Cecil Roth angol történész Ben Jehuda érdemeit úgy foglalta össze: „Ben Jehuda előtt is tudtak a zsidók héberül beszélni, de utána már beszéltek is.”

Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/lekvaresjam.hu/, ahol minden este, vasárnaptól csütörtökig 20:00-kor élő tanulásban ismerkedhetsz meg a zsidó vallás alapjaival és keresd a Lekvár és JAM podcastet az Apple és a Google podcast lejátszóin, a Spotify-on, a Youtube-on, a Deezer-en és a TuneIn Radio-n.